A természetben minden sokkal több, mint aminek elsőre látszik. Erdőben sétálva, megpihenve, elcsendesedve az ember hamar észreveszi, hogy a hely nem pusztán fák csoportja, hanem több ezernyi fajnak otthont adó, élő közösség. Vagy kezdjünk el ásni a kertben: odébb görgetjük a csigát, küzdünk egy kicsit a füvek gyökereivel, giliszta tekereg a járatából kifordítva, és csak reméljük, hogy nem vágtuk ketté. Nem lesz belőle két féreg, de a fejrész túléli, képes regenerálódni. Furcsábbnál furcsább lények szaladnak szerteszét, kövér lárvák kerülnek felszínre, és a tapasztalatlan kertész bizony hátrahőköl, amikor az óriási, robusztus lótücsök előszalad a föld alatti birodalmából.
Amit ilyenkor látunk, az a jéghegy csúcsának a tetejénél is kevesebb, az egészséges és hazánk környezetei viszonyai mellett a „leggazdagabb” talaj élőlények elképesztő változatosságát és mennyiségét rejti. A legnagyobb tömegben gombák, baktériumok, ízeltlábúak, fonálférgek élnek odalent, ám e közösségről alig tudunk valamit, még a trópusi esőerdők lakóit is jobban feltérképeztük. Gondoljunk bele, egészen apró lényekről van szó a mikroszkopikus mérettől a néhány centiméterig, és mégis, talajtípustól függően
A talajban található biológiai sokszínűség, mondhatjuk úgy is, hogy a talaj egészsége nemcsak alapvetően határozza meg a „felső világ” boldogulását, összetételét – és fordítva, számos talajlakó lény fajspecifikus vagy fajcsoportokhoz kötődik, azaz nem minden növény gyökerénél képes megélni –, hanem még élelmiszereink minőségére, tápértékére is komoly hatást gyakorol. Az emberi tevékenység, kiváltképp a nagyüzemi mezőgazdaság óriási rombolást végez ebben a közösségben, csak Magyarországon jelentősen nagyobb tömegű biomasszát pusztítottunk már el, mint, amit a Föld összes emlősállata képvisel. Hatásait az egészségünkön és a pénztárcánkon is megérezzük.
Zsilinszky Sándor / Fortepan 1938.
A WWF Magyarország és a Felelős Gasztrohős közös kampányban igyekszik felhívni a figyelmet a fenntartható élelmiszer-termelésre és -fogyasztásra, ezen belül pedig a talaj egészségére, mi pedig Dedák Dalmát, a WWF környezetpolitikai szakértőjét kérdeztük. Mi veszélyezteti a talajok egészségét, és ennek milyen következményei vannak, lehetnek? Mit tehetünk az egyensúly visszaállítása érdekében, és egyáltalán: mit jelent a talaj?
Nincs jó vagy rossz, csak beteg és egészséges
Talajok az anyakőzet málladékán alakulnak ki azáltal, hogy a különböző, kisebb-nagyobb szervezetek táplálkozásuk során lebontják, átalakítják az elhalt növényi és állati anyagot. Az így kialakult élővilágot, azaz a talajban élő lények összességét edafonnak nevezzük, természetes sokféleségüket pedig felszíni növények és az alapkőzet mellett az éghajlati viszonyok befolyásolják alapvetően.
Csak a példa kedvéért: a trópusi burjánzó növényvilág pezsgő talajéletet feltételez, csakhogy a meleg, nedves környezetben a bontás is rendkívül gyors, így a szerves anyagot és élő szervezeteket tartalmazó felső talajréteg, az úgynevezett „A” szint viszonylag vékony. Vízjárta, lápos területeken is óriási a növényi biomassza, ám itt a talajlakók számára kedvezőtlenek a körülmények.
A legvastagabb „A” szintet, a talán közismert fekete talajokat ott találjuk, ahol sok a növényi anyag, de az alacsonyabb éves átlaghőmérséklet miatt (jellemzően a hazánkat is magában foglaló mérsékelt övi területeken) lassabbak a lebontó folyamatok. Ilyenkor minden adott ahhoz, hogy a holt anyagból a talajlakók munkálkodásának köszönhetően tartós, nagy molekulájú szervesanyag-formációk keletkezzenek, amelyek képesek a víz és a tápanyagok megkötésére. Ezt nevezzük humusznak, és emberi szempontból nézve ez a talaj a legkedvezőbb növénytermesztésre.
A jó vagy rossz talaj mindig valamilyen célhoz kötött kategória, objektíven inkább a talaj egészségéről, illetve jó vagy rossz állapotáról lehet beszélni, amit az adott környezeti feltételek melletti optimumhoz viszonyítunk
– mondja a 24.hu-nak Dedák Dalma.
Léteznek objektív mérőszámok is, a szakember a gombák és baktériumok arányát említi kiragadott példaként: ez egy intenzív mezőgazdasági művelésnél hazánkban nagyjából egy a kettőhöz, azonban, ahogy haladunk a talajkímélő módszerek felé, a gombák aránya is nő, és egy jó természetességű mérsékelt övi erdőben eléri az 5:1-hez arányt. A háttérben természetesen az emberi tevékenység húzódik, ez esetben jórészt a talajmunkák, illetve a kijuttatott gombaölő és talajfertőtlenítő szerek hatása áll.
Péterffy István / Fortepan Felsőfarkasd, a Monori Állami Gazdaság üzemegysége, a borsóföldön végzik a vegyszeres gyomirtást 1970-ben.
Mintha kiirtottuk volna a szárazföldi emlősöket
A mezőgazdaság a kártevők elleni vegyszerekkel, az egyetlen növényfaj alkotta kultúrákkal, az intenzív gépi műveléssel és még vagy tucatnyi behatással, illetve ezek szerteágazó következményeivel súlyosan rombolja a talaj élővilágát. Anélkül, hogy elvesznénk a részletekben, álljon itt a szántás. Laikusként talán ez a legmeghökkentőbb talajkárosító tevékenység, hiszen, „amióta világ a világ”, így műveli az ember a földet – igen ám, de nem faltól falig mélyen felszántott megyényi, országrésznyi területeken.
A talaj forgatásával a 15–20 centiméteres mélységben élő, oxigénhiányos feltételeket kedvelő mikroszkopikus lények a felszínre kerülnek, míg az ottani, oxigénkedvelő fajok a mélybe süllyednek és elpusztulnak. A rendszeres, évente többször ismételt szántás módszeres pusztítást jelent, és eltűntek azok a bolygatatlan, természetes foltok, ahonnét esélyük lenne visszatérni, illetve az állandó forgatás mellett számos egyéb tényező is a regenerálódás ellen hat.
Felfoghatatlan pusztítás történik még egy viszonylag kis ország, Magyarország léptékében is. Hazánk területéből 45 ezer négyzetkilométer szántó, ahol a felszíni rétegben élő edafont szinte teljesen elpusztítottuk, a szerényebb becslések szerint is
Hasonló a helyzet az intenzív művelés alá vont összes területen, a folyamat az 1940-es években kezdődött mezőgazdasági forradalomra vezethető vissza. Műtrágyázással, növényvédő vegyszerekkel, fajtanemesítéssel stb. rendkívüli magasságokba sikerült emelni a termésátlagot, miközben az egész rendszer alapja, a talaj élővilága folyamatosan degradálódott, és, ha ugyanígy folytatjuk, annak nagyon komoly következményei lesznek. Sőt, már vannak.
Régen tényleg jobb volt
Itt és most e területről is csak egyetlen tényezőt említünk: növényeink tápanyagtartalma, vagyis az egészségünk szempontjából fontos vegyületek, ásványi anyagok mennyisége és minősége folyamatosan romlik.
Szajki Bálint / 24.hu
Nagyon leegyszerűsítve: a talajlakó szervezetek nemcsak tápanyagot állítanak elő a növényeknek, hanem bonyolult kémiai folyamatok során a számukra felvehető, szállítható, hasznosítható formára alakítanak minden szükséges anyagot, például a mikro- és makroelemeket is. A létfontosságú elemek és vegyületek tehát valójában a talajlakók munkájának eredményeként, a növények elfogyasztásával jutnak végül az emberi szervezetbe. Könnyű belátni, hogyha ez a kulcsfontosságú rendszer pusztul, ráadásul a termesztett növények termésének mennyisége nagyságrendekkel nő, azt a tápanyagtartalmuk fogja megsínyleni.
Innen nézve pedig még az is igaz, hogy régen ízletesebbek, zamatosabbak voltak a zöldségek, gyümölcsök. A XXI. században persze nyilvánvalóan bármit tudunk mesterségesen pótolni, a gyakorlat azonban bonyolultabb.
Egyrészt nem rendelkezünk elegendő tudással, hogy e bonyolult rendszer minden elemét megfelelő módon képesek legyünk mesterségesen pótolni, másrészt a sok beavatkozás sok pénzbe is kerül
– mondja Dedák Dalma.
Oláh Tibor / MTI Vetik az őszi árpát a Hajdúság és a Nyírség határán, ahol a nyírségi homok hátság nyúlványa adja a szántóföldi talajt.
Fontos kiemelni, hogy a tápanyagok eltűnésében nem kizárólag a talaj romlása játszik szerepet. Ugyanebbe az irányba hat a globális kereskedelem, amelyben a pulton tarthatóságra és magas hozamra szelektált fajták termését gyakran éretlenül szedik le, hogy hosszú távon szállítható legyen. Az utóérésnek köszönhetően valóban érett banán és télen is szép piros paradicsom érkezik az asztalunkra, ám rengeteg tápanyag hiányzik belőlük, hiszen nem volt idejük hozzájutni – a „kiüresedett táplálékokról” ide kattintva olvashat bővebben.
A WWF szakértője szerint a megoldás egyik kulcsa a mennyiség helyett a minőség, amihez tudatosság és némi önmérséklet is szükséges. Ne akarjunk télen paradicsomot, tavasszal szőlőt enni, hanem idényzöldséget, gyümölcsöt vásároljunk – lehetőleg helyi, közeli termelőtől. Így legalább sokkal jobb minőség jut a tányérunkra. Igaz ez nagyban is, a szabályozások és támogatások szintjén is sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a talajok egészségére és a minőségi élelmiszert előállító termelők támogatására. Magyarországon mennyiség helyett inkább a minőségre kellene koncentrálni, ami nagyobb összhangot eredményez a természettel, és talán a gazdálkodók és az asztalunkra kerülő étel is megkapná azt a megbecsülést, amit érdemel.
The post Miért voltak régen zamatosabbak a gyümölcsök? first appeared on 24.hu.