Ha azt vártad, hogy konkrét típusok felé irányítalak, akkor sajnos el kell, hogy szomorítsalak: a válaszom ennél jóval általánosabb lesz
Rengeteg autózással és autóvásárlással kapcsolatos költség drágul vagy drágult jelentősen Magyarországon 2025-ben, ráadásul a használtautó-piac árai is évek óta követik az új járművek árának érezhető emelkedését. Nem ritka, hogy forintban mérve évek használata után is többet kaphatsz a családi vasért, mint amennyiért annak idején megvásároltad. Mindez azonban nem jelenti, hogy életed üzletét kötötted meg néhány éve, amikor kezet fogtál a nepperrel. Hiszen jó eséllyel az a jármű is tartotta az évekkel ezelőtti árát, amit most épp venni akarnál a sajátod helyett, vagy akár arányosan drágább is lett a kiszemelt. Azzal viszont, hogy egyre nőnek az árkülönbségek és a járulékos költségek, miközben a fizetések legfeljebb próbálnak felzárkózni, a családi megtakarításoknak pedig esélyük sem volt lépést tartani az inflációval, egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az autóvásárlók. Hogy mindez mennyire látszik majd meg az eladási számokon, azt egyelőre még nem lehet tudni, ám vélhetően éppen azoknak fog a legjobban fájni a sok változás, akiknek egyébként is meg kell gondolniuk, hogy milyen autóra költenek.
Hétköznap délutáni fotó egy magyar hipermarket parkolójában: jól látszik a félelmetes átlagéletkor
Éppen ezért 4+1 kategóriába szedtem a vásárlókat, és a továbbiakban mindenkinek megpróbálok néhány alapvető, de remélhetőleg hasznos tanáccsal szolgálni, aki épp autóvásárlás előtt állhat. A mindenkire egyaránt vonatkozó tippeket most igyekszem hanyagolni, ám ez nem jelenti, hogy figyelmen kívül kell őket hagyni. Bár már nem mai cikk, de ajánlott olvasmány a használtautó-kereséssel kapcsolatos anyagom néhány évvel ezelőttről, ha még viszonylag a folyamat elején jársz, illetve érdemes lehet még az autóvásárlós tévhitekkel kapcsolatos cikket is megemlíteni itt. Ezt letudva azonban térjünk át a különböző vásárlói csoportokra, akiket különböző módokon érinthet az árak hirtelen változása.
1. Az első autómat keresem
Ha még sohasem volt autód, és most kell életedben először felcsapnod az apróhirdetéses oldalak keresőjét, akkor vagy a legkönnyebb helyzetben. Felejtsd el a sok csicsát, a hangzatos technológiákat, a haverok lenyűgözését és a luxus reményét: vegyél valami egyszerűt és – a keretedhez képest – olcsót. Minél több marad a zsebedben, annál jobban jártál, ebben pedig segíthet, ha minél előbb, minél jobb áron szerzed meg, az áremelkedésnek ugyanis még közel sincs vége. Csak arra figyelj, hogy amit veszel, az valóban kiemelkedő műszaki állapotban legyen, illetve ne rozsdásodjon ott se, ahol alapesetben nem látod. Ne csábítson el az “újabb mindig jobb” őrültség: vegyél inkább az egy generációval régebbi modell legjobb állapotú példányai közül, minthogy ugyanannyit kiadj az újabb változat legolcsóbb, legrosszabb állapotú selejtjeiért, netán egy fiatalabb, de megbízhatatlan típus mellett dönts, amit majd folyamatosan hordhatsz a szervizbe. Ezt követően végeztess el a megvásárolt autón minden kötelező szervizt és karbantartást, hogy minden “visszaszámlálás” induljon újra, és ehhez csapj még hozzá egy korrekt alvázvédelmet. Kis szerencsével ezek után egy fél életre letudtad a dolgot, és a kötelező szervizeken kívül nem is látod majd a szerelőt.
Nem csak az autó életkora számít: azonos állapotban, ugyanannyi pénzért biztosan egy 10 éves, hibrid Yarist választanék, mintsem egy 7 éves, de 1.0 Ecoboost Fiestát
Kerüld az erős és bonyolult erőforrásokat! Általános, főként városi és országúti használatra semmi szégyellni való sincs az akár kisebb köbcentis szívómotorokban, főleg ha egy könnyű karosszériában dolgoznak! Ezek az autók nem esznek annyival többet, a gyári előírásnál valamivel sűrűbb karbantartás mellett meglepően megbízhatóak, a szabályos közlekedéshez bőven elegendők, és ha megtanulsz megfelelő fordulatszámon autózni velük, akkor igenis képesek egész korrekt megmozdulásokra. Most még van lehetőséged akár fiatal használtként is kifogni ilyen modelleket, ám újonnan már minden turbós, lágyhibrid, a környezetvédelmi berendezések sorával tarkított szerelői rémálom, ami könnyen hozhat magával félelmetesen drága javításokat az extra 20-25 lóerőért cserébe.
A szívómotoros Vitara ára sem véletlenül kúszik felfelé használtan, érdekes alternatíva lehet a Hyundai i30 alapmotoros változata a fiatal használtak körében
Méretek terén gondolkozz előre! Olyan autót vegyél, amit nem kell majd két év múlva lecserélni, csak mert kinőtte a család, akkor már most megvehetnéd a nagyobbat, és spórolsz egy átírási költséget és szervizelést. Idén még abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a fiatal használt autók piacáról nem vesztek ki az olcsó, de nagyra pumpált jelöltek, mint mondjuk egy-két hasznojármű-alapú egyterű, vagy mondjuk a sokak által elfogultságból fikázott Dacia Logan II kombi.
Meglepően jól használható autó a mai napig a 2. generációs Dacia Logan MCV, ami a korrekt méretei ellenére könnyű, éppen ezért az alap 1,2 literes, később 1,0 literes szívómotorral is teljesen élhető
2. Az idősebb (15+ éves) használt autómat szeretném fiatalabbra cserélni
Ebben az esetben két fontos kérdés marad: menthető-e a jelenlegi autód, illetve mennyivel fiatalabbat vennél helyette? Ha ugyanis csak néhány évvel később gurult le a szalagról a kiszemelt, és nincs baja a jelenlegi autódnak, akkor a legjobb esetben is teljesen feleslegesen adod ki a pénzt egy másik autóért. Ne feledd: a leghosszabb életciklusban gondolkozó gyártók sem terveznek 10 évnél tovább az autóikkal! A gyártó egyetlen célja, hogy az első tulajdonost biztosan kiszolgálja az eladott termék, hiszen ő lesz majd, aki ismét új autót akar majd venni néhány év múlva, és nem te, aki épp a 15 éves használtakat böngészed. Ha az autó túl van a tervezett élettartamán, akkor sokadlagossá válik, hogy mennyi idős. Sokkal fontosabb például, hogy alapvetően megbízható-e az adott típus, hogy mennyibe kerülnek az alkatrészek hozzá, hogy mennyi benne a bonyolult, meghibásodásra hajlamos megoldás, hogy rendszeresen és az előírásoknak megfelelően szervizelték-e, hogy milyen stílusban vezették, és így tovább. Ha tehát a jelenlegi autód ezen kritériumok szerint egy jó gép, akkor nagy valószínűséggel csak rosszabbat tudnál venni helyette.
Még a Toyota is 10 évre gyártja az autókat: bizony, ez az Avensis is túl van már a tervezett élettartamán
Mindezen felül, ha konkrétan a 20 éves, problémamentes autódat szeretnéd egy 15 évesre lecserélni, akkor már előre készülj fel olyan problémákra, amelyekről eddig álmodni sem mertél. Egy öreg autóból, aminek ismered az előéletét és vélhetően elpusztíthatatlan, kőkorszaki technikából dolgozik, egy másik, a gyártó szemszögéből pontosan ugyanolyan öreg autóba szeretnél átülni, csak egyrészt nem ismered az előéletét, másrészt szinte biztosan sokkal bonyolultabb technikával, sokkal több meghibásodási lehetőséggel kell számolnod a környezetvédelmi besorolás szigorodása és az adott korszak jellemző technikai ugrása miatt. Magyarul azért fogsz jó sok pénzt fizetni, hogy utána egy minden téren költségesebb, cserébe ugyanúgy az életciklusán túl használt járműbe ülj át. Ha mindenképp meguntad már a mostanit, akkor megérheti még tovább gyűjteni, és akár egy alacsonyabb kategóriás, de sokkal fiatalabb, és a saját korához képest egyszerű technikával dolgozó autót választani, ami bőven fiatalabb a hazai autópark átlagos életkoránál.
Részecskeszűrő, közös nyomócsöves befecskendezőrendszer, méregdrága automataváltó: alig 5-6 évvel korábbról válogatva, vagy mondjuk az újonnan is olcsóbban kínált járműveket böngészve ezeket még meg lehet úszni
Amennyiben az autódnak van valamilyen műszaki hibája, és azért szeretnéd lecserélni, úgy sem biztos, hogy az újabbra váltás a megfelelő út. Egy 400 ezer forintos javítás ugyanis valóban nagyon fájdalmasnak hangzik a másfél milliós autóra, ám a matek gyorsan megcáfolja a tévhiteket. Egyrészt az autód legalább 200, de inkább 300 ezer forinttal kevesebbet ér, csak azért, mert éppen hibás, de használható. Ha a probléma miatt az autó nem is használható, akkor a legtöbb vevőnek egy forintot sem ér, tehát mindenképp marad a javítás: senki sem fog egymillió forintot adni egy papírnehezékért, amit még a nevére is kell írnia.
És ha már itt tartunk: amit te vennél, azt is a nevedre kell írnod, ami magában a százezres tételt közelíti, mindemellett időt és pénzt kell szánnod a vásárlásra és az előző autód eladására is.
Ezt követi egy alap szerviz az olajcserével és vezérléscserével, ismét reális becslés a 100 ezer forint. Egy átvizsgálás után kiderülnek egyéb hiányosságok, mint például a kopott fékbetétek, néhány lógó futóműalkatrész, egy-két fals jelet küldő szenzor, és így tovább: minden gond nélkül összejön még 100-200 ezer forint, akár több is. A legolcsóbb és hosszú távon legjobb megoldás biztosan a saját autód megcsináltatása lesz, főleg akkor, ha eddig lelkiismeretesen és szakszerűen szervizeltetted, utána pedig továbbra is valami olyanban ülsz, amit ismersz, és tudod az előéletét.
Én is jártam már így: hengerfejesen a kutyának se kellett volna, de az értékét megközelítő javítás után megint egy hibátlanul működő autóban ültem, amit jól ismertem, és tudtam, hogy mindent megkapott az elmúlt 60 ezer kilométeren. Ez volt a helyes döntés a zsákbamacska helyett.
3. A fiatal használt autómat szeretném fiatalabb használt autóra cserélni
Ha te az a vásárló vagy, aki megveszi a 3 éves autót a flottás selejtezéskor, semmit sem csinál vele vásárlás után, abszolút létminimumon tartja fenn, végül eladja 6 éves korában, és ismétli az egészet elölről, akkor itt szinte véget is ért a kérdéskör. Vannak dolgok, amik nem igazán változnak a piacon, a fiatal használt autók pedig ebbe a kategóriába tartoznak. A legtöbb modern autó 6-7 éves koráig ridegtartásban is szinte biztosan elviseli a használatot, és valószínűleg továbbra is értelmes áron értékesíthető marad a végére. Magyarul, ha te hajlandó vagy a modernebb extrákért újra és újra, egyre drágábban kifizetni az értékvesztést és a bürokráciát, akkor legfeljebb a pénztárcád vastagsága állíthat meg abban, hogy folytasd amit eddig is csináltál.
Ez már az a kategória, amiről csak a hozzáértők látják, hogy nem újonnan vetted, ám ennek a luxusnak is keményen kúszik fel az ára
Ha viszont elgondolkoznál azon, hogy a gazdasági helyzetre tekintettel kitolnád mindezt egy-két évvel, és mondjuk 3-6 éves kora helyett 5-10 éves kora között használnád ugyanígy az autót, akkor már közel sem biztos, hogy komolyabb beavatkozás nélkül túl fogja élni a nálad töltött időt. Ha pedig tönkremegy, és nem tudod belőle kivenni a pénzt a következőre, akkor könnyen megszakad a kör, és végül megvan az esélye, hogy egy drága meghibásodás miatt az előző, 2. kategóriában találod magad. Ha tehát mégis az évjárat kitolása mellett döntesz, akkor érdemes a minimumnál jobban odafigyelni a szervizelésre a továbbiakban, illetve ennek a költségével is kalkulálni. Mindemellett az sem probléma, ha olyan modellt választasz, amelyik egyébként is inkább a tartósságáról híres, nem az ár-érték bajnok prémium extráiról. A végeredmény mindenképp az lesz, hogy mindenki mással együtt lényegesen többet fogsz fizetni az autózásért, sajnos továbbra sincs ingyen leves.
A 10 éves autóval már lehetnek drága komplikációk: ezzel is számoltál?
4. Ugyanannyi idős autóra szeretném cserélni az autómat
Ez tűnhet a legfurcsább dolognak első hallásra, miközben pénzügyi szempontból ez lehet az egyik leglogikusabb döntés, persze csak speciális esetekben. Egy ilyen cserébe általában nem azért vág bele valaki, hogy szebb, jobb, gazdagabban extrázott, erősebb, a szomszédnak jobban tetsző autó kerüljön a ház elé. Sokkal inkább azért, mert a jelenlegi autó nem tud valamit, amire konkrét szükség van. Tipikus példa erre, amikor a helyi munkádat ingázásra cseréled, aztán rájössz, hogy mennyit is eszik valójában a 2,0 literes szívó benzinmotor. Vagy amikor hirtelen kell extra két ülőhely, mert bővül a család, de egyébként elégedett vagy a jelenlegi színvonallal.
Ha a benzinest váltanád a dízelre, akkor ne csak a fogyasztást nézd, hanem a fenntartási költségeket is!
Ilyen esetekben érdemes annál maradni, amit már jól ismersz: ha az adott típussal, motorral, gyártóval már bőséges a tapasztalatod, akkor könnyebben feltűnik, ha valami nem stimmel a kiszemelt példánnyal, előbb felismered, ha valami nincs rendben vásárlás után is, és így tovább. Ha nincs erre lehetőséged, mert olyan mértékű a kategóriaváltás, akkor az első pontban leírtak érvényesek: minél egyszerűbb technikát keress, minél jobb állapotban. Hagyj keretet magadnak a szervizekre, még az sem feltétlenül probléma, ha egy-két évet vissza kell lépned korban, amennyiben ez lényegesen jobb műszaki állapotot jelent a keretből. Itt is ki kell viszont fizetni az átírás és a kezdő szerviz húzósabb költségét, amit ismét nem szabad elfelejteni.
Léteznek olcsó és egyszerű hétülésesek minden korosztályban: céleszköznek bőven elég lehet valami haszonjármű alapú is
Az első 4 opció összegzése
Tudom, rengeteg potenciális vásárlónak fájni fog a véleményem, de szerintem a jelenlegi gazdasági helyzet nem végtelen költekezésre, hanem inkább a nadrágszíj meghúzására kell, hogy felszólítsa a tudatosabb autózni vágyókat. A legtöbb háztartás esetében azt érzem, hogy egy új, vagy újabb autó vásárlása luxuskiadás, főleg a jelenlegi áremelkedések és növekvő költségek tengerében. Egy tökéletesen működő autó lecserélésénél jóval stabilabb befektetési lehetőségek akadnak, amelyek hosszútávon jelentős értéknövekedést produkálhatnak, míg az újabb jármű vásárlásával mindig az értékvesztési görbe rossz végére fogsz kerülni.
Kérdés, hogy mennyit ad a boldogságodhoz valójában, hogy modernebb autóval jársz, illetve hogy tényleg fontosabb-e mindez a jelenlegi árak mellett, mint az általános életszínvonalad javítása, vagy rosszabb esetben annak fenntartása.
Egy biztos: maga az autózás sem alapjog Magyarországon, a jelenlegi fizetések és járműárak láttán pedig nem kizárt, hogy az új és a fiatal használt autók konkrét luxustermékké válnak a közeljövőben. Itt jön a képbe a +1. kategória, amivel egyre többször találkozom mostanában a nálam érdeklődő vásárlók részéről, éppen ezért mindenképp ki kell térnem rá egy ilyen cikkben.
+1. A modern autómat cserélném egy idősebb, egyszerűbb, olcsóbb vasra
Hiába a sok drága kiadás az újabb autókkal, nem szabad bedőlni a “régen minden jobb volt” kamunak sem, mert nem volt minden jobb. Az öreg, adagolós, DPF és kettőstömegű nélküli dízel kulturálatlanul jár, hangosabb, és nem utolsó sorban a világ összes kilométere benne van, így a megbízhatósága sem garantálható. Legalább amikor tönkremegy, akkor valóban olcsóbb megjavíttatni, már amíg van hozzá normális minőségű alkatrész, értelmes áron. Ez viszont nem jelenti, hogy jelentős kezdeti pénzinjekció nélkül nem fog úton-útfélen cserben hagyni. Az öreg, szívó benzinesek pedig egy modern turbómotor után lomhának fognak tűnni, ráadásul meglepően torkosak is, amit ismét hajlamosak vagyunk kifelejteni a nosztalgikus visszaemlékezésből.
Az emlékeinkben elpusztíthatatlan, de ha csak 200 ezer a lakatolása, akkor már jól jártál
Ennyi idősen ráadásul már semmi sem “golyóálló”, nincs garantáltan jó megoldás. Ha azt gondolnád például, hogy az öreg Swifttel nem lehet mellényúlni, konkrétan az autó értékét meghaladó lakatolásra van szüksége a nem horror áron kínált példányok túlnyomó többségének. Az öreg Astrák jelentős részét motorhibás olajzabálóra koptatták már, ha épp nincs porrá rohadva az adott autó, a Volkswagen 1.9 TDI csoport tagjaiból pedig a halálra hajtott, tekert órás, látványosan hibás példányokat akarják horror áron rádsózni a nepperek.
