Hat, négy illetve két éves börtönbüntetések és jelentős pénzbírságok kiszabását kérte az ügyészség abban a perben, amelyben Horváth Csaba volt zuglói polgármestert és hat társát befolyással üzérkedéssel és vesztegetési pénzek elfogadásával vádolják.
A Főváros Törvényszéken kedden megtartott előkészítő ülésen Horváth mellett ott ült a vádlottak padján Tóth Csaba és Baja Ferenc korábbi, valamint Molnár Zsolt jelenlegi szocialista országgyűlési képviselő, akiket parkolási pályázatok és BKV-s informatikai beruházások kapcsán korrupciós pénzek elfogadásával vádolnak. A monstre korrupciós ügyben mellettük felbukkant egy fideszes politikus: Jelen Tamás, Újbuda egykori fideszes alpolgármestere, az ügy harmadrendű vádlottja, aki a vádirat szerint 2017-18-ban már a zuglói Fidesz elnökeként kért és kapott milliós összegeket a SIS Parking Kft.-től.
Adrián Zoltán / 24.hu
Az ügy furcsasága, hogy a vádirat állításai – amely jelentős részben Fuzik Zsolt, a BKV és CBA korábbi informatikai igazgatójának vallomásain alapulnak – már két éve nyilvánosságra kerültek. A Magyar Nemzet 2022 februárjában, az országgyűlési választások előtti időszakban tette közzé azokat az állításokat, amelyek szerint Horváth Csaba polgármester és a zuglói MSZP-t irányító Tóth Csaba a kerület parkolási cégének bevételeiből származó vesztegetési pénzeket kaptak, valamint, hogy Fuzik azt vallotta, hogy
Tóth Csabának minimum 250 millió forintot adtam át.
Az ügyész a vádirat ismertetése során nagyjából az egykori cikknek megfelelően ismertette, hogy Horváth Csaba és Tóth Csaba ágyaztak meg a SIS Parking Kft. számára Zuglóban. Ők adták át a kerületi fizetős rendszer kiépítését szolgáló pályázat tervezetét Fuziknak, akinek ugyan nem volt formális érdekeltsége a cégben, de strómanként egyengette az üzleteit. A vádirat szerint a politikusok olyan feltételrendszert alakítottak ki a pályázatban, amelynek csak a vádlottak között szintén szereplő Szellem Zoltán által vezetett SIS Parking tudott megfelelni.
aki – miután tanácskozott Szellem Zoltánnal – belement a megállapodásba, A vádirat szerint a politikusok a több mint 200 darabos automataflotta beszerzéséből is részesültek, Tóth 21, Horváth 10 millióval. Itt is elhangzott Fuzik vallomása alapján az, hogy a kerület 8900 parkolóhelye után járó bevételekből 2019-ig összesen mintegy 250 milliót adott át Tóthéknak, amelyen a két politikus ismeretlen arányban osztozott.ezért a belvárosi kávézóban állítólag 2-3 millió forintot kért azért, hogy ne avatkozzon bele az ügyekbe.
Az előkészítő ülés során az ügyész az újbudai parkolás kiépítéséről is beszélt. Ott Büki László, korábbi városüzemeltetési igazgatót vádolták be azzal, hogy üzletelt Fuzik Zsolttal, hogy a zuglói rendszerhez hasonló módon alakítsák ki az üzleti feltételeket. Az erről szóló szerződés létre is jött a SIS Parking Kft. és Újbuda önkormányzata között, a cég pedig három éven keresztül üzemeltette a parkolást. Az ügyész szerint Büki havi 4 millió kp-t kért Fuziktól, és jelezte azt is, hogy az összegből Molnár Gyulának, a kerület korábbi MSZP-s polgármesterének is fizetnie kell, de azt ígérte, hogy a Fidesznél is tudja érvényesíteni a cég érdekeit.
Baja Ferenc és Molnár Zsolt a BKV telephelyek informatikai szolgáltatási szerződése alapján került bele a történetbe. A vádiratban azt állítják, hogy Baja, mint a főváros Karácsony Gergely által kinevezett informatikai főnöke, 30 milliót kért azért, hogy ne támadja a szerződés megkötését, Fuzik pedig ebbe beleegyezett. Ezután Molnár Zsolt is tudomást szerzett a megállapodásról, ezért ő is kért pénzt, méghozzá 40 milliót. Fuzikék pedig ebbe is belementek.
Adrián Zoltán / 24.hu
Az előkészítő ülésen a politikusok nem tettek beismerő vallomást,
sőt szinte egybehangzóan támadták az ügyészség nyomozati munkáját, mert gyakorlatilag két éven keresztül nem adtak hivatalos információt arról, hogy mivel gyanúsítják őket.A védők közül mindenki kitért arra, hogy az ügyészség kizárólag Fuzik Zsoltnak, „egy rendszerszintű szélhámosnak” az állításaira alapozta a vádakat.
Horváth, Tóth és Jelen ügyvédei egybehangzóan indítványozták, hogy Fuzik vallomásait, valamint furcsa poligráfos vizsgálatának eredményét teljes egészében rekesszék ki a bizonyítékok közül. Az állították, hogy Fuzik vallomásait a győri bíróságon (ahol a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját vádolják jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, és vesztegetés elfogadásának bűntettével) kizárták a bizonyítékok köréből. Jelen ügyvédje kifogásolta, hogy a vizsgálat során fel sem merült az a verzió, hogy Fuzik saját magának tartott meg a pénzeket, amelyek elfogadásával másokat mártott be.
The post Megkezdődött a monstre per: négy MSZP-s és egy fideszes politikust vádol az ügyészség parkolási pénzek megcsapolásával first appeared on 24.hu.