Suzana Lazovic, a montenegrói női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar csapat éremért küzdhet a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokságon.
Ahogy a magyar, úgy a montenegrói együttes is százszázalékos mutatóval jutott tovább a csoportkörből, így a maximális két pontot vitte magával a középdöntőbe, amelynek első fordulójában, csütörtökön 20.30-tól éppen egymással játszik a két válogatott a Főnix Arénában.
Csapata szerdai sajtófélóráján Suzana Lazovic – aki egyben az Alba Fehérvár vezetőedzője is – elmondta, eddig természetesen elégedett, hiszen mindhárom meccsüket megnyerték, ez jót tesz a mentalitásuknak és jót tehet a középdöntős szereplésüknek is.
A helyzetüket nem könnyíti meg, hogy pénteken a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország vár rájuk.
A kapitány megjegyezte, hogy mindkét válogatott ellen komoly tapasztalattal rendelkeznek a közelmúltból, mindkettő a mezőny élcsapatának számít, és nagy esély van rá, hogy mindkettő éremért küzdjön.
„Követnünk kell az álmainkat és tovább kell javulnunk.
Montenegró soha nem adja fel, senki ellen. Biztos vagyok benne, hogy a mezőnyben egyetlen csapatnak sincs ilyen szíve és karaktere
– vélekedett Lazovic.
Itana Grbic, a szlovén Krim Mercator Ljubljana jelenlegi, a Ferencváros korábbi irányítója elmondta, már nagyon várja a meccset, mert tudja, hogy a magyar szurkolók egyszerűen megőrülnek a kézilabdáért, ezért szerinte a csütörtök este egy „előkarácsonyi buli” lesz mindannyiuk számára.
Aki szereti a kézilabdát, nézze meg a holnapi mérkőzést, mert nagyon fogja élvezni
Meglátása szerint a magyar válogatott még soha nem volt ennyire koncentrált, és látszik rajta, hogy készen áll valami nagy dolgot véghez vinni.
A pénteki mérkőzésük kapcsán Grbic úgy fogalmazott, nem reális ez a menetrend, és akik készítették, azoknak többet kellene gondolniuk a játékosokra.
A jobbátlövő Tanja Ivanovic igazán kemény, nehéz és érdekes meccsre, szurkolókkal teli csarnokra számít.
“Hiszek a csapatunkban, a védekezésünkben, és tudom, ha mindent beleadunk, jönni fog az eredmény” – szögezte le a Buducnost Podgorica kézilabdázója.
The post Montenegrói kézis: Aki szereti a sportágat, nézze meg a magyarok elleni meccsünket, mert nagyon fogja élvezni first appeared on 24.hu.