Egy új tanulmány alapján az eddigi legősibb, faeszközök használatára utaló bizonyítékokat sikerült felfedezni – számol be a Heritage Daily. Annemieke Milks, a Readingi Egyetem munkatársa és kollégái 430 ezer éves leleteket tártak fel a görögországi Peloponnészosz közepén található Marathousza 1 nevű helyszínen. A tárgyak a legrégebbi kézi faszerszámok, amelyek valaha előkerültek, mintegy 40 ezer évvel korábbiak az előző rekordereknél.
A környéken talált kőeszközök és állatcsontok arra utalnak, a területen, amely egykor egy ősi tó partján feküdt, az emberek állatokat dolgoztak fel. A lelőhely a középső pleisztocén idejére datálható, és korai emberek használták.
„A középső pleisztocén az emberi evolúció döntő szakasza volt, amikor kifinomultabb viselkedésformák alakultak ki. A növények célzott technológiai felhasználásának legkorábbi megbízható bizonyítékai is ebből az időszakból származnak” – mondta Katerina Harvati, a Tübingeni Egyetem szakembere és a csapat tagja.
Több eszköz is előkerült
A lelőhelyről előkerült kő- és csonttárgyak az emberek jártasságát és munkamódszereinek sokféleségét mutatják meg. A kutatók emiatt úgy döntöttek, érdemes alaposabban, mikroszkóppal is megvizsgálni a fennmaradt faanyagokat.
A csapat két, a jelek szerint emberek által megmunkált fadarabot is találtak. Az egyik egy égerfa törzsének egy része, ez egyértelműen a feldolgozás, illetve a használat, a kopás jeleit hordozza magán. A másik, apró fadarab egy fűz- vagy nyárfából származhat, ezt szintén megmunkálhatták. Egy nagyobb, barázdált égertörzs-töredék is előkerült, de ezen talán egy ragadozó karmai hagytak nyomokat.
Harvati szerint az eddigi legrégebbi faeszközökről van szó, egyben ez az első ilyen jellegű felfedezés Délkelet-Európában. Az eredmények ismét megerősítik a régóta kutatott Marathousza 1 jelentőségét.
The post Minden idők legősibb faeszközeire bukkantak first appeared on National Geographic.