Világszerte számos állat próbálja más élőlények könnyeit elfogyasztani, hiszen a könny rengeteg olyan anyagot is tartalmaz, amelyre szüksége van egy élőlénynek. Egy új, a Journal of Melittology folyóiratban bemutatott kutatásban olyan aprócska fullánktalan méheket mutattak be, amelyek előszeretettel fogyasztják az emberi könnyeket. Nem ezek az egyetlen rovarok, számtalan légyféle, sőt, még lepke is előfordul a könnyre vágyók közt.

A Lisotrigona nemzetségbe tartozó miniatűr méhecskék úgy képesek az ember könnyéből (vagy verítékéből) iszogatni, hogy észre se vesszük őket (mielőtt mindenki vakarni kezdené a szemét: e méhek nem honosak hazánkban). Csak akkor tűnhet fel a jelenlétük, ha nem 1-2 egyed, hanem egy egész csapat lepi el az ember szemét. A Lisotrigona-fajok közt egyaránt vannak könnyfogyasztók, verítékfogyasztók, és olyanok is, amelyek csupán a nektárig jutottak el a kulináris élvezetekben.

Ezek a mini méhecskék társas méhek, a méretüknek megfelelően apró, kis tojásdad hordócskákra hasonlító sejteket készítenek viaszból (ez leginkább a poszméhek sejtjeihez hasonlít, csak mini). Ilyen sejtekben tárolják az ivadékoknak szánt mézet, valamint maguk az ivadékok is ilyenekben növekednek. A fészkeiket sziklák falára, azok repedéseibe építik, és kis csőszerű bejáratot készítenek hozzá.

A kutatók kísérleteket is végeztek Thaiföldön ezekkel a könnyivó méhekkel. A Lisotrigona furva nevű 2-3 milliméteres méhecskék őserdei , embertől és átalakított területtől távoli környezetben élő csoportjait vizsgálták meg. A kutatók (saját maguk szolgáltak könnyforrásként) egy mini festékpontocskával megjelölték azokat a méheket, amelyek leszálltak könnyet inni valamelyikük szeméből.

A lefotózott jelölések alapján az egyedeket meg lehetett különböztetni. Eztán már csak figyelni kellett, hogy egy megjelölt méhecske visszatér-e a könnyforrásához. A szakemberek megfigyelései alapján volt olyan egyed, amely egyetlen napon 78, egy másik 144 alkalommal jött vissza! A mérések szerint egy-egy méhecske az otthonától akár 680 méterre is eltávolodhatott a könnyforrását követve.

Egy-egy alkalommal a méhecskék átlag 2 percen át itták a kutatók könnyét, ez nagyban változott attól függően, hogy mennyire fértek hozzá a szemhez például a fajtársaiktól. Az egyes látogatások közt átlag 4 perc telt el, egyazon méh egy napon akár 10,5 órát is eltölthet a könnygyűjtéssel (az oda-vissza repüléssel együtt, persze).

A megfigyelések szerint bármilyen, 22 Celsius-foknál melegebb időben jöttek könnyet gyűjteni, kivéve, amikor igen heves eső volt. A kutatók szerint valószínűleg a könnyben lévő fehérjék miatt gyűjtötték a szemváladékukat a méhek. A legtapasztaltabb méhek lehetnek a sikeres könnygyűjtők, hisz nem könnyű feladat úgy landolni egy állat vagy egy ember szemén, hogy az ne zavarja el. Ha sikerül észrevétlenül leszállni, akkor legtöbbször a szem sarkában, vagy a szempilla tövénél szippantják fel a könnyet.

A kis méhecskék 3 milliméteres testéhez 1 milliméteres nyelv jár (ez olyan, mintha egy ember 60 centis nyelvet hordana az ajkai mögött), nagyon puha és finom a nyelvük, így például a kutatóknak gyakran tükörrel kellett ellenőrizniük, hogy egyáltalában a szemükön van-e még a méhecske. A kevésbé tapasztalt méhek lábaikkal megcsiklandozhatják az alanyukat, és így észre lehet őket venni.

Munkamegosztás a családban

A könnyivó méhecskékről készült fotókból kiderült, hogy bár ugyanaz a faj jól ismerten jár virágra pollent gyűjteni is, a szemre szállók egyikén se volt pollen. A kutatók szerint ez arra utal, hogy a Lisotrigona méhek dolgozói között külön csoport foglalkozik a könnygyűjtéssel. Úgy tűnik, a szemhez az azon hagyott (szándékosan rádörzsölt) illatanyagok alapján találnak vissza, ezt mind emberi, mind állati megfigyelések alátámasztották. Ráadásul, amint az első méhecske megjelenik a szemen, hamarosan a többi is követi, mintha csak hívták volna őket.

A kutatók úgy vélik, a könnyekkel, főként a legforróbb nyári hónapokban, talán a családban az ivadékokat gondozó egyedek az igencsak sűrű mézet hígítják, és ezzel etetik a lárvákat. A könnyekben lévő fehérjék oldott, igen könnyen emészthető formában vannak jelen, így könnyen tudják hasznosítani is a fogyasztók. Bár kevesebb a tápanyag a könnyekben, mint a pollenben, annyival kevesebb energia kell a könny begyűjtéséhez, hogy ez is hozzájárulhat a könnyfogyasztáshoz.

A könnygyűjtő Lisotrigona-fajok különlegessége még az is, hogy többféle állatcsoport képviselőinek a könnyét is isszák: emlősök, hüllők és madarak egyaránt szerepeltek a megfigyeltek között. Rengeteg kérdés van még, amelyet meg kellene válaszolni e különleges életmódú és étrendű méhek kapcsán, többek közt a könny felhasználásával kapcsolatosan is.

The post Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van first appeared on National Geographic.