Megvan az első magyar, aki leúszta az antarktiszi jégkilométert – a világon ez mindössze 47 embernek sikerült

Lengyel Bulcsú, a tavalyi téli Balaton-átúszás leggyorsabbja, tavaly novemberben első magyarként teljesítette az antarktiszi jégkilométert a déli sarkkörön túl a mínusz egyfokos vízben egy szál fürdőnadrágban, úszószemüvegben és -sapkában, írja a Telex.

A magyar férfivel együtt eddig mindössze 47-en tudták teljesíteni ezt a világon.

A lap cikke szerint Lengyel Bulcsú öt éve kezdett ismerkedni a műfajjal.

Megfelelő adaptáció nélkül ez nem megy. Én is folyamatosan készültem erre a teljesítményre. Aki hozzá akar szokni, annak azt javaslom, hogy ahogy vége a nyárnak, utána is hetente két-háromszor menjen bele hideg vízbe, és csinálja ezt folyamatosan télig. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha két-három napnál több idő telik el, akkor újra sokkhatásként élem meg a hideget

– mondta Lengyel Bulcsú, aki korábban 15 éven át versenyzett medencében.

Mint fogalmazott, ő 10-15 perceket úszik hideg vizekben, és ha verseny közeledik, kitolja ezt az időt, de edzéséhez a medencés úszások is hozzátartoznak. Eddig három jégúszó-világbajnokságon is indult, és korosztályában két ezüst- és öt bronzérmet is szerzett.

Úgy tartja, hogy a jégúszás Mount Everestje az, hogy valaki a sarkkörön túl teljesít egy kilométert. Ő két évvel ezelőtt hallott először erről a lehetőségről, és akkor elhatározta, hogy meg fogja csinálni hitelesített körülmények között.

A jégkilométernek nem volt előre kiválasztott napja, mert az időjárás nagyon szeszélyes az antarktiszi térségben, pillanatok alatt hatalmas vihar tud kerekedni. Lengyel Bulcsú át is élt egy ilyet, már készültek az úszásra, amikor a napsütötte ég elborult, és lecsapott a vihar, írja a Telex.

„Amikor belecsobbansz a vízbe, a test automatikusan pánikreakcióba lép, azonnal kapkodni kezded a levegőt. Ezt kell megtanulni kontrollálni. Aki régóta úszik, az körülbelül száz méter alatt rendezi a légzését. Az úszás középső szakaszában teljesen nyugodt állapotba tud kerülni a test, kezelhetőnek érzed a helyzetet. Az utolsó szakaszban, amikor már lehűlt a test, lassul az úszás is, ilyenkor van a legnagyobb csata fejben. Értelmezni kell a test által küldött jeleket, az úszónak nagy a felelőssége, mert fel kell ismerni, hogy mi az, ami már vészjelzés. Volt már rá példa, hogy a célhoz közel a test már feladta, de az úszó még be akarta fejezni a távot, az egyik úszót az Antarktiszon 975 méternél kellett kihúzni a vízből” – mondta Lengyel Bulcsú, aki 17 perc alatt teljesítette antarktiszi kilométerét.

A beszűkült tudatállapot miatt van különösen nagy felelősség a segédeken. Ha úgy ítélik meg, hogy az úszó nem ura magának, kiveszik a vízből. Ennek egyik jele a drámaian lelassuló csapásszám, ami hipotermiát, kihűlést jelez.

Az úszás maga fizikai fájdalommal is jár, főként a végtagokban, lábakban, kezekben jelentkezik fájdalom a minimális véráramlás miatt. Lengyel azt mondta, hogy minden félfokos csökkenés nagymértékben növeli a fájdalmat és a terhelést, a vízen túl a levegő hőmérséklete és a szél még jobban megviseli őket. Amikor kiveszik a karjukat a vízből, mindjárt mínusz 10-15 fokos levegővel érintkeznek, de a szél miatt hőérzetben ez sokkal több.

A táv leúszásával még koránt sincs vége a veszélynek, a regenerációs folyamat is megterheli a szervezetet. A jégúszóknak ez a szakasz olyasmi, mint a nyolcezres csúcsokra felmenő hegymászóknak az ereszkedés: veszélyes, és csak ezzel együtt értelmezhető igazán az úszás. Az úszók segédei ezt a folyamatot is végigkövetik.

Lengyel Bulcsú az északi sarkkörön túl is le akar úszni egy jégkilométert. Erre májusban a Spitzbergákon lesz lehetősége.

Magyarországon Schirilla György a legismertebb jégúszó, aki már elbúcsúzott a sportágtól, és parkolóőrként dolgozik.

Kapcsolódó
Aggasztó: egyre több a virág az Antarktiszon
Több oka is van a meglepő virágözönnek.

The post Megvan az első magyar, aki leúszta az antarktiszi jégkilométert – a világon ez mindössze 47 embernek sikerült first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed