Az Alaszkai Egyetem számolt be arról a felfedezésről, amelyből beigazolódott: Észak-Amerika őslakói számára a mamut és más nagy testű állatok a mindennapi étrend részét képezték. A szakemberek a Science Advances folyóiratban tették közzé a kutatási eredményt.
A Clovis-kultúra népe mintegy 13 ezer évvel ezelőtt élt Észak-Amerika területén, abban az időszakban, amikor még itt is és Ázsiában is mamutok rótták a jégkor végi tájat. A négy lábon járó hús- és zsírraktárak pedig megbízható táplálékforrást jelentettek az igencsak mozgékony emberek számára.
A kutatás azt mutatta, hogy a Clovis-kultúrába tartozó emberek elsődlegesen nagy testű állatokat vadásztak, és csak kis részben fogyasztottak kisebb állatokat vagy gyűjtögettek növényeket. A felfedezés Amerika gyors meghódításáról és e nagy testű állatok kihalásáról is árulkodik.
A kutatók a Montana államban lévő Anzick lelőhelyén feltárt 18 hónapos csecsemő csontmaradványain végeztek még korábban izotópelemzést. Most ezeket az adatokat vizsgálták át, hogy feltárják, miféle élelmet fogyaszthatott az édesanyja. A vizsgálatokhoz számításba vették a tej tulajdonságait, és így tudták feltárni, hogy az anyuka mivel táplálkozott.
Az ételben lévő, az adott étel típusára jellemző különböző izotópok felhalmozódnak a fogyasztó csontozatában, fogaiban, így utólag ezekből az adatokból sokat megtudhatunk. Korábban csak az olyan közvetett bizonyítékok jelentettek nyomokat, mint például az emberi eszközök, vagy épp a zsákmányállatok maradványa.
Azzal, hogy a mamutokra koncentráltak, megmagyarázhatjuk, miként is jutott el a Clovis-kultúra népe néhány száz év alatt Észak-Amerikából Dél-Amerikába
– mondta James Chatters, a kutatás egyik vezetője
A felfedezés révén rengeteg más adatot is igazolni lehet, például azt, hogy miért is voltak olyan nagyok a Clovis-emberek által használt kőhegyek, és miért a nagyobb távolságból használható hajítófegyvereket részesítették előnyben. A mamutvadászat olyan lehetőség volt, ami a rugalmas, vándorló életmódjukat biztosította, így nem kellett egy-egy terület kisebb termetű állataira hagyatkozniuk.
A kisbaba édesanyjának étrendjét 40 százalékban mamuthús tette ki. Az izotóparányai alapján leginkább a mamut elejtésére specializált handzsárfogú macskák (Homotherium) étrendjére hasonlított. A mamuthúson túl olyan nagy testű növényevőket fogyasztott, mint a jávorszarvas vagy a bölény, és csak egészen elenyésző, 4 százalékos részt tettek ki a kisebb állatok. Korábban úgy vélték a szakemberek, hogy az apróvad volt a legfontosabb zsákmány.
A mamutvadászat nem önmagában jelenthette e faj végzetét, hanem a jégkor végi klímaváltozással és környezetátalakulással együttesen. A kevésbé ideális környezetben az ember azonban könnyebben vadászhatott rájuk. A Szibériából érkező népcsoport hagyományosan kiváló mamutvadász volt, és Amerikában egy olyan mamutnépességgel találkozott, amelynek tagjai nem láttak még embert.
Fontos azonban megérteni, hogy a jégkori életmódú mamut akkor se maradhatott volna fenn, ha egyetlen falat mamuttepertőt se eszik egy elődünk se. Az, hogy vadásztak rájuk, felgyorsíthatta a kihalásukat, de annak fő oka az volt, hogy nem maradt számukra megfelelő élőhely.
A kutatók az eredményeket a régészeti lelőhely régiójában élő indián törzsek hozzájárulásával publikálták.
The post Na de anyu, már megint mamutot főztél? first appeared on National Geographic.
