Motivációról, versenyzői álmokról, a felkészülésről és jövőbeni terveiről kérdeztüka magyar motorsport állócsillagát, a világbajnoki címét megvédő Michelisz Norbertet, aki tőzsdézéssel vezeti le a feszültséget.

Görög drámába illő módon, gyémántkemény csatában, az utolsó pillanatig tartó küzdelemben védte meg világbajnoki címét Michelisz Norbert a nemzetközi túraautó bajnokságban. A történelmi siker után beszélgettünk vele arról, hogy marad-e még egy versenyzőben éhség egy ilyen szezon után, hogy mennyi áldozatot követel ez az életforma, hogy hogyan készül a futamokra, össze lehet egyeztetni az autóversenyzést a családi élettel, és hogy egyáltalán visszaül-e a volán mögé 2025-ben, vagy elege van már az egészből. Emellett szóba került az is, hogy gondolt-e arra, hogy más szakágban is kipróbálja magát, mi lenne álmai viadala, és benne volt-e a versenyszellem, amikor az iskolapadban ült.

Forbes.hu: 2019-hez és 2023-hoz hasonlóan idén is hollywoodi filmeket idéző módon szerezted meg a világbajnoki címet, hiszen az utolsó futam utolsó köréig tartott a küzdelem. Lehet ezt még fokozni? Marad még az emberben ilyenkor mentális erő, motiváció a folytatásra?

Michelisz Norbert: Tíz évvel ezelőtt kezdtem meg a profi pályafutásom, és ha akkor valaki azt állítja, hogy 2024-re háromszoros világbajnok leszek az általam legjobban kedvelt sorozatban, akkor azt mondtam volna, hogy ez álomkarrier, aminél többre nem vágyhatok. De most, hogy itt ülök, bő két héttel az utolsó futam leintése után, már úgy érzem, hogy az eufória, a bajnoki mámor elmúlt. Nincs bennem telítettség, megint éhes vagyok a sikerre! Korábban úgy voltam vele, hogy ha nyerek egy bajnoki címet, akkor majd minden a helyére kerül. Megnyugszom. De hát… Lehet, hogy önértékelési gondokkal küzdök, de most megint azt érzem, hogy szükségem van a kihívásokra, a sikerre, hogy bizonyítanom kell. Nincs bennem az, hogy meguntam a pályaversenyzést, megvan a harmadik bajnoki cím, és hátradőlhetek nyugodtan. Sőt.

Szóval vissza fogsz ülni a volán mögé?

Biztosan. A szerződésem lejárt az idei évben, és már elkezdtünk beszélgetni a jövőről. A legnagyobb szakmai sikereimet a Hyundai-jal értem el, és azt gondolom, hogy mindkét fél nyitott a folytatásra.

Jó korban vagyok, tudom mit szeretnék elérni, úgyhogy jövőre is rajthoz állok.

A szezon csak most ért véget, de a motiváció ismét a régi. Kép: Hyundai Motorsport

40 éves vagy, a Forma 1-ben már túlkorosnak számítanál.

Teljesen más fizikai erőhatások érik az embert ebben a sorozatban, ilyen korban is lehet abszolút versenyképes egy pilóta. Itt kitolódnak ezek a határok. A túrautó szakágban akár 50 éves korig is bajnokesélyes lehet valaki. Ez a Forma 1-ben elképzelhetetlen lenne.

De gondolom, itt is oda kell figyelni az étkezésre, az edzésre.

Ide is a személyi edzőmtől jöttem, akivel már 2010 óta együtt dolgozom. Szem-kéz koordinációval, reakcióidővel, egyensúly-érzékeléssel foglalkoztunk. Az alapozó időszakban, január második felétől március végéig a hangsúly az állóképesség fejlesztésén van. De szezon közben és végén inkább csak az említett három területre fókuszálunk, kivéve akkor, ha nem jelentkezik valamilyen extrém hiányosság.

Folyamatosan kell a reflexet is gyakorolni? Elfelejti a test?

Persze! Ezen a szinten, ahol tényleg ezredmásodpercek döntenek, ha valaki nem tartja magát karban folyamatosan ilyen téren, akkor ez idővel mindenképpen meglátszódik a teljesítményben.

De előfordul az, hogy valaki elmegy bulizni ebben a világban? Az F1 régi ideit idéző filmekben, cikkben sok nagy buli szerepel.

Még én is elmegyek. Nyilván nem versenyhétvégén, de azt megtanultam az évek során, hogy az embernek muszáj lazítania a pszichéjén.

És mit szoktál csinálni, amikor ki akarsz kapcsolódni?

Nem kell vad bulikra gondolni. A gyerekeimmel töltök sok időt, vagy a barátaimmal találkozom. Ők jellemzően még a pécsi egyetemi, főiskolai, gimnáziumi vagy akár még a himesházi régi ismerősök. Bár nyilván ez nem könnyű egy ilyen életvitel mellett, pláne, hogy már egy ideje Budapesten élünk. Főként az utóbbi időben próbálok arra odafigyelni, hogy megmaradjanak ezek a kapcsolatok.

Már csak azért is, mert mindig is befelé forduló, kissé introvertált személyiség voltam, és nagyra értékelem ezeket a hosszú időre visszanyúló barátságokat.

A felkészülésnek sosincs vége. Fotó: Sebestyén László

Rengeteg lemondással jár ez az élet, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a hétvégék sokszor nem szabadok, menni kell tesztelni, nem tudsz elmenni a gyerekért bármikor az oviba, suliba. Gondoltál már arra, hogy ez az egész nem éri meg?

Volt olyan időszak, amikor úgy éreztem, hogy nem uralom az életemet. Elvesztettem az irányítást, és végül kicsit átcsaptak a fejem felett a hullámok. Akkor megtanultam nemet mondani, illetve sorrendet felállítani a számomra fontos dolgok között, és ez a mai napig tart. Ez az oka annak, hogy itthon már kevésbé vagyok látható, sokkal kevesebb interjút vagy szereplést vállalok be.

Egyszerűen nem tudtam úgy menedzselni az életemet, hogy mindenkinek megfeleljek, és ez bennem is zavart okozott.

Mivel egyébként is olyan típus vagyok, aki nem igazán vágyik az ismertségre, ez a tudatos hátralépés jól is esett, esik. Úgy vélem, hogy mostanra megtaláltam a helyemet e téren is. Lehet, hogy vannak, akik azt gondolták, hogy ez beképzeltség vagy rossz hozzáállás. De én így érzem jól magam, és szerintem nem is véletlen, hogy onnantól kezdve, hogy prioritásokat kezdtem meghatározni az életemben, a pályán is sikeresebb lettem.

Lehet fejlődni még a te szinteden is?

Mindig! Ez nem is lehet kérdés. Ennek a legjobb módja, ha az ember új csapattársakkal találkozik. Ugyanazt a technikát használjuk, megkapjuk a telemetriai adatokat, és világosan látszik, hogy a másik mit csinál másként.

A csapattársat kell elsőként legyőzni. Kép: Hyundai Motorsport

Emellett természetesen a versenyekből is rengeteget lehet tanulni, ha az ember utólag elemezgeti magában az egyes szituációkat, keresgéli a mintázatokat. Mivel a futamok során előforduló történések kombinációja gyakorlatilag végtelen, ezért ennek az útnak igazából sosincs vége.

A te helyzeted azért is különleges, mert a szimulátorok világából csöppentél a versenypályára. Szoktál még szimulátorozni, hogy a digitális világban is keresgéld a mintázatokat?

Ezen lehet, hogy sokan meg fognak lepődni, de már nem. Az elmúlt egy évtizedben nem sok szerep jutott a szimulátornak. Egy időben benne voltam egy szimulátoros vállalkozásban, de onnan is kiléptem 2018 környékén, amikor elkezdtek sűrűsödni a dolgaim. Azaz megszülettek a gyerekeim, létrehoztam a saját csapatomat, és egyszerűen erre már nem maradt elég időm és energiám.

Mi a helyzet a saját csapattal?

2017-ben alakult meg a M1RA, amely szép sikereket is elért. Volt idő, mikor kicsit hátrébb léptem a céges struktúrában, de az idei évtől kezdve megint aktívabb szerepet vállaltam a csapat vezetésében. A terveim szerint ez a jövőben sem változik meg.

Más üzleti vállalkozásod van? Étterem?

Tőzsdézek.

Ez is a mentális kiengedés része?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy másfajta koncentrációt igényel, de ezt is nagyon komolyan veszem. Informatikus végzettségem mellett a Pécsi Tudományegyetem közgazdaságtudományi szakát is elvégeztem, szóval a pénzügyi ismeretek nem állnak tőlem távol. Nem azt mondom, hogy napi szinten kereskedek, de van rendes portfólióm, hosszú lejáratú kötvényekkel, egyedi részvényekkel.

Én mindig hittem a pénzügyi tudatosságban, szeretek több lábon állni, és ez ebben ad némi biztonságot.

Semmiképpen nem akartam olyan helyzetbe kerülni, mint annyi más sportoló, akik ott állnak a pályafutásuk végén stabil anyagi háttér nélkül. Természetesen én is hoztam rossz döntéseket e téren, hiszen bele lehet futni komoly anyagi veszteségekbe is, de abból is lehet tanulni.

Akkor gondolom, a szerződéseknél sem bólintasz mindenre rá kapásból, amit az ügynököd vagy menedzsered mond.

Már csak azért se, mert nincs se ügynököm, se menedzserem, minden ilyen ügyet én intézek. Valahol az is a kiteljesedés része, hogy én tárgyalok, én alkudok, mert szívesen csinálom ezt.

Biztos vagyok benne, hogy volt, amikor köthettem volna előnyösebb megállapodásokat, de ez is egyfajta befektetés.

Kompetitív személyiség, az élete a verseny. Kép: Hyundai Motorsport

Belülről látom, hogy hogyan működnek az üzleti folyamatok, és az ilyenkor megszerzett tapasztalatokat, ismereteket a későbbiekben, akár a sportolói karrier lezárulta után, tudom majd kamatoztatni. Ezzel nem azt mondom, hogy ez az egyetlen helyes út. Ha valaki nem érez ehhez magában affinitást, nincs kedve ezzel foglalkozni, akkor választhat egy ügynököt vagy menedzsert, aki egyengeti a dolgokat, az is teljesen rendben van. Az a legjobb, ha mindenki úgy csinálja, ahogy neki a leginkább megfelel.

Tulajdonképpen a tárgyalás is valahol egy verseny, az pedig tőled nem áll távol.

Nagyon kompetitív alkat vagyok, sokáig azt hittem, hogy csak a győzelem számít. 2017 végén, amikor banális technikai gondok miatt elvesztettem a világbajnoki címet, akkor igen mélyen voltam. Felemésztett, sokat rágódtam rajta. De így utólag visszagondolva már úgy vélem, hogy ha nem lettek volna ezek az élmények, amelyek akkor borzasztóan zavartak, akkor ma jó eséllyel nem tartanék itt.

Ez mindig így volt? Már az iskolában is?

Azoknál a tantárgyaknál, amelyek érdekeltek. Akkor beleadtam mindent, hogy én legyek a legjobb. A nyelvek például abszolút ilyenek voltak, de nem ment olyan jól, és nem mozgatott, ott megmagyaráztam magamnak avval, hogy ha tennék bele energiát, akkor lehetnék kiemelkedő.

A csapatsportokkal hogy álltál?

Rosszul! Tinédzserként, ha a haverokkal szerettem volna lenni, akkor focizni kellett, de nem szerettem.

Tipikusan az a srác voltam, akit utoljára választanak ki a csapatban.

A testmozgással csak akkor kezdtem komolyabban foglalkozni, mikor elkezdődött a versenyzői pályafutásom, és rájöttem, hogy a jó fizikai állapot elengedhetetlen feltétele a sikernek. Az olvasás is ilyen volt, arra is csak a húszas éveimben kaptam rá.

Még mindig sokat olvasol?

Két gyerek és a rengeteg teendő, kötelezettség mellett már nincs annyi időm rá. De a hosszú repülőutakat általában kihasználom erre.

Ha választhatnál egy versenyt, amin elindulhatnál egy győzelemre is esélyes autóval, mi lenne az?

Valamilyen ralival kapcsolatos. Tavaly kipróbáltam, és nagyon-nagyon tetszett. Iszonyú sokat készültem rá, elképesztően motivált voltam, úgy éreztem magam, mint a túraautó pályafutásom kezdetén. Igyekeztem magamba szippantani mindent, a legkisebb apróságot is. Azért van némi tapasztalatom az autósportok terén, de szerintem a rali terén még az út első öt százalékáig sem jutottam el.

A gyári csapatnál mit szóltak ehhez?

Nem voltak kifejezetten boldogok. Az őszi, magyar Eb-futamon álltam rajthoz, akkor, amikor még három futam volt a túraautó-világbajnokságból. Az időzítés tehát biztosan nem volt a legjobb, volt kockázata a dolognak, ez tény. Láttunk már arra példát, hogy más szakágból érkező versenyzőnek nem sült el jól a ralizás. Elég csak például Kubica esetére gondolni, aki majdnem életét vesztette egy balesetben, és a karrierjét kettétörte egy ilyen kaland. Tudom, hogy ez kívülről furcsa lehet, pláne, hogy az élet más területein kifejezetten racionálisan gondolkodom.

De egyszerűen vannak olyan lehetőségek a motorsportban, amiket mindenképp ki akarok próbálni, amikre nem tudok nemet mondani, még akkor is, ha ehhez át kell lépni az észszerűség határait.

Nem lenne teljes az életem, ha nem csinálhatnám. Én ettől is vagyok boldog. Ezt sokan nem értik, mint édesanyám a pályafutásom elején, amikor mindig kérdezgette, hogy tényleg szükség van-e erre.

De mostanra gondolom, elfogadták.

Persze, és nagyon büszkék is eredményeimre, de nem igazán számít nekik, hogy hányadik leszek. Számukra az a legfontosabb, hogy egyben szálljak ki az autóból, amit teljesen meg tudok érteni, pláne, hogy már nekem is van családom.

