Vajon mi történik az ember fejében, ha nem mobilozhat? Egy nemrégiben elvégzett kísérlet ezt igyekezett feltárni azzal, hogy 25 fiatal (18-30 éves) alany okostelefon-használatát 72 órára erősen lekorlátozták. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy miként hat az agy jutalomközpontjára, illetve az alanyok figyelmére a mobilmegvonás. A kísérlet során az alanyok csak a legszükségesebb kommunikációra és munkára használhatták a telefonjaikat a három nap során (de nem vették el tőlük a telefont, vagyis ezt önmegtartóztató módon kellett elérjék).
Ezen időszak alatt a kutatók különféle pszichológiai teszteket végeztettek el az alanyokkal, és funkcionális MRI segítségével vizsgálták az agyi aktivitásukat. Ez utóbbi során háromféle típusú képet nézegettek az alanyok a teszt alatt: semleges (pl. tájkép, hétköznapi tárgyak), kikapcsolt mobilok, illetve aktívan használt mobilok fotóit.
Az fMRI vizsgálatot a 3 nap leteltével megismételték. Ezek során nemcsak az egyes típusú képek látványa által keltett agyi aktivitást hasonlították össze, hanem az alanyok egyéni mobilhasználati szokásait, hangulatait és a vágyakozási szintjét is. Emellett megvizsgálták, miféle változásokat mutatnak azok az agyi régiók, ahol a különféle idegi ingerületátvivők, mint a dopamin vagy a szerotonin aktívak.
Bár a kikérdezések során az alanyok nem számoltak be különösebb mobilozás utáni vágyról, az agyi aktivitásuk másról mesélt: 72 óra elteltével a korlátozott mobilhasználatot követően az anterior cinguláris kéreg (ACC) és a függőségek agyi területeként is funkcionáló nucleus accumbens régióiban megnövekedett aktivitást tapasztaltak.
Mindkét agyterület fontos a jutalmazás szempontjából és gyakran kapcsolják össze aktivitásukat a vágyakozással, valamint az impulzív viselkedéssel. Amikor az MRI vizsgálat során mobilok képeit látták az alanyok, e területek különösen aktívvá váltak.
Ez azt jelenti, hogy bár az alanyok nem számoltak be fokozott mobilozási vágyról, az agyukban egyértelműen erre mutató változások zajlottak.
A mobilmentes időszakban további változásokat is láttak a kutatók az alanyok agyában. Ha mobiltelefonok képét látták, a figyelemért, vizuális feldolgozásért és a motoros irányításért felelős területek mutattak eltéréseket. Ha bekapcsolt mobilok képét látták az alanyok, e központokban kisebb lett az agy aktivitása, amit a kutatók úgy értelmeztek, hogy a mobilmentes időszak végén kevésbé keltette fel az alanyok figyelmét a telefon látványa.
A kutatók arra jutottak, hogy már rövid idő alatt is változik az agy működése a mobiltelefonok megvonásával, különösképp azokon az agyterületeken, amelyek a vágyakozással és az önkontrollal függenek össze. Ez pedig azt jelzi, hogy a túlzó okostelefon-használat ugyanúgy befolyásolja az agyi aktivitást, a jutalmazó régiókat, mint például egyes drogok vagy akár az étel utáni vágyakozás. Ez akkor is érzékelhető, ha a rövid idejű megvonás az alanyok hangulatát, viselkedését még nem befolyásolja.
The post Megváltozik az agy az okostelefon-elvonástól first appeared on National Geographic.

