Te hiszel a számmisztikában?
Nagyon. Vannak dolgok, amiket elengedek, és azt mondom, hogy lesz, ahogy lennie kell, de alapvetően hiszek a számok erejében. Van, amit előre ki is számolok, számoltatok, és más dátumokat, számokat is kifejezetten figyelek az életemben. Ez nem is annyira a számmisztikáról szól, hanem arról, hogy hiszek a bejáratott dolgokban, részben a megszokások és hiedelmek embere vagyok.

Babonás?
Vannak dolgok, amikben babonás vagyok, a férjem szerint túlzottan is. De talán abban a falusi világban, ahonnan én jövök, jobban élnek még a hiedelmek, ezt hoztam magammal. Más szempontból: én istenhívő ember vagyok. Istenre bízom magam, ami részben ellentétes a babonássággal. Viszont őrzöm a gyökereimben élő hiedelmeket, a szokásokat.

A számok, a babona vagy még inkább a hit: azért is kérdeztem rá erre, mert úgy tűnik, a magyar könnyűzenei élet legjeit felmutató zenész létedre nagyon is jóban vagy a számokkal. Jól látom?
Kettős személyiség vagyok. Alkotó, kreatív, sokszor érzelemvezérelt, de igen, vannak dolgok, amiket igenis üzletileg tudok felfogni. Hálás vagyok, amiért a Jóisten meghagyta nekem a lelkem, amiben olyan mélység van, hogy tudok belőle alkotni. De közben nagyon örülök, hogy a racionális Magdinak meghagyta azt a fajta józan paraszti észt is, amivel tudja, hogyan kell a tehetségét kibontakoztatni és úgy kamatoztatni, hogy megéljen belőle. Nem tett teljesen művésszé, de nem is tett matematikussá, hanem összegyúrt azzá, aki vagyok. Így nekem már csak dolgoznom kellett és kell, ezt mindig is tudtam.

Hogy néz ki ez a munka ma a gyakorlatban?
Leülünk a csapatommal, és úgy rakjuk össze a produkciót, hogy abban azt érezzem: mindenki jól van.

Tehát vezető is vagy.
Nagyon sokat tanultam. Tudok nagyon nagylelkű, hogy jobban értsd, nagy lelkű is lenni. De olyan is, aki egyszerre tud nagyon hosszú távon gondolkodni. Ehhez a kettősséghez azt is meg kellett fogadnom, amit nálam sokkal okosabb, a szakmában jóval előttem járó emberek mondtak nekem: „Döntsd el, hogy mit árulsz, mi a portékád. Amit árulsz, mindig ahhoz mérd, és úgy is árazd be magad!” Nem szeretem, és nem is akarom azt a tévhitet vetíteni, hogy sohasem beszélek számokról, mert ez nem igaz.

Tehát a sikeredhez kellett az üzleti stratégia is?
Mindig tudtam, hogy amikor jön majd a lehetőség, én azt megragadom. Már gyerekkoromban tudtam, vágytam és manifesztáltam ezt. És azt is tudtam, hogy ez egy olyan robogó kell legyen, amin nagyon jó ülni. Hogy ne kezdj el fázni rajta, ne érezd úgy, hogy most már túlságosan ráz, hanem ezen a robogón mindig jól kell érezd magad. És szerintem az eltelt hosszú években mindig éreztem, éreztük, mikor, hogyan lehet egy-egy lépést előre tenni, de sosem voltunk mohók vagy kapzsik.

A zeneiparban találkozol a mohósággal?
Magamról beszélek. Én sosem hagytam, hogy bármilyen jó dolgot a pénz el tudjon rontani. Főleg, ha egy csapat, munka, közös szakmai folyamat egyébként nagyon jó. Csak a pénz miatt én biztosan nem fogom hagyni, hogy tönkremenjen bármi, ezt már korán eldöntöttem. És szerintem jó döntés volt. Szeretem, ha a mellettem dolgozó emberek jól érzik magukat. Ha úgy érzik, hogy ezen a robogón jó ott ülni mögöttem. Ezekkel az elvekkel építettünk fel mindent, a számokat is.

Mindig megvolt benned a tudatosság?
Szerintem nem. Bár az üzleti dolgokat mindig szerettem, sőt már gyerekkoromban békát árultam! Békákat és csigát is szedtem, aztán mentem, és eladtam a helyi étteremnek. Mert hamar rájöttem, hogy nekem nem deal, ha mindig csak az történik, amit a szülők mondanak… (Nevet.)

Tehát lázadásra építetted a bizniszt?
Nem lázadás volt. Más közegből jöttem, másféle anyagi körülmények között éltek a szüleim, így – mindenféle sajnáltatási vágy nélkül mondom – voltak dolgok, amik sokaknak mindennaposak lehettek, nekem viszont nem voltak azok. És már gyerekkoromban úgy éreztem, hogy ezen mindenképpen szeretnék változtatni, ha az eszközeim megvannak hozzá. Úgyhogy feltaláltam magam, árultam a csigát meg a békát. Aztán meg is vettem az összes csokoládét, amit szerettem volna.

Ez a „feltaláltam magam” a mai, zenei működésedben is benne van?
Az biztos, hogy az volt a tervem, a célom és az elképzelésem is, hogy minél többet teszek bele, annál jobb lesz a végeredmény. A vetni-aratni elvben hiszek. Engem a munkára neveltek. Igazából otthon ma sem a pénzt értékelik, nem azt kérdezik meg tőled, hogy van-e pénzed, hanem azt, hogy van-e munkád.

Egy interjúban mesélted: édesapád alapelvárása volt, hogy mindennap kiseperjétek a hátsó udvart a testvéreiddel. Te csak akkor szeretted csinálni, amikor igazán koszos volt, hogy legyen értelme. Szereted, ha munkádnak látványos az eredménye?
Ebben van valami. Azért szeretem a nehezebb munkákat sokszor, vagy azt, amitől elsőre mindenki megijed, mert imádom, ha valami látványos. Képes vagyok bármennyi energiát beletenni, de legyen nagyon-nagyon látványos az eredmény.

Ez elismerésvágy?
Nem, hanem ilyenkor tudok örülni magamnak. Nem külső elismerés elsősorban. Valójában meg kellett tanulnom azt is, hogy egyáltalán örüljek magamnak, és ne az legyen, hogy oké, akkor haladjunk tovább a következő cél felé. Mert én azonnal a következő lépéseken, célokon töröm a fejem, és Beuska (Szovják Bea, Magdi menedzsere – a szerk.) szokott néha rám szólni, hogy „állj már meg, örülj egy picit annak is, ami van!”. Bennem van a haladás, a mozgás iránti vágy, szeretem látni, merre megyünk.

Ez a sebesség nem változott meg a gyerekeid megszületésével?
De, abszolúte. Amióta a gyerekek megszülettek, azt érzem – és ez nem csak egy klisé –, hogy az énemnek létrejött egy update változata. Nagyon sok mindent ugyanúgy látok, de rengeteg mást meg annyira könnyen el tudok már engedni, hogy az még nekem is meglepő. Már nem veszek el a részletekben, nem akarok minden apróságot kontrollálni. Annyira kitölti az életemet a családom, hogy rájuk fókuszálhatok.

Mégis hamar baromi nagy dolgokat csináltál szülés után, és most is elég pörgős körülötted minden.
Mihez képest? Ahhoz képest, amit 2006-tól csináltam, nem annyira pörgős. Sokan nem látják, hogy a Megasztár után nekem 2018-ig napi szinten nemcsak az éneklés és a koncertek voltak, hanem az is, amit fizikailag és szellemileg beletettem, hogy jelen legyek a színpadon. Hangban, testben, elmében. Tényleg mint egy élsportoló, ott voltam mindennap az énektanárnál, az edzőteremben, azt az ételt és olyan adagokban ettem, ami elő volt írva, hogy egészséges és életerős legyek, ne betegedjek le, jól nézzek ki. Ezekben az években a koncertekkel párhuzamosan mentek a lemezfelvételek és a Magdaléna-előadások.

Tudatosan vettem vissza. Elkezdtünk inkább úgy építkezni, hogy kicsit lazábbra vehessem a mindennapokat. Lehet, hogy most is úgy tűnik, nagyon sokat dolgozom, de már másképp mérem az időt, és ez így nekem már nem is annyira durva. Ráadásul a gyerekek mellett megtanultam sokkal gyorsabban összerakni bizonyos dolgokat. Dalokat egészen másképp állítunk össze, és a korábbiakhoz képest brutál gyorsan tudok haladni a feladataimmal. Nem szöszölök, nem molyolok mindennel, mert nincs rá időm.

Viszont mivel törekszem a tökéletességre, elkezdtem végre hagyni azt is, hogy bizonyos feladatokat más vigyen helyettem. Ma már tudom, hogy munka- és alkotótársaim tökéletesen végzik el, amit eddig is tökéletesen csináltak, csak én szerettem belekukucskálni egy kicsit, és alakítgatni, hogy ott mi történik.

Ekkora produkcióhoz kicsit bossynak kell lenni?
Szerintem nem vagyok, és nem is voltam soha bossy. Az biztos, hogy ambiciózusnak kell lenni, és az is vagyok. De nem a külsőségekben. Nekem a zenében voltak és vannak igazán ambícióim. Ezen dolgoztam a legtöbbet, mert ez az alapja mindennek. Nem kívülről indultam, hanem belülről.

Mert a te neved a márka, tehát a zenei és üzleti felelősséget is neked kell viselned.
Pontosan, ezért mindig emlékeztetem magam, hogy amikor váltottam, és a zenei stílusomat akartam megtalálni, elsülhetett volna rosszul is. És akkor is én viselném igazán ennek a terhét, hiszen az én nevemről van szó. Viszont fontos – és ha ki lehet emelni egy jó tulajdonságot, akkor ez az –, hogy meghallgatom az eltérő véleményeket, érveket. Még akkor is, amikor sokszor már zsigerből, elsőre eldöntöm, hogy biztos, hogy nem azt vagy nem úgy fogom csinálni. Meghallgatom, odafigyelek, sőt hajlamos vagyok finomítani, alakítgatni dolgokon. Szerintem a döntéshozatal képessége és az építkezéshez elengedhetetlen körültekintés kell ahhoz, hogy haladjunk.

Mondtál egy jó tulajdonságot, van rossz is?
Ezen a világon nem létezik nálam türelmetlenebb ember! Hosszú távra gondolkozom, de ezen belül azonnal akarok mindent. Emiatt néha nehéz lehet velem dolgozni. De az, hogy a csapatom egyben van, azt is mutatja, hogy ők is hisznek benne, hogy ha kitűzök valamilyen célt, el is fogom érni.

Ez csillapíthatatlan sikervágy? 
A célok embere vagyok, de nem önmagam ellensége. Vannak az életemben olyan mérföldkövek, amik előtt az utolsó pillanatban megállok, ha azt látom, hogy túl sok. És ilyenkor ott a kicsi Magdi belül, akinek ki is mondom: „Magdikám, azért ehhez már nagyon-nagyon sok békát kéne eladni, ez már nem biztos, hogy megéri ám!” Ilyenkor tudom azt mondani, hogy álljunk meg.

Van olyan, hogy elég?
Mindig vannak új és újabb céljaim, de ma már a biztonság és még inkább az önazonos úton maradás többet jelent. Többet, mint bele­rohanni valamibe, ami tönkretesz mindent. Ahhoz túl sokat dolgoztam azért, ami van. Jobb néha egy-egy hullámot kihagyni, mint megpróbálni meglovagolni és odacsapódni a sziklához.

Volt bármiben kudarc­élményed az utóbbi két évtizedben?
Inkább csak belső kudarcaim voltak. Olyan volt, ami senki más szerint nem volt kudarc, sőt néztek is rám, hogy ez hülye. De bizonyos dolgokat én kudarcnak éltem meg. Rettentően tudom ostorozni magam, amikor azt látom, hogy valamit – bármit – nem úgy csinálok, ahogy szerintem kellene. És még mindig nehezen állok meg azt a kislányt megszeretgetni, hogy „jól van, ügyesen gyűjtötted össze azokat a békákat”.

Gyerekkorodból jön a teljesítményszorongás?
Nem otthonról jön ez, hanem inkább az egyik napról a másikra életvitelből. Nyomasztó látni egy gyereknek, hogy a szülő küzd, kínlódik, és hiába dolgozik szorgalommal, mindig a körülmények áldozata. Ezért korán tudtam, hogy nekem biztosra kell mennem, be kell biztosítanom magam, és most is ilyen vagyok: biztonságra vágyom. De ha ismered a gyerekkorodból az érzést, hogy a ház összes kicsi kis küblijét ki kell forgatni, hogy találsz-e benne még egy dinárt, azt mélyen megőrzöd.

Félelmekkel terhelt a viszonyod a pénzzel?
Nem, nem voltam soha az a típus, aki elvertem a gázsimat, mire hazaértünk a koncertről. Becsültem mindent, amit megkerestem. A biztonságra törekvés nem feltétlenül félelem, mert abban, hogy megoldok mindent, a jég hátán is megélek, sosem kételkedtem.

Létezik egyáltalán a popszakmában biztonság? 
Ez kreatív szakma, amiben a biztonságot a siker adja. A siker nekem ma is az, amikor becsukom a szemem a színpadon a koncert végén, és hallom az embereket. Ilyenkor azt érzem, hogy végigénekelnék a koncertet, ha kitartanám a mikrofont. Nekem ez a legnagyobb siker. Azt kell látnod, hol akarsz lenni húsz év múlva, és hogyan akarsz eljutni oda. Ha kijelölöd, hol akarsz lenni, dolgozz is úgy.

És hol akarsz lenni húsz év múlva?
Beának mondtam, amikor egyszer azzal jött, hogy „ugyan, hol lesz ő már húsz év múlva”, hogy „anyukám, én azt szeretném, hogy téged már egy nap úgy kelljen betolni a turnébuszba, de attól még menjünk koncertezni”. Mindig vannak terveim.

Mennyire előre?
Öt–tíz év. És vannak dolgok, amiket sokkal több évre előre vizualizálok. Az utóbbi időben már tudok néha féldegélni a jövőtől, de igyekszem gyorsan elhessegetni, nehogy bevonzzam a rosszat. Sokszor irracionális félelmek ezek. Meddig leszek jó énekes? Meddig tudok énekelni? Mert magamban bízom annyira, hogy magamra alapozom a jövőmet, nem másra. De tudod, szerintem nem szabad elfelejtenünk: van valami fölöttünk, ami sokkal erősebb, és ezért igazán sose tudhatjuk, mikor mi történik.

Harmincnyolc éves vagyok, imádom, amit csinálok, de ez a világ nagyon más, mint húsz évvel ezelőtt. És sebesen változik. Ez a gyorsaság néha megrémiszt. Tudom-e tartani a tempót akkor is, ha nem csinálok valamit, amit mások igen? Mert egy biztos: nem akarok kompromisszumokat kötni, hogy fenntartsam valaminek a látszatát, ami egyébként nincs.

The post Nem kívülről indultam, hanem belülről appeared first on Forbes.hu.