Négy élelmiszer, amelyek diéta alatt sem hagynak cserben, ráadásul alig van bennük szénhidrát

Korábban már körbejártuk, hogyan emészthetjük meg könnyebben a karácsonyt, valamint azt, hogy mire érdemes figyelni, ha a fogyás szó is szerepelt újévi fogadalmaink listáján, most pedig a Magyar Mezőgazdaság cikke alapján mutatunk négy élelmiszert, amelyek ugyancsak segíthetik a diétánkat.

Bár a szervezetünk igényli a lassan felszívódó szénhidrátokat (mint például a basmati rizs vagy a rozskenyér), ha súlycsökkenés a célunk, érdemes ezek fogyasztásából visszavennünk (az pedig még jobb, ha minderről egy dietetikussal is beszélünk). Helyettük azonban számtalan más élelmiszerrel enyhíthetünk az éhségérzetünkön – ide tartoznak a bogyós gyümölcsök, az avokádó, a tojás, valamint a görög joghurt is.

A bogyós gyümölcsök amellett, hogy az édes ízek utáni sóvárgásunkat is csillapítják, teli vannak rostokkal, így kedvezően hatnak a vércukorszintünkre és segítik az emésztést, és hiába nincs ilyenkor itthon szezonjuk, akár fagyasztott formában is beszerezhetjük őket.
A gyümölcsök mellé kiváló kiegészítés, de önmagában vagy olajos magvakkal vegyítve sem árthatunk egy egészséges szervezetnek, ha a fehérjében és zsírsavakban gazdag görög joghurt állandó hozzávalója lesz az étkezésünknek – természetesen nem az ízesített, agyoncukrozott változataira gondolunk, hanem a natúr joghurtra.
A házi készítésű gyümölcsjoghurtunkat feldobhatjuk avokádóval is, amelyben szintén alig van szénhidrát, ellenben dúskál a kalóriákban és zsírsavakban (miközben azt is érdemes hozzátenni, hogy az avokádó nagyobb biznisz, mint a kokacserje, és Magyarországon nem őshonos, tehát elég sok kerozint és benzint égetünk el miatta a légkörben, mire az asztalunkra kerül). Ez a zöldség salátában, pirítóson és smoothie-ban is finom, valamint bármilyen tojásételhez is kínálhatjuk.
A tojás ráadásul egyáltalán nem tartalmaz szénhidrátot, viszont egy darabban átlagosan 6 gramm fehérje és 70 gramm kalória található.

Ha ezeket az ételeket beépítjük a hétköznapjainkba, a fogyás támogatása mellett fontos tápanyagokat juttathatunk a szervezetünkbe anélkül, hogy jelentősen növelnénk a napi szénhidrátbevitelünket.

The post Négy élelmiszer, amelyek diéta alatt sem hagynak cserben, ráadásul alig van bennük szénhidrát first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed