Londontól nem messze! Alig kétezer kilométernyire. Ezt szoktam mondani, amikor azt kérdezik, hol születtem. Újfehértóról származom, Szabolcs megyéből

– kezdi a bemutatkozást Felföldi József, debreceni üzletember, akit „szívószálpápa” néven is szoktak emlegetni, édesipari cége leghíresebb terméke után.

A Quick Milk egy ízesített drazséval töltött szívószál, amivel tejet kell szürcsölni. Mire a folyadék a szájba ér, megolvasztja a drazsét, így, bár a pohárban sima tej van, az ember szájába már egy turmixszerű édesség folyik.

A szívószál igazi világszenzáció, a debreceni gyárból a világ számos pontjára szállítják a távolkelettől a tengerentúlig. Előfordult, hogy Felföldit azzal keresték meg: a hajdúsági megyeszékhelyre érkező japán cserediákok a város összes nevezetessége közül a Quick Milk gyárat akarják megnézni. Máskor a Felföldit lemeszelő német rendőrök közös fotót kértek, amikor az üzletember elmondta nekik, azért szerepel a „CANDY” szó az autója egyedi rendszámában, mert édességeket gyárt, többek között a Quick Milket.

A varázsszívószál azonban nemcsak sikereket hozott a november 10-én a hetvenedik születésnapját ünneplő, de a cégét még mindig személyesen irányító Felföldi József életébe, hanem ellenségeket is. Miután hosszú évek harcai után legyőzött egy támadót a világ túlfeléről, felbukkant egy újabb, sokkal közelebb.

A debreceni üzletembert azonban – mint az az élettörténetéből a későbbiekben kiderül – nem olyan fából faragták, hogy csak úgy hagyja magát sarokba szorítani.

A születésnapos Felföldi Józseffel harcról, üzletről, múltról, jelenről, kommunizmusról, nőkről, művészetről – vagyis a nagybetűs életről beszélgettünk.

Kommunista biznisz

Felföldi édesapja – szintén József – mezőgazdasági vállalkozó, sikeres kereskedő volt, ami nem kis teljesítmény jelentett a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer üzleti környezetében.

„Akkoriban ez nagyon keveseknek ment, de apám megtalálta a módját, vérbeli kereskedő volt. Nem tüntetett, nem kommunistázott, nem érdekelte a politika. Az érdekelte, hogy a családjának jó legyen, és nem nyugodott addig, amíg ki nem találta, hogyan.”

Felföldi azt mondja, az apja titka az volt, hogy mindig éles szemmel vette észre, hol, miből van hiány, aztán kitalálta, hogyan szolgálja ki a keresletet. Teherautószámra adott el például szabolcsi burgonyát Eger, Miskolc, Kazincbarcika, Ózd, Gyöngyös környékén.

Amikor a rendőrök rászálltak, az egri és miskolci főkapitány lépett közbe, hogy: „hagyjátok békén, különben nem lesz mit enni a munkásoknak meg a bányászoknak.”

Az idősebb Felföldi jól keresett. A fia azt mondja, már hatéves korában egy olasz Fiat 850-essel járt a család, 1970-ben, amikor Debrecenben összesen 170 autó volt – abból kettő az apjáé. A Felföldi-szülőknek két gyermekük született, az idősebb lányból orvos lett, a kisebbik fiú, József pedig az apja nyomdokaiba lépett.

Az ifjabb Felföldi már kisiskolás korában belekóstolt a munkába, a pénzkeresésbe. Ő gondozta a család egyik a tehenét, a tejből származó bevétel lett a zsebpénze, amit nem csokira meg játékokra költött, hanem összegyűjtötte, hogy még több pénzt csináljon belőle. Amikor a család 1969-ben Debrecenbe költözött, az József mini mezőgazdasági vállalkozásának a végét jelentette, ő azonban rögtön új lehetőséget szimatolt.

