Molnár Áron a Szegedi Fecsó elleni Sztárbox-meccséről: Életemben először ütöttek le

A minap Molnár Áron és Szegedi Fecsó is összecsaptak a Sztárbox ringjében: címvédő mérkőzést vívtak, melyet végül a színész nyert meg pontozással.

A ringben – illetve az utána – történtekről nemrég az Instagram-oldalán értekezett Molnár. Mint írta, nagyon szerette volna élvezni a címvédő meccset, ami sikerült is.

Minden őrültségével együtt. Lógattam a kezem? Igen. Nagyképűségből? Egyáltalán nem. Ki szerettem volna próbálni, hogy milyen így boxolni, mint Roy Johns Jr. Tanulságos volt. Ő nem véletlenül profi:) De a ringben elkövetett hibáimért én vagyok a felelős. Az edzőim, Törteli Ferenc és Treuer Gábor nagyon pontos instrukciókat adtak, hogy mit csináljak, Zsiga Melindát is hallottam közben, de hát a negyedét nem sikerült végrehajtanom. Túl sokszor vettem ki magam hátra, és ütőtávon belül fel kellett volna raknom a kezem. Alap amatőr hibák. De basszus… 1,5 éve bokszolok

– írta posztjában a színész, hozzátéve: „az a csoda, hogy eddig elmeneteltek”.

Ráadásul életemben először ütöttek le és soha nem mentem közönség előtt négy menetet. Ez is micsoda tégla életem történetének várában! Fecsó kemény ellenfél volt. Balta feje van. Rendesen bírta az ütéseket. Le a kalappal előtte és azért is, mert a meccs után egyből bejött az öltözőbe és azt kérte, hogy küldjem át a bankszámlaszámát Iványi Gáboréknak, hogy utalhassa nekik az egymilliót, amiben fogadtunk. Igazán korrekt!

– mondta ellenfeléről, aki egyébként több mint 10 kilót fogyott, hogy Molnárral ringbe szállhassanak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molnár Áron (@molnar_aron_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Anyukák és címvédés a ringben, kialakult a döntős mezőny – képeken a legutóbbi Sztárbox
Fotókon a Sztárbox nyolcadik adása, két elődöntővel, egy gálameccsel és egy címvédéssel.

The post Molnár Áron a Szegedi Fecsó elleni Sztárbox-meccséről: Életemben először ütöttek le first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed