Kotaszek László 2004-ben költözött ki Japánba, az évek során családja, majd saját étterme is lett Tokióban. Kalandos életéről, a távolságról és a magyar borokról is beszélgettünk vele az Akaszaka városrészben található Döbrögiben, amit feleségével ketten visznek. A helyiek kedvencét, az itthon kevésbé elterjedt Unicum-szódát is megkóstoltam.

„Csináltam magamnak egy kis Magyarországot” – foglalja össze a Döbrögi étterem koncepcióját László, ennél jobban magam sem fogalmazhattam volna meg a látottakat. A pult mögött magyar borok, pálinka és Méhes Mézes szörpök sorakoznak, a pulton Rubik-kockák (az egyiket összekeverem, de kirakni már nem tudom), a falakon híres magyarok portréi és magyar tájak.

A kicsi, 25-30 férőhelyes étterem az Akaszaka városrész nemzetközi negyedében egy spanyol étterem mellett található, egy relatíve kicsi, ötszintes ház első emeletén, egy francia étterem fölött. Európai szemmel szokatlanul szűkös és zárt helyeket érdemes magunk elé képzelni, bár a Tokióban töltött napjaim után ez a legkevésbé sem volt kirívó, a legtöbb helyi étteremnek ablaka sem volt, az előbb említett három nemzetközi helynek pedig igen.

A hely hangulata úgy is elég jó volt, hogy nyitvatartási időn kívül, egyedül voltam ott, sajnáltam is, hogy nem tudtam maradni péntek estére, László szerint általában akkor szabadul el a buli.

20 éve Japánban

„Gyerekkoromból egy emlékem van Japánról. Hatéves koromban, amikor matchboxot kaptam ajándékba, tudtam, hogy amire az volt ráírva, hogy Made in Japan, az tuti jó” – meséli első a pápai származású étteremtulajdonos. Mint kiderült, sosem volt nagy Távol-Kelet-fanatikus, első alkalommal, 2001-ben véletlenül jutott ki Japánba.

Egy barátjának a barátja, aki akkor Kanadában élt, rajongott a szigetországért, szeretett volna kimenni egy harmadik, Japánban tanuló barátjához látogatóba, de végül nem jött össze. Az ő helyére ugrott be László, aki akkoriban épp Frankfurtban élt, vendéglátózott (illetve ha volt rá lehetősége modellkedett Budapesten és Bécsben).

„Akkorra már szinte egész Európában éltem és dolgoztam valamennyit, de semmihez nem tudtam hasonlítani azt, ami Japánban fogadott.”

László ekkor 25 éves volt, nem sokat mérlegelt, csak ment az árral, szerzett magának helyi barátokat, akikkel szörfözni járt, és akikkel, amikor megjött az első tél, felköltöztek a hegyekbe snowboardozni. Ezalatt mind a modellkedést, mind a vendéglátózást folytatni tudta, szerzett magának szponzorokat és vízumot, sínre került az élete Japánban, 2004-ben végleg kiköltözött.

László saját éttermében, kezében egy pohár jéghideg Unicum-szóda. Fotó: Lits Benedek

A teleket, 6-7 szezont, a naganói hegyekben, egy német étteremben dolgozva töltötte, a nyarakat a Shimoda közelében található tengerparton szörfözéssel, ahova először egy filmforgatás miatt keveredett. Itt ismerte meg japán feleségét is. Onnantól kezdve együtt jártak, volt, amikor dolgoztak, volt amikor nem.

„Volt, hogy egy kis lángosozónk volt, kürtőskalácsos, volt, hogy mexikói quesadilla és csilisbabozó, volt, hogy egy kis kocsmát csináltunk a tengerparton. Aztán télen vissza a hegyekbe. Cigány életet éltük egy pár évig, de nehéz volt abbahagyni, annyira jó volt.”

