Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagja szerint ugyan minden mérkőzésen volt eddig hullámvölgy, de pozitívum, hogy a világbajnoki negyeddöntőre készülő férfi válogatott fegyelmezett és hatékony volt a végjátékokban.
A magyarok a csoportkörben előbb 27-27-es döntetlent játszottak Észak-Macedóniával, majd Guineát 35-18-ra, Hollandiát 36-32-re győzték le Varasdon. A középdöntőben 37-30-ra kikaptak az Európa-bajnok franciáktól, majd Ausztria ellen 29-26-ra, Katar ellen 29-23-ra nyertek, ezzel teljesítették célkitűzésüket, a negyeddöntőbe jutást.
Mindegyik mérkőzésben voltak pozitívumok, voltak negatívumok, voltak hullámvölgyek. Az egyértelműen pozitívum, és az egész eddigi szereplésre jellemző volt, hogy a végjátékot elég fegyelmezetten és jól bírta a válogatott, és hatékony is volt emellett
– értékelt az MTI-nek Nagy László.
Nagy megfogalmazta alighanem minden magyar szurkoló reményét is, ugyanis azt mondta, a jövőben mindenképpen jó lenne elkerülni azokat a három-nyolc perces üresjáratokat, amelyek során tetemes előnyt adnak az ellenfeleiknek. Előrelépés lenne, ha egyrészt ezt kivennék a játékukból, másrészt a tiszta helyzetek biztosabb kézzel való értékesítése. Meglátása szerint a Katar elleni mérkőzés második félidejében jól reagáltak a játékosok a szünet előtt történtekre, fegyelmezettebbek voltak, pontosabban lőttek, és ez gólokat eredményezett.
A Katar elleni győzelem összefoglalója:
A játékosként 209-szeres válogatott jobbátlövő megjegyezte, az eddig látott hibák a torna folytatásában, még jobb csapatokkal szemben már nem férnek bele, nem szabad ezekkel segíteni az ellenfeleket.
Katar ellen az első két támadásunk kapufával végződött, ez benne van, de még a huszadik percben is csak három lőtt gólja volt a csapatnak. Mindegy, átestünk rajta, viszont a következő mérkőzésen ez biztosan nem fér bele
– magyarázta.
Nagy László hangsúlyozta, a védekezés egyértelműen dicsérhető, azon belül is kiemelte, amit Ligetvári Patrik és Sipos Adrián a védelem tengelyében véghez vitt, illetve a kapusteljesítményt is dicsérte. Mint mondta, jó nézni a kapusok és a védekező játékosok hatékony együttműködését.
A csapat legeredményesebb játékosa eddig Szita Zoltán 25 góllal, Imre Bence 24-szer talált a hálóba. A torna góllövőlistáját a címvédő és olimpiai bajnok dánok sztárja, Mathias Gidsel, valamint az északmacedón Filip Kuzmanovszki vezeti 49 találattal.
A kapusok közül Mikler Roland 23 védésnél és 32,3 százalékos hatékonyságnál, Palasics Kristóf 48 védésnél és 31,5 százalékos hatékonyságnál tart.
A válogatottnak eddig 294 lövése volt a tornán, ebből 186 gól született, ez 63,2 százalékos hatékonyságot jelent.
The post Nagy László: Az eddigi hibák a folytatásban már nem férnek bele first appeared on 24.hu.