Mészáros Lőrinc cégének is nekiment az Integritás Hatóság

Felülbírálati indítványt nyújtott be az Integritás Hatóság, amelynek az elnökével szemben éppen a napokban indult nyomozás korrupció gyanújával. Az IH azt követően kezdeményezett eljárást, hogy a gyanús árazás ellenére sem a Gazdasági Versenyhivatal, sem a rendőrség nem indított nyomozást az állami autóbeszerzések ügyében, így most végül is a Nemzeti Nyomozó Iroda megkezdte az eljárást, írja a HVG360.

Az Integritás Hatóság elvileg csak uniós beruházások vagy szolgáltatások kapcsán illetékes, de hazai projekteknél is indíthat felülbírálati indítványt „a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmény esetén”, írja a lap. Mészáros autókereskedése drágább ajánlattal tudott győzni több állami tenderen, mert az ő készletében eleve megvoltak a szükséges kocsik, például fűthető bőr sportkormánykerekekkel.

Az IH tavaly is hasonlóan járt el, akkor a Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKH) tenderei miatt tettek feljelentést. A rendőrség ejtette az ügyet, de az IH közbelépése után megindult a nyomozás.

The post Mészáros Lőrinc cégének is nekiment az Integritás Hatóság first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed