Nem alkalmasak rá, de nem is akarnak harcolni a nyugati fiatalok

„Az amerikai fiatalok mindössze 23 százaléka alkalmas katonai szolgálatra, míg Nyugat-Európában a megkérdezettek több mint fele nem hajlandó harcolni a hazájáért“ – adta hírül az Economix.

Katonai és geopolitikai szakértők többek között arról értekeztek az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány rendezvényén, mi állhat az alkalmatlanság és a hajlandóság hiánya mögött. Egy 2020-as kutatás szerint az alkalmatlanság okai az alábbiak:

túlsúlyosság,
betegségek és fizikai rendellenességek,
drogfogyasztás
és mentális problémák.

A harci hajlandóság hiányának okai kulturális eredetűek – véli Tatár Mihály, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője, aki szerint a nyugaton eluralkodott woke-izmus, emellett az önmegvalósítás és a személyes szabadság is nehezen egyeztethetők össze a katonai szolgálattal. A szakértő szerint kulturális fordulat nélkül nem várható pozitív változás a katonai szolgálatra való hajlandóságban.

Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője elmondta: a fiatal, 17–24 év közötti amerikaiaknak csak 41 százaléka lenne hajlandó harcolni a hazájáért, Közép-Európában ez a szám csupán 39 százalék, míg Svédországban az 50 százalékot is megközelíti. A helyzet Nyugat-Európában a legdrámaibb, a megkérdezettek 52 százaléka még akkor sem fogna fegyvert, ha országukat megtámadnák.

A szakértők szerint a megoldás kulcsa a hazafias nevelés erősítése és a katonai pálya vonzóbbá tétele lehet, kiegészítve a modern technológiák használatával.

Ahogy arról korábban hírt adtunk, a Magyar Honvédségnél már több mint négy éve leszerelési tilalom van érvényben, melynek velejárója, hogy időközben alkalmatlannak nyilvánított katonák sem hagyhatják el a haderőt.

The post Nem alkalmasak rá, de nem is akarnak harcolni a nyugati fiatalok first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed