Megszondázták a nyugdíjasokat, elkeserítő eredményre jutottak

Tízből nyolc ember szerint ma Magyarországon a nyugdíjasok többsége számára a nyugdíj összege nem, vagy „inkább nem” elegendő arra, hogy kényelmesen megéljenek belőle – derült ki a kutatásából. A legpozitívabban a Fidesz szavazói gondolkodnak a nyugdíjakról, közülük 52 százalék gondolja kevésnek az ellátást, az ellenzékiek körében ez 95, a bizonytalanoknál 84 százalék.

A kutatásban megkérdezett nyugdíjasok 19 százaléka állította, hogy könnyen megél a havonta kapott összegből, az 53 százalékos többség viszont csak odafigyeléssel, spórolással él meg a juttatásból. Tízből két nyugdíjas (22 százalék) viszont nagyon nehezen, nagy lemondások árán jön ki a pénzéből, további 7 százalék pedig nem boldogul anyagi segítség nélkül.

Orbán Viktor kormányfő februári évértékelő beszédén jelentette be, hogy októbertől – bizonyos feltételek mentén – a nyugdíjasok számára visszatérítik majd az áfa összegét a zöldségek, gyümölcsök és tejtermékek esetén. Ezzel az intézkedéssel az emberek 35 százaléka ért egyet, további 9 százalék pedig inkább egyetért, 48 százalék viszont egyértelműen a nemet jelölte meg. A visszatérítés a kormánypárti szavazóknak tetszik a leginkább, 86 százalékuk egyetért az idősek ilyen módon való támogatásával, ez az arány az ellenzékiek között már csak 21, a bizonytalanoknál 38 százalék.

Ugyanakkor az 55 százalékos többség szerint mindez nem fog érdemben javítani a nyugdíjasok helyzetén. 36 százalék gondolja, hogy kis mértékben, 7 százalék pedig hogy érdemben javulhatnak ettől az anyagi viszonyaik. Ez utóbbi álláspont az ellenzékiek körében egyáltalán nem jelenik meg, körükben 79 százalék nem gondolja, hogy a nyugdíjasok helyzetén javítana ez az intézkedés, ebben szinte kizárólag a Fidesz szavazói hisznek (akiknek köreiben viszont felülreprezentáltak az idősek).

Összességében a magyarok 77 százaléka szerint inkább más módon kellene javítani a nyugdíjasok anyagi helyzetét, 19 százalék szerint viszont ez egy jó intézkedés.

Az emberek egy százaléka pedig úgy gondolja, a nyugdíjasok anyagi helyzete már így is jó, nem is kell rajta javítani.

Ebben a kérdésben is a kormánypárti szavazók között vannak a legtöbben, akik ezt egy jó intézkedésnek tartják – minden második fideszes így gondolja, 43 százalékuk viszont más intézkedésekre lenne szükség. Az ellenzékiek 94, a bizonytalanok 83 százaléka más megoldásokat várna a kormánytól az idősek anyagi helyzetének javítására.

The post Megszondázták a nyugdíjasokat, elkeserítő eredményre jutottak first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed