A lepra idegkárosodást, szövetkárosodást, a hallás és a látás elvesztését okozhatja. Az talán közismert, hogy az amerikai kontinensen az övesállatok (tatuk) a lepra hordozói, egy új, Nagy-Britanniában végzett kutatás pedig arra jutott, legalább a középkor óta a mókusok is hordozhatják. A Current Biology folyóiratban közzé tett kutatásról a Science számolt be.

A középkori Angliában élt mókusok csontjait vizsgálták meg, és megállapították, hogy a mókusok a lepra baktériumának egy olyan törzsét hordozták, amely meglepően közel állt az ekkoriban a brit embereket is gyakran megbetegítő törzshöz.

A kutatási eredmények arra utalnak, hogy a betegség oda-vissza járhatott az emberek és a mókusok közt akkoriban.

Ez azt is segíthet megérteni, minek köszönhető, hogy mindmáig fennmaradhatott a betegség.

A lepra két baktériumhoz köthető, a Mycobacterium leprae és a Mycobacterium lepromatosis tehető érte felelőssé. Bár visszaszorulóban van, még ma is mintegy 200 ezer embert érint, főként Afrika, Ázsia és Dél-Amerika területén.

A legtöbb esetben azzal kaphatja el valaki, ha igen hosszú időt tölt el egy fertőzött személlyel. Nagyon sokáig úgy vélték, hogy kizárólag az embert képes megfertőzni, ám az 1970-es években kiderült, hogy a kilencöves tatu is hordozza néhány főemlősfaj mellett. Esetenként ezek az állatok is átfertőzhetik az embert.

2016-ban aztán rájöttek, hogy a brit vörös mókusok (Sciurus vulgaris) is hordozzák a leprabaktérium egyik törzsét, ami igencsak közeli ahhoz, amelyet a középkori emberek is hordoztak Angliában. Az egyelőre nem világos, miként ugorhatott át az emberről az állatra a baktérium, ám már ekkor felmerült, hogy a középkori mókusok árulhatják el a választ.

A középkorban a briteknél valóságos mókusőrület dúlt (akkor még nem szorították ki az őshonos vörös mókust a betelepített amerikai szürkemókusok), az emberek előszeretettel tartották házikedvencként őket, illetve gyakran használták a prémjüket ruházatukhoz is. A mókusokat vadon fogták be még kölyökként, és kézen nevelve tették viszonylag szelíddé.

A kutatók Winchester városában néztek körül, a településnek nemcsak szűcsei, tímárjai, szabói voltak, de leprakórháza is. A régészek segítségével olyan, 10-13. századi mókuscsontokat kerítettek a város egyik közlépkori szűcsének műhelyéből, amelyen a leprára jellemző elváltozások jelei mutatkoztak. A csontokból azután sikerült a lepra baktériumának DNS-töredékeit kimutatni, ez volt az első eset, hogy az emberen kívül egy állat régészeti úton fellelt maradványaiból tették ezt meg.

E vizsgálatokból kiderült, hogy a középkori mókusokban talált lepra még közelebb áll a középkori emberei maradványokból (a leprakórházból) ismerthez, mint a mai mókusoké. Ez pedig arra utal, hogy a lepra az ember és a mókus közt ide-oda járhatott, fertőzhetett a középkorban, ám az még nem tiszta, hogy a mókusok hol és miként kapták el elsőként is ezt a baktériumot.

Arra semmiféle bizonyíték nincs, hogy a modern időkben a mókusok leprája bárki embert megfertőzött volna, azonban a kockázatok megértéséhez fel kell deríteni azt, miként ugrált a múltban fajunk és a mókusok vagy más állatok között a betegség. Botorság volna kihagyni az állatokat, hiszen csak velük együtt érthetjük meg a saját fajunkat érintő lehetséges betegségeket is.

The post Mókusok voltak a lepra köztigazdái a középkori Angliában first appeared on National Geographic.