Megverték, majd letartóztatták az Oscar-díjas dokumentumfilm palesztin társrendezőjét

Egy telepes csoport éppen megverte Hamdan Ballalt, a Nincs más föld című filmünk társrendezőjét. Sérülései vannak a fején és a hasán, vérzik. A katonák megszállták a mentőt, amit hívott, és elvitték őt

– írta az X-en hétfő este az izraeli filmrendező, Yuval Abraham, aki a palesztin Ballallal és két további filmessel közösen rendezte a Ciszjordánia falvainak pusztítását bemutató, Oscar-díjjal jutalmazott dokumentumfilmet. Abraham később hozzátette, hogy Ballalt egy rendőrőrsön őrzik, és az ügyvédjével még nem beszélhetett, így további információjuk nincs az állapotáról.

Az Associated Press beszámolója szerint a Zsidó Erőszakmentességi Központ (Center for Jewish Nonviolence) aktivistái szemtanúi voltak annak, ahogy izraeli telepesek megverték Ballalt a helyszínen. „Egy 10–20 fős, maszkot viselő telepes csoport kövekkel és botokkal támadt rá, valamint más zsidó aktivistákra, betörték autóik ablakait és kiszúrták a gumiabroncsokat” – írták. Ballal és két másik palesztin lakos letartóztatásának okát egyelőre nem adták meg az izraeli hatóságok.

A Nemzetközi Dokumentumfilm Szövetség (International Documentary Association, IDA) nyilatkozatban tiltakozott a történtek ellen:

Követeljük Ballal azonnali szabadon bocsátását, valamint azt, hogy családja és közössége értesüljön az állapotáról, tartózkodási helyéről és fogva tartásának indokáról

– írták a Varietynek elküldött közleményben.

Izraeli állampolgársága ellenére Yuval Abraham sem érezheti magát teljes biztonságban: február végén azért mondta le hazaútját a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválról, mert elmondása szerint halálos fenyegetéseket kapott, mivel visszatetszést váltott ki az a beszéd, amelyben az apartheidhez hasonlította a gázai helyzetet és tűzszünetre szólított fel Gázában.

The post Megverték, majd letartóztatták az Oscar-díjas dokumentumfilm palesztin társrendezőjét first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed