Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatói legújabb tanulmányukban a fülbemászó dallamok és egyes személyiségvonások kapcsolatát vizsgálták – számol be az MTI. A csapat arra jutott, hogy a dallamtapadás a kellemes-kellemetlen élmény mellett kapu is lehet az önismeret és a mentális egészség felé.

Fülöp Flóra és Honbolygó Ferenc, a BME és az ELTE-PPK munkatársai 4300 magyar résztvevő bevonásával azt elemezték, hogy inkább a kényszeres ismétléshez vagy az erős érzéki élményekhez kapcsolódik-e a dallamtapadásnak nevezett jelenség. Az eredmények hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban megértsük, miként kapcsolódnak a hétköznapi mentális élmények az egyéni különbségekhez, és hogyan válhat egy egyszerű, hétköznapinak tűnő jelenség, egy beragadt dallam, a pszichológiai önismeret eszközévé.

A tanulmányhoz a két kutató olyan kérdőíveket használt, amelyek egyrészt a skizotípiát (azaz a skizofréniához köthető, de nem patológiás mértékű pszichózisra való hajlamot), másrészt a nem klinikai rögeszmés-kényszeres zavarokat (OCD) mérik. Ezek ugyanis hajlamokként az átlagos, egészséges embereknél is jelen lehetnek.

A kutatók megállapították, hogy azok, akik hajlamosabbak furcsa érzékszervi élményekre (például hangokat hallani, amelyeket más nem hall), illetve kényszeres gondolatokra (olyanokra, amelyeket nem tudnak elhessegetni), gyakrabban gondolkodnak azon, hogy miért ragadt be egy dallam a fejükbe, vagy szívesen mozognak (például dobolnak az ujjukkal vagy dúdolnak), amikor egy dallam jár a fejükben.

Kiderült továbbá, hogy azok, akiknél erősebbek a kényszeres gondolatok, gyakrabban érzik kellemetlennek vagy zavarónak a dallamtapadást. Ugyanakkor azok, akiknél erősebb a skizotípiás hajlam (például hajlamosak furcsa vagy különleges dolgokat észlelni), gyakrabban tapasztalnak ilyen dallamtapadást, de nem feltétlenül érzik azt rossznak. Érdekes módon egyik személyiségjegy sem befolyásolta, hogy mennyi ideig tart egy-egy dallamtapadás, ami ellentmond a korábbi kutatásoknak.

A szakértők megfigyelték, hogy azok, akiknél magasabb volt a skizotípiás jelleg, jobban odafigyeltek arra, milyen olyan folyamatok mentek bennük végbe, amelyek a dallamtapadást okozhatták (például megoldatlan problémák vagy egyéb aggályok), és gyakrabban mozogtak is, miközben a dallamtapadást átélték.

Ez hasonlít ahhoz, amikor a skizofréniával élők hallucinációként érzékelnek zenét.

A kutatás rámutat arra, hogy bár a dallamtapadás-élmények többnyire ártalmatlanok, bizonyos személyiségjegyek hatással lehetnek arra, hogyan éljük meg ezeket. Azok, akik hajlamosabbak az introspektív gondolkodásra (önmegfigyelésre) vagy különleges érzékelési élményekre, gyakrabban tapasztalhatnak visszatérő dallamokat, és mélyebben elgondolkodhatnak azok jelentésén.

The post Mit árul el rólunk a dallamtapadás? first appeared on National Geographic.