„Nem lehet ilyen hülye, de nyilvánvalóan az” – sztárok a síkirálynő visszatéréséről

Azért merik hangoztatni a véleményüket, mert mindketten átestek térdműtéten, javult is az életminőségük, sok olyan dolgot meg tudnak tenni, amelyekre operáció nélkül nem lennének képesek: Nef sokat kirándul, Kernen pedig a floorballozik.

Azonban mindketten úgy gondolják, hogy az amerikai nem jut fel ismét a csúcsra.

„Nemcsak visszatérni szeretne, hanem ismét eredményeket elérni. De nem hiszem, hogy dobogóra állhatna. 40 évesen lehetetlen ilyen gyorsnak lenni, pláne mesterséges térdízülettel. Ha véletlenül elesne, lehet, nem is tudják már helyrehozni a lábát” – mondta Nef a Blicknek.

Kernen szerint öt év versenyzés nélküli időszak után túl sok kockázatot kell vállalnia, hogy a legjobbak közelébe jusson, és nagy hibát követhet el, ha túlzásba viszi az erőlködést.

Nef ennél is továbbment, és kissé becsmérlően nyilatkozott.

Amikor először hallottam, hogy visszajöhet, arra gondoltam, hogy nem lehet ilyen hülye. De nyilvánvalóan az. Szerintem csak tönkreteszi az imázsát.

Olyan nő, aki nem szereti a normális életet, amikor nincs reflektorfényben és a figyelem középpontjában. Őszintén szólva, sajnálom.”

Very kind words Sonja and Bruno. I will not forget them.

— lindsey vonn (@lindseyvonn) November 18, 2024

Miután a Blick posztolta a hírt a közösségi oldalán, Vonn kommentben reagált:

Nagyon kedves szavak, Sonja és Bruno. Nem fogom elfelejteni.

Vonn októberben ünnepelte a 40. születésnapját, pályafutása során három olimpiai érmet gyűjtött: 2010-ben aranyat nyert lesiklásban és bronzot szuper-óriásműlesiklásban, aztán 2018-ban Phjongcshangban szintén harmadik volt lesiklásban.

Kapcsolódó
Törés, szakadás, eszméletvesztés, térdprotézis – 40 évesen tér vissza az olimpiai bajnok síző
Lindsey Vonn öt éve vonult vissza, de térdműtétje olyan jól sikerült, hogy újra nekivág a profi sportnak.

The post „Nem lehet ilyen hülye, de nyilvánvalóan az” – sztárok a síkirálynő visszatéréséről first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed