Megmérgezte családját az év első napján – két gyerek is meghalt

Patkányméreg – más források szerint rovarirtószer – került abba az újévi fogásba, amitől életét vesztette a gyilkossággal gyanúsított brazil férfi 32 éves élettársa, a nő testvére és két gyermeke is – írja a Mirror.

A rokonságból többen is, legalább nyolcan fogyasztottak a veszélytelennek hitt ételből, az említett négy családtag egy héten belül meghalt mérgezés következtében.

Egy négyéves gyereket még mindig kórházban ápolnak, az állapota súlyos.

Az ügyben a rendőrség nyomozást indított.

A gyilkossággal egy Francisco de Assis Pereira da Costa nevű férfit gyanúsítanak, aki a nő élettársa volt. A nevelőapa a többiekkel együtt került kórházba, de őt négy nap után hazaengedték. A hatóságok egyelőre nem jöttek rá, milyen ok állhatott a négyes gyilkosság hátterében. A férfit letartóztatták.

Az utóbbi napokban nem egyedülálló az eset Brazíliában, hogy az ünnepi ételek katasztrófához vezettek. Néhány nappal korábban arzént találtak egy karácsonyi tortában:

Kapcsolódó
Karácsonyi tortával mérgezte meg rokonait
Nem kizárt, hogy a brazil nő már korábban is meggyilkolta egy családtagját.

The post Megmérgezte családját az év első napján – két gyerek is meghalt first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed