Nemere Istvánról nagyon adekvát leírás, hogy az is olvasott tőle könyvet, aki nem tud erről: álnevek garmadája alatt, számos műfajban ontotta magából a könyveket, 80 életéve alatt kerek 800-at. Én az utóbbi mintegy 25 évben lecsatlakoztam női néven jegyzett lektűröktől tudományos-fantáziadús ismeretterjesztésig ágazó munkásságáról, de végtelenül hipokrita dolog volna úgy tenni, mintha tízévesen nem olvastam volna rongyosra a termés ifjúsági részét, a nyomozós történetekbe csomagolt szocializmus-kritikákat (mostanra az emlékezetemben az utóbbira helyeződött át a hangsúly, az övé valószínűleg mindig ott volt), meg az űrben lövöldözős kaland-utópiákat. A héten halt meg, közvetlenül a születésnapja után — a 80 szép szám, a 800 még szebb, és ha az irodalmat nem is folyóméterben mérik, az biztos, hogy nem csak a legfelső könyvespolc számít annak. Sokan egyébként is csak lábujjhegyen érünk fel oda.
Akárhányszor a Fekete-tenger partján fekvő Georgiáról írunk, kiszámíthatóan megindulnak az olvasói levelek, amelyben tájékoztatnak minket arról, hogy Georgia egy amerikai állam a Mélydélen, a grúzok országát pedig Grúziának hívják. Ilyenkor empatikus mondatok mellett továbbítjuk az arról szóló leírásokat, hogy a derék kaukázusiak maguk kérték, hogy ekként emlegettessék az országuk. Nem az az érvük, hogy ha minden második amerikai várost lehetett egy európai eredeti után elnevezni, akkor a másik irányba is működik a névimport, hanem hogy ők voltak előbb. Jó, ennél kicsit bonyolultabb, mint általában minden. Például hogy
Egyébként azért a nagyvárosokban eléggé egyértelmű: a covid előtt Tbilisziben járva vadidegen emberek pusztán amiatt telepakolták pálinkával az asztalunkat, hogy az EU-ból voltunk kedvesek elmenni az ottani belváros széléig. Papp Atilla, aki a miniszterelnök és az én — érdemben jobban kihűlt — nyomomban ott töltötte e hét jó pár napját, indulás előtt felrajzolta, a frissen elhasalt (netán: elgáncsolt) ellenzék és a második ránézésre már nem egyértelmű bekötésekkel rendelkező kormány közül ki merre mozog(na).
Két eheti olvasmányt emelnék még ki mellé: aki kicsit kihúzta magát, amikor csóri grúzokról (georgiaiakról) olvasott az imént, hogy a párezer évükkel fiatal nép ők még a választásokhoz, D. Kovács Ildikó interpretációjában olvashat a magyarok demokrácia-képéről és -fogalmairól. Utána el fogja tudni engedni a hátát.
És szintén Ildikó és Kálnoki Kis Attila vizsgálták meg, hogy 14 év nemzeti együttszurkolás után mire jutott a kirakatsportokat kitömő országvezetés. Nemcsak arra térnek ki, hogy az olimpián, ahol mindig többes számban szoktunk, mi mind elsőként beúszni a célba vagy elveszíteni a döntő asszót, hogyan alakulnak nagyobb távlatban a mutatók, vagy hogy van-e bármi gazdasági/egyéb racionalitás a futballakadémiák mögött, hanem hogy ebből átragad-e többségünkre valami, ami sportra késztetné. De az utóbbi poént lelövöm: ha össze lehet kötni a két említett kutakodást, a legtöbb magyart előbb állítja fel a fotelből a kedvenc pártja, mint egy honfitársa kimagasló egyéni sportteljesítménye.
Így kezdődik ma reggel kiküldött heti hírlevelünk, a 24/7, amelyben ezután még egy halom elmélyülős és szórakoztató olvasmányt, videót és podcastot ajánlunk hétvégére válogatva, és összegyűjtjük a hét sorozat- és filmkritikáit is a hátradőlős kikapcsolódáshoz. Itt iratkozhatsz fel (nem kell hozzá előfizetés), ha jövő héten már te is kéred!
The post (Mindörökké) űrben lövöldözés és az imbolygó grúzok, akik nem grúzok first appeared on 24.hu.