„A hatvanas-hetvenes években mindenki farmerben akart járni, de kapni szinte sehol sem lehetett. Megtudtam, hogy a jugoszláv határ mentén könnyebb hozzájutni, úgyhogy azt gondoltam, bevágom magam egy taxiba, és elmegyek Szegedre a zsibvásárba nadrágokat venni. Hatodikos lehettem, apám elé álltam, és elmondtam neki a tervemet. Azt mondta »fiam, csináld, csak sehol ne hivatkozz rám!« Megkerestem heti három-négyezer forintot. Nem volt az rossz pénz akkoriban, amikor egy felnőtt nagyjából két-háromezer forintot keresett havonta.”

Adrián Zoltán / 24.hu Felföldi József

Bohém évek

Felföldi József tizenöt éves volt, amikor egy januári napon a debreceni nagyállomás környékén sétált. Suhancok hógolyóztak az utcán, József váratlanul egy hatalmas ütést érzett az arcán, ömleni kezdett a vére.

Elájult, nem emlékszik rá, hogyan vitte el a mentő. Ma sem tudja, hogy a csapágygolyót, amelyik kiverte a bal szemét, hógolyóba gyúrták, vagy csúzliból lőtték ki, de a Felföldi Kft. első emblémája erre az esetre, pontosabban az ez utáni talparaállásra utalva lett csúzli.

„Titokban színész akartam lenni, tudtam, hogy annak az álomnak örökre vége. A nővérem behozott a kórházba egy gitárt meg könyveket. Elkezdtem zenélgetni, verseket írni, az sokat segített, de nagyon el voltam keseredve. Az ivásba, cigarettázásba, kicsapongásba menekültem. Jamaicai, meg Portorico rumot ittam, naponta egy üveggel. De jól bírtam, jó erőben voltam.”

Hiába keresett sokat, szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy József iskolába járjon, és legyen valami szakma a kezében arra az esetre, ha minden kötél szakad. A vendéglátóipari iskolát választotta, de azt mondja, nem merné állítani, hogy ott tanult, jobban fedi az igazságot, hogy oda járt.

„Végzettségem alapján felszolgáló, étteremvezető is lehetnék. Az utolsó vizsgám a következőképp nézett ki: a felszolgálóknak is tudniuk kellett a recepteket, hátha a kedves vendég rákérdez valamire. A vizsgán az ételnevek voltak a tételek, az embernek el kellett mondania, hogyan készül, amit kihúzott. Emlékszem, a hollandi mártást meg a cordon bleu-t húztam. Egyik sem túl bonyolult, de akkor arról sem volt fogalmam, hogy mik ezek. Álltam a vizsgabizottság előtt, már éppen húzták volna be az egyest, amikor megszólaltam. »Tisztelt vizsgabizottság, ha a munkám során, mondjuk a Hortobágyi Csárdában egy külföldi vendég tőlem a hollandi mártás vagy a cordon bleu felől érdeklődne, azt mondanám neki, hogy nem ezeket ajánlanám, egyen inkább egy jó halászlevet, arra pedig egy igazi túrós csuszát, melyek a következőképp készülnek…« A vizsgabizottság elnöke azt mondta, bár köszönőviszonyban sem voltam a feltett kérdéssel, olyan frappánsan vágtam ki magam, hogy adnak egy kegyelemkettest. A tanulság, amit a mai napig őrzök, hogy sohasem szabad feladni.”

A vizsga sikerült, ám, mivel mindeddig nem alakult úgy, hogy minden kötél szakadt volna, József bizonyítványa azóta is valamelyik fiók mélyén porosodik.

Miután az ország farmernadrág-ellátása némileg rendeződött, József új piaci résbe furakodott be: Ceaușescu betiltotta Romániában a fogamzásgátlót, úgyhogy ő igyekezett kielégíteni az erdélyi igényeket. Azt mondja, ha elkapják, minimum tíz évet kapott volna. De nem kapták el.

A kamasz Felföldi bejárta az országot. Hol stoppal, hol a saját autójával. Bár nem volt jogosítványa, sohasem állították meg. Belevetette magát a csajozásba, szinte minden nagyobb városban volt egy barátnője.

Forró vére többször sodorta bajba: még nem volt húszéves, amikor egy téli éjszakán egy szál alsónadrágban és atlétában kellett kiugrania egy váratlanul hazatérő szovjet tiszt második emeleti lakásának ablakán. Szerencséjére a vastag hótakaróban landolt.

Adrián Zoltán / 24.hu

Pár évvel később ugyancsak a szerencséjének köszönhette az életét: egy barátnőjével a Scalában megnézett előadás után sétáltak Milánóban, amikor egy öt-hat főből álló banda rájuk támadt. Mivel nem csak pénzt akartak, hanem a lányt is, Felföldi úgy döntött, nekik ront, hogy adhasson néhány perc egérutat a barátnőjének. A váratlan ellenállástól meglepett banda egyik tagja pisztolyt rántott, Felföldi megpróbálta kirúgni a kezéből, a fegyver eldörrent, mire a támadók eliszkoltak. A lövedék okozta sebhely azóta is megvan Felföldi lábszárán.

Leszokás sértődésből

Felföldi József huszonegy évesen, vagyis akkor hagyta háta mögött a bohém éveket, amikor mások igazán megvadulni szoktak. Mindezt egy kelet-európai ország nagykövetének lánya miatt.

Csodálatos nő volt, rengeteget tanultam tőle. Egyszer azt mondta, olyan engem megcsókolni, mint egy hamutartót, amibe beleborult egy csomó pia. Nagyon megsértődtem. Először az órákat számoltam, aztán a napokat. Két hét után untam meg a számolást, de azóta, vagyis 1975. szeptember 8. óta nem gyújtottam rá, és nem is iszom. Semmi bajom azzal, ha egy esküvőn vagy valamilyen ünnepségen koccintani kell, vagy néha a fiaimmal legurítok egy pohár sört, de nem érdekel az alkohol.

Felföldi József ma is irigylésre méltó kondiját ennek a korai leszokásnak, illetve annak köszönheti, hogy – mint mondja – világ életében edzéssel relaxált.

„Van egy kis konditermem, egészen fiatal koromtól kezdve kevés nap telt úgy, hogy nem emeltem meg néhány tonnát. Naponta gyalogolok is, legalább öt–hat kilométert, ha jó idő van, egy órát biciklizek. Van egy saját erdőm, ha valódi nyugalomra vágyom, oda megyek ki, és sétálok a fák között.”

A józanság azonban nem mosta ki Felföldiből az őrült merészséget:

„Egyszer fogadásból elvezettem Hamburgba és vissza harminchárom óra alatt. Közel háromezer kilométer, ma is kihívás, de akkoriban még alig voltak autópályák, rendesen nyomni kellett neki. Megcsináltam, aztán egy ideig nem ültem volán mögé, pedig nagyon szeretek vezetni.”

Gofrik és babamosolyok

Felföldi József első komoly üzleti sikere a „Mosoly Album” volt, ami ismét egy zseniális érzékkel felfedezett piaci rést fedett le.

„A hetvenes-nyolcvanas években a szülők ugyanúgy megőrültek a gyerekeikről készült fotókért, mint a maiak, csak akkoriban nem lapult mindenkinek a zsebében kamera, sőt, a családok többségének saját fényképezőgépe sem volt. Erre találtam ki, hogy majd csinálok a gyerekekről fotókat én, albumba rendezem őket, és egy olyan kész terméket adok a családoknak, amit csak ki kell tenni a polcra, aztán bármikor elő lehet venni és nézegetni.”

Adrián Zoltán / 24.hu

Felföldi Józsefet nem érdekelte, hogy a leghalványabb fogalma sem volt a fotózásról. Meséli, eleinte annyira nem volt képben, hogy, amikor valaki megkérdezte tőle, hogy Kodakra vagy Agfára dolgozik-e, ő azt hitte, valamiért az akváriumokról faggatják.

Az első Mosoly Albumokat ennek ellenére ő maga fotózta és állította össze. Akkora sikere volt, hogy a második körtől már négy profi fotóst foglalkoztatott.

„Nagyon hamar elértünk arra a szintre, hogy Magyarországon nem jutottunk hozzá elegendő alapanyaghoz. Hiánycikk volt a film, a fotópapír, az összes laborvegyszer, minden. Nyugatról nehézkes volt bármit importálni, de megoldottam. A Macska-jaj című film még sehol sem volt, de én már akkor tudtam, hogy amit nem tudsz megoldani pénzzel, azt oldd meg sok pénzzel.”

A Mosoly Albumokból egészen a nyolcvanas évek végéig ömlött a pénz Felföldihez. De amint ez a vállalkozás elkezdett profi módon működni, a fiatal vállalkozó máris kereste az új kihívásokat.

A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján gyakorlatilag nem létezett Debrecenben streetfood, Felföldi pedig úgy gondolta, lenne rá igény.

Hamar beszerezte a megfelelő engedélyeket, felállított a belvárosban öt bódét, és elkezdett hamburgert meg – az országban elsőként – gofrit árulni.

Az üzlet túlságosan is jól ment, a bódék előtt rendszeresen hosszú sorok kígyóztak, a tulajdonos pedig nagyjából napi százezer forintot kaszált, amikor az átlagfizetés havi négy-hatezer forint között mozgott. A siker kulcsa az volt, hogy Felföldi kidolgozott egy módszert a gofritészta ipari előállítására. A saját üzemében készült a tészta, amit aztán minden reggel kiszállítottak a bódékba.

„Túl sokat kerestem, persze, hogy rám szálltak. Tíz év börtönnel fenyegettek, hetente kétszer vittek be kihallgatásra. Pszichiáterhez kellett járnom, hogy szakvéleményt írjon rólam. Tudja, mi volt benne? Hogy intelligens és magasan kvalifikált vagyok, átlag fölötti a kreativitásom és a kockázatvállalási hajlandóságom, így örülni kellene, hogy nem bankrablással foglalkozom. Nem találtak semmilyen szabálytalanságot, végül azt akarták rám húzni, hogy csaltam a mennyiséggel és hárommilliós kárt okoztam. Hiába mondtam, hogy soha, egyetlen vásárlói panaszt sem kaptam. A kapcsolataimon keresztül sikerült elérnem, hogy személyesen fogadjon Horváth István, az akkori belügyminiszter. Már akkor nagyon ideges voltam, amikor beléptem az irodájába. Egy tizenöt méter hosszú asztal egyik végén ült ő, én meg a másikon. Nem szólt egy szót sem, úgyhogy elkezdtem neki magyarázni, hogy próbálnék dolgozni, üzletelni, nem teszek semmit, ami törvénytelen, mégis ki akarnak csinálni. Beszéltem vagy tizenöt-húsz percet, ő meg még mindig nem szólalt meg. Elszakadt a cérna, úgyhogy már kiabáltam: »Bassza meg, hát figyeljen rám! Ezeket a strici kommunistákat szedje már le rólam!« Na, erre végre reagált. Kiszólt, hogy küldjék be Kollár elvtárst. Biztos voltam benne, hogy végem. Akkor bejött ez a Kollár, és a miniszter azt mondta neki: »Ez itt Felföldi József, Debrecenből. Nézzetek utána, ha sáros, tapossátok el, de ha nem, akkor hagyjátok békén.« Úgyhogy békén hagytak.”

A rendszerváltás előtt Felföldi József több dologba is belevágott. Üzletelt benzinnel és szállított orosz kaviárt osztrák, német és svájci luxuséttermekbe. A nyolcvanas években annyi pénze volt, hogy egyszer Olaszországban járva kis híján impulzusvásárolt magának egy Ferrari Testarossát, csak az utolsó pillanatban, a próbaút után döntött úgy, hogy mégis inkább egy nyomdagépre költi a pénzét.

Zűrös évek

Bár az édesapjához hasonlóan az ifjabb Felföldi is vérbeli kapitalista volt a kommunizmusban, a rendszerváltás nem újabb lendületet adott neki, hanem kis híján tönkretette. Azt mondja, a nyolcvanas évek végére nagyjából 180 millió forint kintlévősége volt különböző állami vállalatoknál.

„Ezeket a cégeket szándékosan züllesztették le a vezetőik, hogy aztán bagóért vehessék meg őket a privatizáció során. Én meg futhattam a pénzem után.”

Adrián Zoltán / 24.hu

Azokban a zűrös években az újonnan szerveződő alvilág is megtalálta Felföldi Józsefet. Kapott egy ajánlatot, aminek, azt hitték, nem tud majd ellenállni.

„Akkoriban már széles, az egész országra kiterjedő kapcsolati hálóm volt. Egy nap beállított hozzám pár srác, hogy volna egy nagy üzletük. Hoznak naponta három-négykamionnyi Marlborót, nekem kellene teríteni. Mondtam, akkor forduljanak meg és menjenek vissza oda, ahonnan jöttek. Én meg közben ott álltam, és fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek magammal. Tudja, mivel üzleteltem egy hónappal később? Szőnyegekkel. Ha nekem valaki egy kicsivel korábban azt mondja, hogy ilyesmivel fogok foglalkozni, az arcába nevettem volna. De jó pénz volt benne: fürdőszobai szőnyegek, kilépők, zuhanyfüggönyök, később ezekhez kapcsolódóan szárazvirágokból készült illatosítókat és fürdősókat forgalmaztam. Vitték, mint a cukrot.”

A szívószálsztori

A Felföldi-birodalom jelenlegi zászlóshajója, az édesipari cég 1986 óta létezik, a sikertermék, a Quick Milk nevű varázsszívószál azonban jóval később született. A történetnek része a fatális véletlen és egy „jó tett helyébe jót várj” mozzanat is.

„Meghalt egy barátom autóbalesetben. Az özvegy magára maradt a gyerekekkel, szerettem volna segíteni rajtuk, de úgy, hogy ne legyen kellemetlen. A barátomnak volt egy fura rézüstje, amit a szerencsi édességgyárból szerzett. Fogalmam sem volt, mihez akart kezdeni vele, vagy mire jó egyáltalán. Ezt vettem meg az özvegytől, hogy pénzhez juttassam. Az üst évekig csak porosodott, mire kiderült, hogy drazsét lehet gyártani benne. Ez vezetett el végül a Quick Milk feltalálásához.”

Felföldi azt mondja, valamikor a kilencvenes évek elején jutott eszébe a varázsszívószál alapkoncepciója, miután hiába mondogatta a gyerekeinek, hogy a tej: élet, erő, egészség, a kicsik csak nem akarták meginni. A varázsszívószál aztán mindent megváltoztatott. Nemcsak a Felföldi-palánták váltak lelkes tejrajongókká, de az új termék a cégnek is szárnyakat adott.

Csakhogy 2007-ben felbukkant a színen egy Unistraw Holdings nevű offshore hátterű ausztrál cég, amelyik nagyjából Felföldivel egyidőben kezdte meg egy nagyon hasonló termék gyártását. Az ausztrálok – a magyar céggel ellentétben – le is védették a szívólszál-szabadalmukat, majd abban a több mint hetven országban, ahol Felföldi termékeit árulják, bíróságon követelték, hogy tiltsák el a magyar céget a szívószál forgalmazásától.

Bár Felföldinek valóban nem volt bejegyzett szabadalma, a Quick Milket a születése pillanatától hordta különböző élelmiszeripari szakkiállításokra, ezzel tudta bizonyítani, hogy nem az ausztrálok ötletét másolta. Az Unistraw keresetét szinte mindenütt visszadobták, csak egyetlen országban nem. A magyar bíróság az ausztráloknak adva igazat megtiltotta Felföldinek a Quick Milk gyártását.

Felföldi József nemcsak a tárgyalóteremben harcolt: 2014 tavaszán végső kétségbeesésében tüntetést szervezett Budapestre. Azt mondja, a per miatti leállás nyomán legalább hárommilliárd forintos veszteség érte, és több száz embert kellett elbocsátania. A demonstráció után alig másfél héttel derült ki: a harc nem volt hiábavaló, végül a magyar bíróság is Felföldinek adott igazat.

Az üzletember azt mondja, mivel a bírósági tiltás csak Magyarországon volt érvényben, megtehette volna, hogy összepakolja az egész üzemet, és Romániába vagy Szlovákiába költözteti, de számára fontos a magyarsága, Magyarországon akar dolgozni és munkahelyeket teremteni, a magyar gazdaságot akarja gyarapítani. Másrészről pedig tudta, hogy neki van igaza.

Néhány évvel később úgy tűnt, Felföldi József nyugdíjba vonul, hogy minden idejét másik szenvedélyének, az alkotásnak: a próza- és versírásnak, illetve a zeneszerzésnek szentelje. Cégét az egyik fiára bízta, ő maga pedig egyre aktívabb lett a közösségi médiában. Azt mondja, azért, hogy tudása és tapasztalatai megosztásával tömegeket inspirálhasson.

„Egészen kisgyerek koromban, még iskolába sem jártam, lakott a közelünkben egy idős órás bácsi. Rendkívüli ember volt, sokat jártam hozzá, mert megmutatta, hogyan működik az óraszerkezet, hogyan kapcsolódnak össze a kis fogaskerekek, és ez engem lenyűgözött. Egy nap megfogta a kezemet és jósolt nekem. Azt mondta, nagyon sokáig fogok élni, és rengeteg nehézséggel és akadállyal kell majd szembenéznem, de mindegyiket legyőzöm, és olyan helyzetekből fogok megmenekülni, amelyekben már szinte biztosnak tűnik a halál. Ez pedig azért lesz így, mert küldetésem van, jobb hellyé kell tennem az embereknek a világot.”

Felföldi Józsefben először a bal szeme elvesztése után rémlett fel ez a történet, a gyógyulása során ezért vetette bele magát az alkotásba, ami aztán végigkísérte az életét. Azt mondja, néhány éve a közösségi médiában is az órásmester által megjósolt küldetés miatt lett aktív.

„Folyamatosan írok, van vagy ezerötszáz kiadatlan versem, de a verseskötetek ma már kevéssé alkalmasak arra, hogy a gondolataimat, tapasztalataimat megosszam másokkal. Ha az emberek a közösségi médiában keresik az inspirációt, akkor nekem ott kell megadnom nekik.”

Felföldi József a TikTokon a platformhoz illően humorba csomagolja a mondanivalóját, a Facebookon pedig komolyabb hangvételű bejegyzéseket oszt meg. Követői drámai hangvételű Facebook-bejegyzésekből tudhatták meg 2021-ben, hogyan romlott meg véglegesen Felföldi József és az utódjának kiszemelt fia kapcsolata, és hogy az apa visszavette tőle a cég irányítását.

„Biztos, hogy én is hibás vagyok, nem készítettem fel megfelelően a fiamat a pozícióra, amit neki szántam. Nem vártam el tőle, hogy a ranglétrát végigjárva alulról küzdje fel magát a csúcsra, nagyon fiatalon került vezető szerepbe, és kapott ezzel nagy terhet és felelősséget a nyakába.”

Megélhetés és mészárosok

Felföldi azt mondja, nem szívesen beszél erről, de annyit elárul, hogy a fiát megszédítették, és el akarták tőle venni a családi vállalkozást. Talán erre utalhat egy néhány héttel ezelőtti Facebook-bejegyzése, melyben ezt írta:

„Kerge ügyvédeken keresztül az ország mészárosai engem is meg akartak venni. Nekik üzenem: nem eladó a cégem.”

Felföldi József bejegyzéseiben az utóbbi időben egyre élesebben jelenik meg a kormánykritika.

„Nézz szét az országban, hogy élnek az emberek. Van nagyjából egy-másfél millió ember, aki normális, polgári életet tud élni. Az tíz-tizenöt százalék. A többiek máról holnapra élnek. Egy éve futottam össze a városban egy nagyon jó ismerősömmel, negyvenes srác, pedagógus. Elmondta, hogy esténként, meg a hétvégén kénytelen taxizni, mert másképp nem él meg. Vele volt a tízévesforma kislánya, azt mondta: »tudja, Felföldi bácsi, ha én leérettségizek, biztos, hogy elmegyek ebből az országból«. Ha külföldön vagyok, elkerekedett szemmel kérdezgetik, hogy tényleg öt emberé az egész ország? Őrület! A rendszerváltás óta az volt a cél és az álom, hogy utolérjük Ausztriát. Eltelt több mint harminc év, és ott tartunk, hogy Bulgáriát kellene utolérni, mert Romániát már nem lehet, annyira elhúztak. És ez nem túlzás! A szívem csücske Erdély, szinte minden héten átmegyek Nagyváradra. Szó nincs róla, hogy az ottaniak vágyakoznának Magyarországra. Jól élnek, használhatják a nyelvüket, úgyhogy senkit sem érdekel, hogy hivatalosan kisebbségnek számít. Kassán, Szlovákiában is gyakran megfordulok, ott ugyanez a helyzet. Debrecenben a legjobb minőségű termőföldre épül a hatalmas vízigényéről híres akkumulátorgyár, miközben kiszárad a Nagyerdő meg Erdőspuszta. Szeretném felnyitni az emberek szemét, hogy lássák, mi történik, és megértetni velük, hogy ők is számítanak. Csak akkor tudják alólunk kilopni az országot, ha hagyjuk, ha mindenki arra vár, hogy valaki más mozduljon meg előbb.”

Felföldi József azt mondja, a maga részéről a cégében próbálja megtenni, amit lehet. Tavaly áprilisban az RTL-nek azt nyilatkozta, osztrák bérszínvonalat fog biztosítani az alkalmazottainak, úgy látja, mára ezt nagyjából kilencven százalékban meg is valósította. Egy fejlesztőmérnök nettó hétszázezret keres nála, de egy szakképzett, a gépekhez értő munkás is hazavisz hatszázötvenezret.

„Az alsó bérkategóriában vannak gondok. Amikor például egy ember nem tud kitölteni egy egyszerű munkalapot úgy, hogy már hússzor, türelemmel mindent elmagyaráztunk neki. És ők már aközött a háromszáz között vannak, akiket nagyjából hatezer ember közül mi válogattunk ki.”

Felföldi József, ahogy szokta, az idén sem fog nagy feneket keríteni a születésnapjának. Azt mondja, dolgozni fog, mint mindig, számára a munka a szerelem, a cége az élettársa.

Hetven év alatt sokat tapasztalt, de a legfontosabbak, amiket megtanult, hogy az élethez kellő adag merészségre és kitartásra van szükség.

Adrián Zoltán / 24.hu

„Soha sem szabad feladni. Ha kilátástalan helyzetben is van az ember, küzdeni kell, aki feladja, biztosan nem találja meg a kiutat. A pénznek, az üzletnek van egy sajátos nyelve, ami alapján a partnerek megértik egymást. Én ezt a nyelvet nagyon jól értem, világéletemben ebből profitáltam. Többféle ember van, az egyiknél a pénz szüli a gondolatot, a másiknál a gondolat szüli a pénzt. Én mindig az utóbbiakat szerettem jobban. De a saját káromon tanultam meg, hogy a tisztes távolságot mindenkivel tartani kell. Az üzletben sohasem szabad megbízni senkiben. De a legfontosabb, hogy az embernek legyen mersze élni.”

The post Nem ijedt meg a kommunistáktól, a kapitalistáktól, de az ország mészárosaitól sem fél a debreceni milliárdos first appeared on 24.hu.