Egy mauritániai-japán kutatócsoport a sivatagi vándorsáska különleges viselkedéséről számolt be az Ecology folyóiratban. A sáskák a talaj mélyére rakják le petéiket, általában az éjszakai órák alatt, azzal a céllal, hogy elkerüljék az extrém forróságot a Szaharában. Néha azonban a nőstények úgy döntenek, nappal jön el a peterakás ideje.
Ekkor a talajon 50 Celsius-fokos izzó forróság tombol, a sáskakutató szakemberek pedig azt vették észre, hogy ilyenkor a hím sáskák a peterakó nőstények hátára kapaszkodtak. A nappali peterakáskor a nőstények 95 százaléka viselte „napernyő” párját. Azt is megfigyelték, hogy a pár mindig olyan szögben állt a Nap irányához képest, hogy a lehető legkevesebb fényt kapják.
A kutatók hőkamerás felvételeket készítettek a sáskákról: kiderült, hogy a hím „napernyőt” viselő nőstények testhőmérséklete jóval hűvösebb tudott maradni, mint a magányos nőstényeké. A kutatók ezt laborkörülmények közt is igazolták: elpusztult sáskákat felmelegítettek egy lámpával, némelyeket egymagukban, némelyeket egymás hátára ragasztva. Az eredmény ugyanaz volt, mint amit a sivatagban láttak.
A sáskák akár 55 Celsius-fokos hőséget is elviselnek, és a hímek szolgáltatta árnyék azt tette lehetővé a nőstényeknek, hogy akkor is tudjanak a peterakással bíbelődni, amikor az állatok elsöprő többsége számára élhetetlenül forró az idő. A tömeges peterakás órákon át tart, ilyenkor az állatok hosszú ideig egy helyben maradnak. Ha ilyenkor permetezik le őket rovarirtókkal, az sokkal hatékonyabb is, mint a mozgó sáskacsapat esetében.
The post Napernyőként szolgálja párját a hím vándorsáska first appeared on National Geographic.