Lászlóék ezt a kétlaki életet végül 2017-ig bírták, Shimodába ma már a gyerekeikkel járnak vissza és már csak pihenni. Magyarországra nem terveznek visszaköltözni, nincs miért. László évi egyszer azért még hazajár látogatóba és egy pár üveg pálinkáért, de felesége és gyerekei nem mindig kísérik el.

Amit én úgy fogalmaztam meg, hogy itt Japánban mennyire kedvesek és mosolygósak az emberek, azt ő úgy, hogy amikor hazajár Magyarországra, akkor ott mennyire szomorúak és depressziósak. De ezen kívül sok különbséget nagyon érez a két világ között. „Az élet mindenhol ugyanolyan, nem? Dolgozni kell, pihenni kell, szeretni kell a családodat és akkor boldog leszel. Ennyi” – fejtette ki vidáman a nehezen vitatható életfilozófiáját.

Döbrögi étterem

A családos élethez jó, ha az embernek van egy bázisa, László szerint a letelepedés lehetősége is véletlenül jött. Egy barátja hívta fel, hogy lenne egy hely Akaszakában, amit ki lehetne bérelni és meg lehetne csinálni étteremnek. A vállalkozó szellemű vendéglátósnak ezt nem kellett kétszer mondani, kivette a helyet, majd a saját kezével, a saját ízlésére felújította és megnyitotta a Döbrögit.

A kezdetekben jól jött, hogy a relatíve közelben lévő magyar nagykövetség és a tokiói magyar közösség gyorsan felfedezte magának a helyet, ahol a komfortos kaják mellett jó borokkal és pálinkával tudták magukat kipihenni jó áron. Mára már a helyiek között is egyre ismertebb hely a Döbrögi.

„A magyar közösség mellett kialakult egy helyi törzsvendég-kör, de nagyon sokan járnak ide olyan japánok is, akik vagy most voltak, vagy most mennek Magyarországra és szeretnének kicsit nosztalgiázni vagy épp felkészülni az útra” – meséli László.

Háttérben az Akasaka Intercity Air felhőkarcoló, a földszinten egy francia étterem, fölötte található a Döbrögi. Fotók: Lits Benedek

A helyiek kedvence egyértelműen a lángos és az Unicum-szóda, utóbbit nem értem, hogy itthon miért nem isszuk gyakrabban, de nagyon fogynak a különböző pörköltek és a házias egytálételek is. Amikor Lászlót a különböző japán-magyar fúziós irányokról kérdeztem, nevetett. Nincs igazán igény a fúzióra, a magyar ételek különlegessége a helyiek számára pont az ismeretlen magyar ízekben rejlik, nem kell túlbonyolítani.

A különböző magyar alapanyagokat különböző forrásokból szerzi be a Döbrögi. A boroknak van egy külön importőre, egy szintén japán-magyar vegyes házaspár, a paprikát és a szörpöket egy másik kelet-európai termékekre specializálódott importőrtől szerzi be. A húsok jellemzően nem a speciális, helyi termelőktől jönnek, hanem javarészt Ausztráliából, lévén a japán húsok nagyon zsírosak, azokból pedig nem lehet finom pörköltet csinálni.

László alkalmazottjai is javarészt magyarok, vagy Tokióban tanuló magyar diákokkal vagy más miatt idetévedt fiatalokkal dolgozik, bár

volt olyan kollégája is, aki egy New York-i 56-os emigrált magyar barátja miatt jött el többször az étterembe vendégként, majd ragadt ott egy idő után a pultban.

Az ebédidőket és az ételek előkészítését László a feleségével közösen viszi, esténként, a gyerekek miatt jellemzően csak a hely magyar tulajdonosával találkozhatunk.

A távozó vendégektől egy rekesz üres unicumos üveg köszön el. Fotó: Lits Benedek

The post Meglátogattuk Tokió kedvenc lángosozóját, bár László magyar éttermében a pörkölt és az Unicum is nagyon megy appeared first on Forbes.hu.