A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő megküldte a főváros cégének, a Budapesti Közműveknek a Rákosrendező teljes területére vonatkozó elővásárlási jog gyakorlását érintő felhívást – számolt be a Facebookon Karácsony Gergely. A szerződés szövege: 1. oldal, 2. oldal, 3. oldal.
Nemrég derült ki, hogy Budapestnek elővásárlási joga van arra a területre, amelyet a kormány arab befektetőknek adott el, hogy a „Mini-Dubaj” projekt keretében luxuslakásokat és akár egy 500 méteres toronyházat is felépítsenek.
A főpolgármester ezt követően bejelentette, hogy a főváros élni kíván elővásárlási jogával, mire Lázár János építésügyi miniszter azt válaszolta, hogy 5000 milliárd forintért vihetik – ez százszorosa az arab befektetőkkel kötött adásvételi szerződésben lefektetett árnak.
Az MNV korábbi álláspontja szerint a Ptk.-nak megfelelően és a vonatkozó joggyakorlat alapján az ingatlant csak akkor vehetné meg a főváros, ha teljesíti az adásvételi szerződés minden feltételét, illetve a speciális feltételeket, például egy államközi szerződés értelmében az Egyesült Arab Emírségek is egyetért a budapesti önkormányzatnak történő eladással.
The post Mini-Dubaj: a Budapesti Közművek megkapta a felhívást az elővásárlási jog gyakorlására first appeared on 24.hu.