Ami a közhiedelem szerint agyonverhetetlen, azt jó eséllyel ennyi idős korára mát legalább 3-4 korábbi tulaj megpróbálta agyonverni. Biztosan nálad menjen tönkre?
Azt is meg kell gondolni ilyenkor, hogy mi a célod ezzel az egésszel. Ha csak annyi, hogy eltedd a drágább autó eladási ára és az olcsó autó vételára közötti különbözetet, akkor nem biztos, hogy megéri még egy tartalékot felélni. Ha a fenntartási költségeket nem bírja a pénztárca, akkor sem feltétlenül mehetsz biztosra az idősebbre váltással a fentebb részletezett problémalehetőségek miatt. Megeshet viszont, hogy kell a pénz valamire, egy esetleges krízis megoldásához, vagy egy valóban jövedelmező befektetéshez, akkor nem feltétlenül rossz pénzforrás egy ilyen üzlet, ám ebben az esetben is óvatosan kell visszalépni, nehogy a végén két szék közé üljön az ember, és se autó, se pénz ne maradjon.
Át lehet vágni a gordiuszi csomót? Mi a legjobb döntés az autópiacon 2025-ben?
A válasz tehát a nagy kérdésre ugyanaz, mint ami mindig is volt. Az autózásban a leginkább költséghatékony döntés, ha nem hagyod el a járt utat a járatlanért. Magyarra fordítva az első nagy értékvesztési ugrás után le kell csapni egy kiváló állapotú, ismert előéletű, megbízható típusként számon tartott, újszerű használt autóra, és a megfelelő karbantartásokat tisztességgel elvégezve legalább 10 évig kell használni, de inkább ennél is tovább, amíg csak működik. Aztán – remélhetőleg egy vásárlóbarátabb gazdasági helyzetben – megismételni ugyanezt. Persze, ez az elmélet rengeteg ponton megbukhat, hiszen változhatnak az igények, nőhet a család, jöhet egy baleset, ami lecsóra töri az autót, satöbbi. Ám sajnos nekem az a tapasztalatom, hogy a legtöbb autóvásárlási lázat továbbra sem logikus érvek vagy szükségletek vezérlik, hanem egyszerű birtoklási, netán bizonyítási vágy. Mindeközben folyamatosan öregszik el az autópark, a választék egyre lehasználtabb, egyre rosszabb, egyre problémásabb. De valamiért mi magyarok csak vesszük az újabb és újabb roncsokat, miközben szeretnénk minél kevesebbet költeni az aktuális autóra, de azért majd minél többet kapni érte a végén, amikor már mi magunk is kellően lehasználtuk. Hová vezet ez? Nem lehet, hogy egyszerűen ki kellene szállni ebből az ördögi körből és egy új szemléletet keresni?
Újkorától kezdve egészen a fotók készültéig szolgálta ugyanazt a családot ez az ütött-kopott Astra: sokkal olcsóbb volt 30 évig életben tartani, mintha mindig újabbat és újabbat vettek volna helyette
Zárásképp én továbbra is azt vallom, hogy inkább ésszel kell autót vásárolni (vagy nem vásárolni), és az érzelmeket meghagyni olyan kérdéskörökre, amelyeknél nem kell kockáztatni a család megélhetését és általános életszínvonalát egy esetleges hibás döntéssel. Lehetséges, hogy megéri várni azzal a vásárlással, és inkább jobban vigyázni a jelenlegi négykerekűre, amíg nem javul a helyzet? Ha tetszik, ha nem: az autó lassan luxustermékké válik, és bizony ezeken a luxuskiadásokon lehet igazán nagyot spórolni, ha a helyén kezeljük a saját pénztárcánk határait. Ne a szomszédnak vegyél autót, hanem magadnak, és ne azzal próbáld megmutatni néhány évente a kivagyiságod, hogy mennyit ér és mennyi idős az újabb és újabb konzervdoboz, ami elvisz A pontból B pontba. Hosszú távra tervezz, és olyan autót vegyél, aminek a fenntartásával is számoltál, illetve amit nem akarsz majd lecserélni jövő ilyenkor. Szerintem ez az egyetlen valódi megoldás azokra az egyre hajmeresztőbb árakra, amelyekkel az autópiacon, a szervizekben és az ehhez kapcsolódó bürokráciában találkozhatsz 2025-ben.
Hiába várnak tárt karokkal a kereskedések, nem mindig az eszetlen vásárlás a legjobb megoldás