Négy hónappal meghosszabbítanák a volt győri rendőrkapitány bűnügyi felügyeletét, már 24 gyanúsítottja van a titkosan kezelt ügynek

Újabb gyanúsítottal bővült a volt győri rendőrkapitányt, Váczi Attilát érintő büntetőügy – tudta meg a 24.hu. Már két tucat gyanúsítottja van a máig titkosan kezelt ügynek, akik között volt rendőr is akad.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő eljárásban az ügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság négy hónappal hosszabbítsa meg a korábban letartóztatásban lévő gyanúsított bűnügyi felügyeletét.

Hozzátette, a nyomozás folyamatos, s eddig 24 személy gyanúsítotti kihallgatása történt meg. De a nyomozás érdekeire való tekintettel ennél több információ továbbra sem adható.

Váczi Attilát tavaly szeptember elsején vette őrizetbe a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség, miután feljelentette őt egy vállalkozó. A Győri Törvényszék három nappal később, titkosított eljárásban, le is tartóztatta a hivatali bűncselekménnyel gyanúsított ezredest. A volt rendőrkapitányt nyolc hónap után, idén tavasszal engedték ki a letartóztatásból, és bűnügyi felügyeletbe helyezték.

The post Négy hónappal meghosszabbítanák a volt győri rendőrkapitány bűnügyi felügyeletét, már 24 gyanúsítottja van a titkosan kezelt ügynek first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed