Meglepően ütős kistestvért kapott a legsokoldalúbb kézikonzol

A videójátékos piac talán legérdekesebb trendje az elmúlt évekből, hogy reneszánszukat élik a kézikonzolok, csak épp nem az olyan hagyományos(abb) megoldások, mint amilyen a Nintendo DS termékcsalád, vagy a PlayStation Portable és Vita volt, hanem hordozható, képernyővel felszerelt mini PC-k lepik el a piacot, amiken számítógépekre fejlesztett játékokat lehet futtatni.

A sort a Steam digitális játékáruházat üzemeltető (és a Half-Life-játékokat fejlesztő) Valve nyitotta meg a Steam Deck névre keresztelt, kezdetben sokak által halálra ítéltnek nevezett eszközzel, ami végül annyira jól működő koncepciónak bizonyult, hogy a PC-s piac nagyágyúi sorra konkurenciát kezdtek állítani neki. Kezdésnek az Asus, aztán a Lenovo, de a buliból többek között az Acer és az MSI sem maradt ki.

Lenovo Legion Go S

A hordozható erőművekre pedig a jelek szerint van igény, hiszen a közelmúltban az Asus is előállt a ROG Ally utódjával, a 2025-ös CES-en pedig a Lenovo mutatta be az általunk (is) a legsokoldalúbb újgenerációs kézikonzolnak nevezett Legion Go kistestvérét, a Legion Go S-t, ami ráadásul két változatban kerül majd piacra.

Birkás Péter / 24.hu A Lenovo Legion Go S két verziója.

Az eszköz formájában és egyes funkcióiban is különbözik a 2023-ban bemutatkozott elődjétől, a legfontosabb változást ugyanakkor az jelenti, hogy a Legion Go S két különböző operációs rendszerrel kerül forgalomba: lesz belőle SteamOS és Windows 11 változat.

A két variáns a hardvert illetően teljesen megegyezik, külsőre is csak a színükben térnek el, hiszen a Microsoft szoftverét a fehér változat, míg a Valve fejlesztését a sötétlila kiszerelés rejti. Különbség ugyanakkor nemcsak a burkolat árnyalatában van, hiszen a 16 gigabájt memóriával és 1 terabájt háttértárral szerelt SteamOS-es változat kezdőára 499 dollár (~200 ezer forint) lesz, míg a Windows 11-es modellért (az operációs rendszer licencdíja miatt) 599 dollárt (~240 ezer forint) kérnek.

Ezek az olcsóbb típusok viszont csak 2025 májusában kerülnek a piacra, ellentétben a 32 gigabájtos változattal, ami január végén debütál, igaz ebből egyelőre csak Windows 11-es kiadás lesz, méghozzá 730 dolláros (~300 ezer forint) áron.

Ami a többi specifikációt illeti, itt a lényeg:

Processzor: AMD Z2 Series Go vagy Z1 Extreme
Memória: maximum 32 GB (LPDDR5x-6400)
Háttértár: maximum 1 TB PCIe (Gen 4)
Kijelző: 8 hüvelykes LCD, 120 Hz, 1920 x 1080 pixel, 500 nit
Akkumulátor: 55,5 Wh
Vezeték nélküli kapcsolat: Wi-Fi 6E, Bluetooth 5.3
Portok: jack, 2 db USB-4 (Type-C), MicroSD foglalat
Méret: 299 x 127,55 x 22,6 mm
Súly: 740 gramm

Visszatérve kicsit a két különböző operációs rendszerre: azért nagyszerű, hogy a Lenovo ezt az utat választotta, mert ezzel sokkal szélesebb igényeket szolgál ki, mint a korábbi, pusztán Windows 11-gyel szerelt Legion Go modellel. Aki tényleg csak egy hordozható gépet szeretne, amin jól fut rengeteg PC-s játék, és nem érdeklik a Windows 11-gyel járó előnyök, azok megvásárolhatják a SteamOS verziót, ami sokkal kézikonzolosabb (már-már a Nintendo Switch-et idéző) élményt nyújt, ráadásul alacsonyabb áron. Akik viszont ennél többre vágynak, és játék mellett másra is használnák a gépüket (például munkára), azoknak ott a Windows 11-es változat, annak minden sokoldalúságával (teljes értékű operációs rendszer, rengeteg extra szolgáltatás) – és a szoftver azon hátrányaival is, amikről a korábbi tesztünkben részletesen írtunk.

Apró változások

A CES-en lehetőségem adódott kézbe venni az új gépeket, amelyek az új formának köszönhetőn kényelmesebbek, mint a Legion Go. Amiről a kedvezőbb árért cserébe le kell mondani, az többek között a hátlapból kihajtható támaszték, a Legion Go S modelleknél nem csatolhatók le az analóg karokat és a gombokat tartalmazó jobb és bal szélek, kisebb a kijelző és a felbontás, illetve alacsonyabb a képfrissítés.

Cserébe vannak előrelépések: valamivel jobb az akkumulátor teljesítménye, immár nyolcirányú a D-Pad, kapcsolókkal állítható a hátsó ravaszok által bejárt út, és a készülék bő 110 grammal könnyebb, mint az elődje, ami azért elég komoly fegyvertény.

A rövid próba során sikerült kipróbálni néhány játékot is, és bár alapos tesztről nem beszélhetek, problémával nem találkoztam, a kiállított modellek gond nélkül futtatták az előre letöltött játékokat – bár ezzel már az előd esetében sem volt problémánk.

Az első benyomásaim abszolút pozitívak, a Lenovo nagyon jó irányba mozdította el a Legion Go termékcsaládot, és a magam részéről alig várom, hogy huzamosabb ideig nyüstölhessem a májusban piacra kerülő SteamOS-es változatot.

Kapcsolódó
Mennyibe kerül manapság játszani?
PC, konzol, kiegészítők és játékok. Mennyit kell költeni napjainkban erre a hobbira?

A 24.hu újságírója a Samsung támogatásával vesz részt a 2025-ös CES-en.

The post Meglepően ütős kistestvért kapott a legsokoldalúbb kézikonzol first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed