Mikes Anna: Nem titok, hogy családi életre vágyom

Mikes Anna idén már nem vállalta a szereplést a Dancing with the Starsban, ahol négy évadon keresztül táncolt celebpartnereivel, és tavaly Krausz Gáborral megnyerték a versenyt. Mint kiderült, a TV2-től megkapta a felkérést, Mikes maga döntött úgy, hogy arra nemet mond. Döntését azzal indokolta, hogy hisz abban, „a csúcson kell abbahagyni”, és azért sem szívesen mondott volna igent a műsorra, mert attól félt, szereplése nem a táncról, hanem a bulvárról szólt volna.

A táncos most a Glamournak arról beszélt, úgy érzi, véget ért egy fontos fejezet az életében, mostantól szeretne másra koncentrálni. Mint elmondta, tízéves kora óta versenytáncol, és az azóta eltelt időben keményen megdolgozott az elért eredményeiért.

Az életem idáig a karrierépítésről, az élsportról szólt, és most elérkeztem életem azon szakaszához, amikor más, új dolognak kell jönnie

– mondta, hozzátéve: ez nem azt jelenti, hogy lemond a táncról, hiszen az örökre az élete része marad.

Azt gondolom, most lezárult egy nagyon-nagyon szép periódusa az életemnek, és most valami újat kell beengedni. A fókusz most a családon lesz, szeretnék egy picivel nyugodtabb életet élni

– jelentette ki a táncos, majd kicsit bővebben kifejtette, mire gondol, mikor azt mondja: mostantól a családé a főszerep.

Szeretnék még jobban kibontakozni, szeretném, hogy ha sokkal több idő jutna a barátaimra, a szeretteimre, a családomra. És igen, nem titok, hogy magam is egy családi életre vágyom.

Mikes Anna és Krausz Gábor a Dancing with the Stars alatt kerültek közelebbi kapcsolatba egymással, de nyilvánosan csak a műsor vége után vállalták fel, hogy egy párt alkotnak. Krausznak előző kapcsolatából van egy kislánya, nemrég együtt táncoltak Mikes egyik óráján:

Kapcsolódó
Krausz Gábor kislányával közösen vett részt Mikes Anna táncóráján
A séf visszatért a táncparkettre, videó is készült róluk Hannarózával.

The post Mikes Anna: Nem titok, hogy családi életre vágyom first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed