Megvan, melyik hotel 106-os szobájában szállt meg a hét ember sérülésével járó balesetet okozó Tiganciuc Calin – tovább folyik a hajtóvadászat

Megvan, hogy melyik hotel 106-os szobájában szállt meg a hét ember sérülésével járó balesetet okozó Tiganciuc Calin. A BRFK a közösségi oldalán azt közölte, hogy a kommentek között megosztott információk alapján jutottak el ahhoz az információhoz, hogy hol szállt meg a balesetet okozó 23 éves moldáv férfi, aki ellen továbbra is elfogatóparancs van érvényben.

A rendőrök átkutatták a szobát, mely további információval szolgált a nyomozáshoz. Ahogy arról korábban beszámoltunk a férfi január 5-én éjfél után Újbudán akart elmenekülni az őt megállítani akaró rendőrök elől.

Az Audi S8 sofőrje nagy sebességgel a 6-os számú főút felé hajtott, majd az egyik kereszteződésénél nekiütközött egy autónak, amely szabályosan, a piros lámpánál várakozott.

BRFK / Facebook

Az ütközést követően az Audit vezető férfi elmenekült a helyszínről, s azt sem nézte meg, hogy a másik autóban megsérült-e valaki. A vétlen járműben heten megsérültek, ebből ketten súlyosan. A baleset helyszínén találták meg a rendőrök azt a 106-os kulcsot, amely alapján eljutottak ahhoz, hogy melyik hotelban szállt meg az ámokfutó. 

BRFK / Facebook

A BRFK azt kéri, hogy ha valakinek bármilyen hasznos információja van, akkor akár a névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon. Ez azért fontos, mert bár követjük a kommentfolyamot, de az egyes posztok alatt összegyűlt, akár ezres nagyságrendű hozzászólás mellett elveszhetnek a fontos információk.

The post Megvan, melyik hotel 106-os szobájában szállt meg a hét ember sérülésével járó balesetet okozó Tiganciuc Calin – tovább folyik a hajtóvadászat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed