Megvan, ki rendezi az Assassin’s Creed sorozatváltozatát

Johan Renck rendezi a Netflix égisze alatt készített Assasin’s Creed sorozatot – értesült róla a Variety.

A svéd rendező eddigi legfontosabb munkája az HBO Csernobil című minisorozata, amelyért Emmy-díjjal jutalmazták.

A főszereplőket már korábban bejelentették: Toby Wallace (Euphoria) és Lola Petticrew (Ne mondj semmit) alakítják őket, mellettük  Zachary Hart és Laura Marcus is szerepel majd benne. A sorozat showrunnerei Roberto Patino és David Wiener.

A leírás szerint a történet „középpontjában két titkos frakció közötti háború áll – az egyik az emberiség jövőjét ellenőrzés és manipuláció révén kívánja meghatározni, míg a másik a szabad akarat megőrzéséért küzd. A sorozat a szereplőket követi nyomon a történelem fordulópontjain, miközben azok az emberiség sorsának alakításáért küzdenek”.

A sorozat alapjául szolgáló videójáték 2007-ben jelent meg, és hamar világsiker lett. 2016-ban filmet készítettek belőle Michael Fassbender főszereplésével.

The post Megvan, ki rendezi az Assassin’s Creed sorozatváltozatát first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed