Több tesztrepülést is végrehajtott a napokban a Hungary Airlines az állami tulajdonú Airbus A330F áruszállító repülőgéppel, és már a papírjai is megvannak, írja az airportal.hu.
Mint írták, a légitársaság december 23-án hajtott végre első alkalommal egy tesztrepülést a géppel, ezt január 4-én és 5-én több Budapest és Kecskemét közötti gyakorlórepülés követte saját „HUA” kóddal és „BUDAPEST” hívójellel. Az Airbus A330F január 5-én HUA 951-es járatszámmal Sanghaj második számú légikikötőjébe, a Hungcsiaó (Hongqiao) nemzetközi repülőtérre ment, a lap információi szerint egy esedékes karbantartásra.
Bár az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) részeként működő Légügyi Hatóság légijármű-üzembentartási engedéllyel (AOC) rendelkező cégek listája cikkünk közzétételéig nem frissült, vélhetően már decemberben kiadták a Hungary Airlines számára az AOC-t, és ezzel párhuzamosan kapta meg a „HUA” ICAO-azonosítót és a „BUDAPEST” hívójelet.
A hatóság egy másik, a napokban online hozzáférhetővé vált, de hivatalosan 2024. december 7-én frissült nyilvántartása szerint a vállalat már rendelkezik az EASA Part-CAMO, folyamatos légialkalmasság-irányító szervezetek számára szükséges tanúsítással.
A 2021-ben bejegyzett vállalat 2024 áprilisában változtatta nevét Hungary Airlines Kft-re. A cég évek óta tevékenykedik Kína és Magyarország közötti légiáru-szállítás területén, kezdetben Universal Translink Airline Hungary Kft. (UTA), majd rövid ideig Hungary Cargo Airlines Kft. néven, székhelye a BUD Cargo Cityben van.
A 2024. november végéig a Wizz Air üzemeltetésében repülő, állami tulajdonú Airbus A330F repülőgép az elmúlt években a vállalat számára szállított árut Csengcsouból, majd Hangcsouból Budapestre, emellett több, más légitársaságtól bérelt gép repül jelenleg is Kína és Magyarország között az UTA áruival, olvasható a cikkben.
A Hungary Airlines Kft. többségi tulajdonosa 50 százalékot meghaladó részesedéssel a hazánkban élő Wu Jiang kínai üzletember. Mellette két kisebbségi tulajdonos szerepel a cégjegyzék adatai szerint: a pekingi székhelyű UTL (Beijing) Digital Logistics Co. Ltd., valamint 2024. november 28-tól a magyar állami tulajdonú Air Hungary Szolgáltató Zrt.
The post Megkapta a hatósági engedélyeket a Hungary Airlines first appeared on 24.hu.