Vannak filmek, amikkel nem lehet melléfogni. A szép, szerelmes fiatalokat mutogató filmek pont ilyenek. Ezeket minden körülmények között szeretjük nézni. Hogy csak egyetlen példát mondjunk, ilyen filmek tették népszerűvé a francia új hullámot. A legtöbb néző nem a modernista filmes stílusra volt kíváncsi, hanem a fiatal Belmondóra, Jean Sebergre, Jean-Pierre Léaud-ra.

A francia új hullám emlegetése azért sem légből kapott, mert Chloé Barreau első egész estés dokumentumfilmje, a Szerelem, töredékekben is ezer szállal látszik kapcsolódni a filmtörténetnek ahhoz a korszakához.

Kinek jutna eszébe rendszeresen filmre venni az aktuális szerelmét, az otthoni felvételekből pedig évekkel később sajátos önportrét vágni, amelyen éppen a kamerát tartó rendező marad végig homályban?

Leginkább olyasvalakinek, aki maga is az új hullám bűvöletében töltötte a fiatalságát, egyetemistaként irodalmat hallgatott, később pedig rövidfilmek rendezőjeként és televíziós producerként kapcsolódott be a filmszakmába.

Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

A Szerelem, töredékekben szerencsére semmit nem mutat a szürke és kiábrándító felnőttkorból. Csak az élet legszebb fejezetei kerültek bele: az átszellemült világmegfejtés a kocsmában (bent is lehetett dohányozni!), az önfeledt bolondozás, a nagy összeveszések és még nagyobb kibékülések hullámzása. Mindez a kétezres évekbeli DV-kamerák életlen, enyhén széteső képein azonnali nosztalgiaútra küldi a film nézőit saját fiatalkorukba, a nagy érzelmek patetikus, mély átélésének személyiségformáló időszakába.

Később úgy őrizgetjük, dajkáljuk ezeket az emlékeket, mint A Gyűrűk Ura Gollamja a Hatalom Gyűrűjét.

Az életemet a szerelmeim osztják fejezetekre, sokkal inkább, mint a költözéseim vagy a munkahelyeim

– mondja Chloé egyik volt barátnője. A Szerelem, töredékekben kétféle filmképet és két idősíkot helyez egymás mellé: a szerelmes múlt szemcsés, remegő, kézi kamerás felvételei váltakoznak a jelenben kimérten és átgondoltan nyilatkozó, középkorú nők és férfiak akkurátus közelképeivel. Egy-két arc a magyar moziközönségnek is ismerős lehet, de csak a stáblistát böngészve válik egyértelművé, hogy Chloé volt szerelmei részben maguk is filmesek, illetve idővel azok lettek: feltűnik Anna Mouglalis, a velencei fődíjas Az esemény színésznője és Rebecca Zlotowski, a két évvel ezelőtti Mások gyerekei rendezője.

Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

Mind arról számolnak be, hogy Chloé Barreau egyedülállóan szuggesztív és lelkesítő személyiség, akinek könnyű volt a bűvkörébe kerülni a húszas éveikben, Párizsban és Rómában. (Kiegészítés a szép, fiatal szerelmesekről szóló filmek különös vonzerejéhez: az sem árt, ha ezek Párizsban vagy Rómában játszódnak.) Fokozatosan derül ki, hogy az elragadó Chloéval azért nincs minden teljesen rendben. Fiúkkal folytatott, tinédzserkori románcai után alapvetően nőkkel ismerkedik, de az aktuális szerelmének nem meri kimondani, hogy leszbikus. Rendszeresen hazudja, hogy soha nem volt még szerelmi kapcsolata másik nővel. A folytonos hely- és párkeresés, a sűrű megcsalások és újrakezdések is arra utalnak, hogy a szerelmes felvételek készítője komoly identitásproblémákkal küzd.

Átértelmeződik a volt szerelmekről készített videók újrarendezésének, megszerkesztésének kísérlete: a nosztalgikus múltba révedés helyett az önálló, felnőtt személyiség megkésett magára találása indokolja a rendhagyó filmtervet.

Egyre jobban hiányzik maga Chloé Barreau a saját filmjéből. Szívesen látnánk, ahogyan elszámol a gyarlóságaival, bocsánatot kér a nála egytől egyig kiegyensúlyozottabbnak tűnő expartnereitől korábbi, hanyag és önző viselkedéséért. Feszültebbé és talányosabbá teszi a filmet, hogy ilyen jellegű szembesítésre hiába számítunk. Chloé mozaikos portréja csak a volt szerelmek tekintetén keresztül és az ő, szinte fikcióvá oldott emlékeik tükrében rajzolódik ki. Részéről talán ez a formai döntés egyenértékű a bocsánatkéréssel: ne haragudjatok, nem én voltam a fontos, nem az én döntésképtelenségemnek és önhazugságaimnak kellett volna meghatároznia a kapcsolatunkat. Ti vagytok a lényeg.

Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

A Szerelem, töredékekben tehát valóban töredékes marad, de ez a töredékesség valójában nem a múltbeli felvételekre vonatkozik. Azok néhány percben is annyira erősen hívják be a saját, hasonló jellegű emlékeinket, hogy képzeletben rögtön kiegészítjük őket, és szinte teljes kapcsolatok történetét, vagy legalábbis azok egy lehetséges változatát tudjuk végigpörgetni magunkban Chloét és Sébastient, Chloét és Annát, Chloét és Marinát figyelve.

Sokkal inkább a rendező, egyben rejtett hősnő személyisége az, amelynek csak fragmentumait ismerjük meg. Talán azért, mert a szerelmes videók készítése közben ennek a személyiségnek még valóban csak a részletei alakultak ki.

Barreau filmje nosztalgikus múltidézésként indul, de az önálló identitás utáni nyomozás történeteként ér véget. Csak a volt szerelmek ragaszkodását, évek múltán sem szűnő szeretetét látva van okunk remélni, hogy ez a detektívmunka egyszer sikerrel zárul.

Szerelem, töredékekben (Frammenti di un percorso amoroso), 2023, 96 perc. A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon két alkalommal, november 7-én és 13-án, a Háttér Társaság és a budapesti Amerikai Egyesült Államok Nagykövetsége segítségével mutatják be a filmet.

The post Milyen titkokat őriz, aki minden szerelmét filmre veszi? first appeared on 24.hu.