Megnyitott az egyik legszebb magyar karácsonyház: 80 ezer izzóval világították ki

A szeretetet, a családot és a kereszténységet is szimbolizálja az a karácsonyi fényárban úszó varsányi ház, amelyet tulajdonosa idén már nyolcvanezer izzóval világított ki, írja a nool.hu.

Bárány Katalin 2015-ben költözött vissza Varsányba, majd 2017-ben kezdte el a hozzátartozói segítségével az ingatlan nagyszabású díszítését. A karácsonyház mára igazi látványossággá vált az adventi időszakban a településen.

Ebben az időszakban még Ausztriában dolgoztam, és ott találtam rá arra az égőfajtára, amelyet a mai napig használok a ház díszítésénél. Az első égősorokat természetesen több is követte, azonban előfordul, hogy néhány tönkremegy, de azokat mindig pótoljuk, illetve évről évre szerzek be újabbakat is. Ugyanakkor fontos szempont számomra, hogy meleg színű fényeket használjunk, mindössze azt az egy-két hideg fényű dekorációs elemet lehet megtalálni az udvaron, ami korábbról megmaradt

– mondta Bárány Katalin, aki szerint a családi házát és annak udvarát nagyjából nyolcvanezer égő díszíti jelenleg.

A varsányi családi ház díszítésénél a decemberi ünnepi időszakhoz kapcsolódva megjelennek az olyan szimbólumok, mint a Mikulás, a manó, az adventi koszorú, a hóember, illetve a karácsonyfa is.

A varsányi karácsonyház fényei már 16 órakor bekapcsolnak, és általában 23 óráig világítanak. Az ünnepi időszakban a Szentestéhez közeledve pedig még ennél tovább is megtekinthetők lesznek majd. Akik pedig szívesen felkeresnék és gyönyörködnének a fényárban úszó varsányi karácsonyházban, azok január 6-ig, egészen Vízkeresztig tehetik meg azt.

Bárány Katalin csodaházáról alább egy videót is megtekinthet:

Kapcsolódó

The post Megnyitott az egyik legszebb magyar karácsonyház: 80 ezer izzóval világították ki first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed