A füsti fecske az egyik legismertebb és a magyar néplélekhez igen közel álló madárfaj. Köszönhető ez annak is, hogy fészkelése emberi jelenléthez, épületekhez kötött. Eredetileg ugyan barlangokban, meredek sziklafalakon fészkelt, azonban az idők során teljesen átszokott az emberi környezetre, és manapság már száz százalékban épületeken építik meg fészkeiket.

Vonuló madár, amely apró mérete ellenére egészen Dél-Afrikáig repül, hogy ott töltse a telet.

Régebben számos teória született arra, vajon hova tűnnek ezek a madarak a téli időszakban. Ókori feljegyzésekből ismert, hogy akkoriban azt hitték, a tavak fenekén, az iszapba ássák el magukat, vagy éppen a trágyadomb belsejében töltik a hideg évszakot. Ezek az elméletek csupán azon megfigyeléseken alapultak, hogy általában a trágyadombok környékén lehetett látni a fecskéket, mivel ott sok volt a rovar, ősszel pedig a nádasokban gyülekeztek, ott látták őket utoljára.

Ma már az ornitológiai kutatásoknak köszönhetően tudjuk, hogy a füsti fecskék rendkívül nagy távolságra repülnek el, fizikai erejüket használva. Ősszel jellemzően több százas, esetenként több ezres csapatokban kezdik meg a vonulást, tavasszal viszont már párban, vagy kisebb csoportokban térnek vissza fészkelőhelyeikre.

A füsti fecske (Hirundo rustica) szinte minden repülő rovart képes elejteni, amelyik nem túl nagy méretű. Zsákmányukat a levegőben kapják el, ezért az esős időjárás nem kedvez nekik, ilyenkor nehezebben jutnak táplálékhoz.

Magyarországon gyakori fészkelő, hazai fészkelőállománya 97 000–116 000 párra tehető. Védett faj, természetvédelmi értéke 50 ezer forint, ennek ellenére azonban előfordul, hogy a lakóházakról leverik fészkét. Pedig deszkák – úgynevezett fecskepelenkák – felhelyezésével minimálisra csökkenthető a lepotyogó ürülékek által okozott kellemetlenség.