Mint arról beszámoltunk, pénteken alig 30 másodperc után lekeverte az Országos Vérellátó Szolgálat élőben kapcsolt munkatársát a közmédia, miután egy férfi beállt a képbe egy orbános-pride-os pólóban. A 444-nek sikerült elérnie az esemény főszereplőjét.
Zsolt elmondta, rendszeresen ad vért, ahol általában ebben a pólójában jelenik meg.
Ezt félig polgárpukkasztásból csinálom. Két ilyen pólóm van, ebben járok boltba is, mert unom a rendszert és sokszor tehetetlennek érzem magam.
Mint elmondta, általában reggelente jár vért adni, ezért tudta, hogy a vérellátó munkatársai be szoktak jelentkezni élőben az M1-en. Az akcióra azonban nehéz lett volna készülni, lévén egy véradás 5-8 percig tart, és ki tudja, mikor kerül sorra az ember. Most azonban „jó volt az időzítés”, ám picit húzni kellett az időt, hogy bent tudjon maradni.
Arra gondoltam, kipróbálom, be tudok-e állni a képbe vagy elküldenek.
Zsolt jelezte, a véradó helyiségben nincs operatőr, a vérellátó munkatársa egy rögzített kamerába beszél. Zsolt látta, hogy hosszú bejelentkezés lesz, mert a nő szövege a kamera alá volt kiragasztva. Miután elkezdődött a bejelentkezés, várt pár másordpercet, és csak ezután állt be a képbe. Ám amikor az intézet munkatársa, Deme Orsolya azt mondta, hogy „Diána képét mutatjuk meg önöknek”, lekeverték a bejelentkezést, az M1 műsorvezetője mindössze annyit mondott: Deme Orsolyának köszönjük szépen.
A férfi szerint a lekeveréssel meglepték a véradó munkatársát, aki azért a biztonság kedvéért még olvasta tovább a szöveget. Zsoltnak nem mondtak semmit, ezért elköszönt és távozott. Végül hozzátette, „sajnálja, ha az MTVA székházbeli tűz a lekeverés körüli lázas sietség miatt történt volna”.
The post Megszólalt a közmédiát szivárványos-orbános pólóban meghekkelő férfi first appeared on 24.hu.