Versenyzés közben ezt el tudod engedni?

Muszáj, mert a mezőnyben a pilóták és autók között minimális a különbség. Sokat gondolkodtam azon még korábban, hogy tudom-e majd csinálni, ha lesznek gyerekeim, ám nem változott semmi.

Ahogy beülök az autóba, csak a verseny számít, nem gondolok semmi másra, nem mérlegelek semmit. Nem tudom, hogy ez jó-e vagy rossz, de így van.

A gyerekeid mennyire értik ezt a világot?

Teljesen képben vannak, azonban nemigen érdekli őket ez az egész. Tavaly kinn voltak velem a Hungaroringen a versenyen, de tíz perc után mondták, hogy nekik ez hangos és unalmas. Én nem igazán bánom, hogy nem fertőzte meg őket a benzingőz, hogy teljesen őszinte legyek.

A versenyzők között kialakulhat barátság vagy jó kapcsolat?

A pályán mindenki a győzelemért küzd, és ez olyan érdekellentétet okoz, ami kizárja a barátságot. Legalábbis erre én még nem láttam példát. A csapattársaimmal hagyományosan jó kapcsolatban vagyok, és fontos is, hogy egymást segítsük.

A pályán nincs barátság. Kép: Hyundai Motorsport

De egyben ők a legnagyobb ellenfeleim is, hiszen ugyanazzal a technikai háttérrel rendelkeznek. Az embert felemészti belül, ha ők legyőzik, viszont az remek érzés, ha a fiatal, rámenős, tehetséges csapattársaknál jobbnak bizonyul.

Említetted, hogy introvertált személyiség vagy, de mégis ott ültél a Forma-1-es közvetítéseknél jó párszor, és beszéltél milliók előtt. Ez nem okozott számodra nehézséget?

Szerettem a Forma 1-es közvetítéseket, szívesen mondtam el a szakmai véleményemet. De jelenleg biztos nem vágynék erre, egyszerűen azért, mert a jelenlegi páros fantasztikusan működik. Számomra Wéber Gábor és Nagy Dániel a non plus ultra, és mindig jól esik, amikor mondják, hogy hiányolnak, de szerintem sokkal jobban áll nekik. Szakmailag nagyon jók, és a fiatalokat is meg tudják szólítani. Ha én lennék a műsorszerkesztő, biztosan nem szeretnék mást látni a stúdióban.

Hogy bírod a közösségi média nyomását? Kommenteket olvasol például?

Nem, és ez egy teljesen tudatos döntés volt.

A közösség média egy élsportolónál borasztóan veszélyes lehet.

Egyszerűen nem ad hozzá érdemben semmit a dolgokhoz, viszont a fókuszt elvonhatja, és ronthat a teljesítményen. Egy-egy rosszabb verseny után mindenkit megtalálnak, és ha beleragad abba, hogy nekik próbáljon megfelelni vagy magyarázkodni, az csak szívja el az energiát. Ha én edző vagy mentor lennék, a közösségimédiás jelenlétet megtiltanám a sportolóimnak. Tudom, hogy nagyon fontos felületek ezek kommunikációs szempontból, de jobb ezt a mi esetünkben egy profira bízni.

Sok olimpikonnál látni, hogy óriási fejhallgatóval a fején érkezik a pályára vagy a medencéhez. Neked vannak módszereid, rituáléid a viadalok előtti mentális felkészülésre, lazításra vagy koncentrációra?

Sokáig a tipikus túltervező, túlkészülő típus voltam, ami olykor visszaütött, hiszen görcsössé tett. Néhány évvel ezelőtt száznyolcvan fokos fordulatot tettem e téren, és a legnagyobb meglepetésemre a dolog működik. Egy ideje már az a mentális felkészülésem, hogy nem készülök. Beülök az autóba, az agyam átkattan, maximálisan koncentrált leszek, és a dolgok a helyükre kerülnek.

Beül az autóba, és egy pillanat alatt verseny üzemmódba kapcsol. Kép: Hyundai Motorsport

A Forma-1 a te korodban már nem pálya, viszont a Le Mans-i 24 órás versenyen simán el tudnálak képzelni egy hypercarban. Ez benne lehet a pakliban?

Az én habitusom és stílusom a hosszú távú versenyekhez kifejezetten passzolna. Lenne kapacitásom a futamok közben gondolkodni, tervezni, aminek lehetne jelentősége. Viszont az az igazság, hogy versenyzőként nem igazán vonz a dolog.

Amit most csinálok, a túraautós sprint az örök szerelmem.

The post Michelisz Norbert: Volt olyan időszak, amikor úgy éreztem, hogy nem uralom az életemet appeared first on Forbes.hu.