Meghalt a Batman és a Harry Potter-filmek operatőre, Roger Pratt

Hetvenhét éves korában meghalt Roger Pratt brit operatőr, akit 2000-ben az Egy kapcsolat vége című filmért Oscarra is jelöltek. A filmes halálhírét a Brit Operatőrök Társasága (BSC) megerősítette, ám sem a halál helyét, sem idejét, sem okát nem közölték, azt azonban tudni lehetett, hogy Pratt Alzheimer-kórban szenvedett.

A London Film School elvégzése után legelső munkája a Gyalog galopp volt Terry Gilliammel, amelyben a csapót kezelte asszisztensként. A brit rendezővel később több filmen is közösen dolgoztak: Pratt volt többek közt a Brazil, A halászkirály legendája és a 12 majom operatőre. Gilliam mellett Sir Richard Attenborough-val is összeszokott páros voltak: négy filmjét fényképezte az operatőr. További munkái közé tartozik többek közt az 1989-ben bemutatott Batman Tim Burton rendezésében, és a Harry Potter-filmek közül is fényképezett kettőt: a Harry Potter és a Titkok Kamráját és a Harry Potter és a Tűz serlegét.

2000-ben Oscarra jelölték az Egy kapcsolat vége című filmért. Utolsó nagy mozifilmje a 2010-es A karate kölyök volt, utolsó munkája pedig a 2014-ben bemutatott Keeping Rosy.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

British Society of Cinematographers (@bscine) által megosztott bejegyzés

The post Meghalt a Batman és a Harry Potter-filmek operatőre, Roger Pratt first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed