Mutatjuk, hogy mennyibe kerül itthon az új Mini Cooper!

A Hungarian Art and Business (HAB) művészeti tér adott otthont az új, háromajtós Mini Cooper modellek hazai bemutatójának, ahol a Cooper C és a Cooper S mellett a villanymotoros változattal is mehettünk egy karikát a Visegrádi-hegység és a Pilis kanyargós útjain.

Habár a Mini Cooper ötödik generációja is hű maradt korábbi formájához, azért néhány nagyobb változás is jelzi a megújulást. Elöl a hűtőmaszk formájáról ismerhető fel az új generáció, illetve kevésbé látványos módosítás, de a motorháztető már nem a fényszórók keretével együtt nyílik. Hátul pedig teljesen megváltozott a lámpák formája, ám a brit zászló motívuma megmaradt. Sőt, még változtatható is a hátsó lámpák mintázata, így mindenki a saját ízlésének megfelelően alakíthatja.

Hirdetés

Az autó orrában benzinmotor, vagy villanymotor dolgozhat. Aki a benzinesekre esküszik, a háromhengeres és a négyhengeres között kell, hogy megtalálja a számára ideális változatot. A kisebbik motor a Cooper C-ben található. Az 1,5 literes egység 156 lóerőt ad 230 Nm forgatónyomaték társaságában. Hétfokozatú, automatikus sebességváltója az első kerekek felé küldi a nyomatékot, és az autó viselkedése szerencsére megőrizte azt a gokartos élményt, ami a Minik egyik különlegessége.

Azonban a Cooper S négyhengeres, kétliteres motorjával sokkal élvezetesebb a kanyargás. Ebben már 204 lóerő dolgozik, 300 Nm forgatónyomaték társaságában. Szintén hétfokozatú automatikus sebességváltót kap, ugyanúgy az első kerekeket hajtja, de a gyorsulása 6,6 másodperc százra, szemben a háromhengeres 7,7 másodperces idejével.

Hirdetés

A legnagyobbat autózni mégis a villanymotoros változatokkal lehet. Ha eltekintünk attól, hogy nincs motorhang, bár a háromhengeresé valójában felejthető. Szóval a Cooper E 184 lóereje és a Cooper SE 218 lóereje is óriási élményt kínál, hiszen nem lett túl nehéz, és a padlólemezre szerelt lítium-ion akkumulátorok alacsony súlypontot eredményeznek. Tényleg, mint egy gokarton! Ráadásul ezek is kérhetők a sportosabb, jóval vadabb megjelenésű John Cooper Works dizájnnal, miközben a zéró helyi károsanyag-kibocsátással ideális városi autók.

Hamarosan érkezik az 5-ajtós Cooper, később lesz Cabrio modell, illetve ősszel megérkezik az Aceman is – így a MINI kínálja majd az egyik legfrissebb palettát a piacon, így reméljük, hogy a hazai sikereink is tovább folytatódnak” – mondta el Németh Balázs, M mini márkavezetője a rövid menetpróba alkalmával.

Hirdetés

Az árak pedig: a legkedvezőbb listaáron természetesen a Cooper C vihető haza 9 990 000 forintért. A Cooper S 11 650 000 forinttól elérhető, míg a gyengébbik villanymotoros változat 13 235 000 forintról az erősebbik pedig 14 900 000 forintról indul.










Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed