Az 1970-es években John Mercer brit jégkutató tudós úgy gondolta, hogy az eljegesedések idején akár 1 kilométer vastagságot is elérő selfjég borította be a Jeges-tenger egész medencéjét. Az 1990-es években a Jeges-tenger aljzatát egyre jobban megismertük, és számos olyan domborzati elemet, a jég okozta vájatokat találtunk ott, ami Mercer elképzelését támasztotta alá. Egy nemrég, a Science Advances folyóiratban publikált kutatási eredmény szerint azonban ez a jégtakaró nem lehetett teljes, nem állhatott fenn egész évben.
A kutatók az Atlanti-óceán és a Jeges-tenger közti összeköttetés, amelyet Grönland és Svalbard közt találhatunk, még a nagy eljegesedések idején is rendelkezett nyílt vizű területekkel. Ehhez a szakemberek 3 helyszínen kiemelt üledékfuratot vizsgáltak meg, 750 ezer évre visszamenőleg. A furatokban olyan molekulákat találtak, amelyeket mikroszkopikus tengeri egysejtű élőlények, kovamoszatok és dinoflagelláták termeltek.
Vannak olyan egysejtűek, amelyek a szezonális jégborítás alján élnek, mások viszont csak a nyílt vízben – ezek molekuláris nyomai árulkodtak az egyes időszakokban fennállt körülményekről. Hasonlóan árulkodó jel az is, ha a kalciumot sikerül e rétegekben kimutatni, ez ugyanis szintén az élőlények hatására kerül az üledékekbe.
Az üledékfuratok egyes rétegeinek korát meghatározva visszamenőleg el lehetett dönteni, hogy egy bizonyos időben volt-e teljes jégborítás, vagy sem. Az egyik ilyen molekulát az évszakosan kialakuló jég alján élő kovamoszatok adták, másik két molekulát pedig a nyílt vízben élő, tavasszal, illetve nyáron aktív egysejtűek termelték. Ezeket az adatokat a kutatók 1000 – 6500 éves időbeli felbontással tudták kiolvasni az üledékrétegekből.
A kutatók ezek alapján arra következtettek, hogy nem lehetett egész éves vastag jégborítás a Jeges-tengeren, csak évszakos. Ha volt is vastag, egész sarkvidéket érintő tengerjég-páncél, az rövid életű lehetett csak, ellenkező esetben a molekuláris nyomok elárulták volna a jelenlétét. Egyetlen, 676 ezer évvel ezelőtti időszakot találtak, amikor hosszabb időre, 55 ezer évig hiányoztak ezek a molekulák az üledékből.
Ez az eredmény nem vonatkozhat persze a teljes sarkvidékre, bár kétségkívül igaz a Grönland és Európa közti tengeri területre. Az tehát továbbra is kérdéses, hogy a Jeges-tenger többi régiójában miféle jégborítás lehetett.
A vizsgált terület az, ahol az Atlanti-óceánból, dél felől érkező meleg víztömeg a sarkvidéki hidegben lehűlve a mélybe süllyed és a hideg aztán Grönland keleti partjainál délnek veszi az irányt. Bár évről évre változik, hogy mennyi jég úszik ki itt az Atlanti-óceánra, a jelenleg e területen fokozottan zajló felmelegedés hozzájárul ahhoz, hogy a sarkvidéki jégtakaró csökkenjen. Az itt kiáramló jég mennyisége hosszú távon évtizedenként 6 százalékos növekedést mutat, 11 százalékosat a tavaszi időszakban.
The post Mennyi jég volt az északi sarkvidéken a jégkorszakban? first appeared on National Geographic.
