Megrázó videók terjednek a területről, ahol állítólag több ezer marhát földeltek el, reagált az Agrárminisztérium

Felkavaró videók köröznek a közösségi médiában állítólag arról a területről, ahol a Hegyeshalom melletti Csemeztanyán elföldeltek több ezer száj- és körömfájás miatt leölt marhát. Az egyik felvételen az látható, hogy a készítője belép egy sárga szalaggal lezárt területre, ahol vérnyomok, és állattetemekre hasonlító alakok látszanak ki a földből. Egy másik videón pedig valamilyen folyadék bugyog föl a talajból a felszínre és folyik szét. A terület mellett markológép látható, az viszont nem látszik, hogy biztonsági őrök, vagy bárki is őrizné a környéket.

A közösségi médiában terjedő felvételek a hírek szerint Csemeztanyán készültek, a történtek miatt mekgerestük az ügyben az Agrárminisztériumot, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt. Előbbi – bár több kérdésünkre nem felelt – egy közleményt juttatott el lapunkhoz, ami alapján a felvételek valóban Csemeztanyán készülhettek, és az ott bomló állatok miatt bugyog valamilyen folyadék a talajból.

A tárca Pásztor Szabolcs országos főállatorvos nyilatkozatát közölte, eszerint mindenkinek be kell tartania az állategészségügyi előírásokat, mert csak így fékezhető meg a ragadós száj- és körömfájás vírus, és ebbe beletartozik az is, hogy a hatóság által elhatárolt területre illetéktelen személyek nem léphetnek be. Aki ezt megteszi bűncselekményt követ el és elzárással büntethető – írta Pásztor.

Hozzátette, a levéli ragadós száj- és körömfájás kitörés felszámolása rendezetten, az előírásoknak megfelelően zajlik, a leölt állatok ártalmatlanítása a kijelölt területen még folyamatban van. A közlemény szerint több napra lesz szükség mire a szóban forgó gödör véglegesen lezárhatóvá válik, az elföldelést követően ugyanis

a tetemek anaerob bomláson mennek keresztül, ásványi anyagokra és szerves anyagokra bomlanak. Ez a folyamat gáz- és folyadékok képződésével jár – előbbi a talajból feltörve távozik, utóbbit pedig a rétegek közé tett felszívó anyagok, például több mázsa szalma kötik meg.

A mentesítés során az állattetemek felülete folyamatosan fertőtlenítésre került, de nagy mennyiségű állati tetem egyidejű bomlásánál ezek a bomlási termékek nagy mennyiségben képződnek, emiatt a gázok a folyadék és gázok egy részét is a felszínre hozhatják. (Mindez egybevág azzal, ami a videókon látható – a szerk.)

A főállatorvos kiemelte, a megsemmisítési terület eddig is őrzés alatt állt, amit a jogtalan behatolás miatt most meg is erősítettek. A ragadós száj- és körömfájás járvány eredményes megfékezése mindenkitől az előírások maradéktalan betartását követeli meg. Ebbe beletartozik az is, hogy a hatóság által elhatárolt területre illetéktelen személyek nem léphetnek be, aki ezt megszegi bűncselekményt követ el és elzárással is büntethető.

A közleményben is idézett, Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen március végén igazolták a a szarvasmarha-állományban a ragadós száj- és körömfájás betegség jelenlétét. A telepen 3000 állatot öltek le.

Kapcsolódó
Brutális pusztításra képes a száj- és körömfájás: az egyedüli megoldás az érintett állomány leölése
A betegség az embereket elhanyagolható mértékben fenyegeti, a szarvasmarhák körében viszont nagyon súlyos pusztításra képes, ezért gazdaságilag jelentős kórokozóról van szó.

The post Megrázó videók terjednek a területről, ahol állítólag több ezer marhát földeltek el, reagált az Agrárminisztérium first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
  • Megszólalt Donald Trump - Szó sincs semmiféle vámkönnyítésről
    Donald Trump vasárnap este újabb éles hangvételű bejegyzést tett közzé a Truth Social platformon, amelyben a nemzetközi kereskedelmi gyakorlatokat bírálta. Az Egyesült Államok elnöke szerint a vámok ügyében nem történt semmiféle könnyítés pénteken, és kemény válaszlépésekre számíthat minden ország, amely igazságtalanul bánik Amerikával. Read more »
  • Brutális magyar naperőműadatok érkeztek
    Márciusban elérte a háromszázezret a háztartási méretű naperőművek száma Magyarországon, amelyek együttes teljesítménye már meghaladja a 2700 megawattot, és a teljes hazai naperőművi kapacitás több mint egyharmadát teszik ki. Read more »
  • Szelektív szemétgyűjtés: ez aztán a fordulat!
    A MOHU Budapest pontosítja a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozó irányelveit: a kevésbé szennyezett pizzásdobozok és tejtermékek csomagolásai is kerülhetnek a papírhulladék közé, ami jelentős változás a korábbi ajánlásokhoz képest. Read more »
  • Több száz négyzetméteren lángol a szemét Rákosrendezőnél
    Több száz négyzetméteren ég az összehordott hulladék Budapest XIII. kerületében, a Tatai utcában. Read more »
Powered by Theme Mason

Loading RSS Feed