Nem spórolt a kormány tavaly sem

2023-ban reálértelemben is 13 százalékkal nőttek az állami kiadások, a legnagyobb nyertese a költekezésnek a honvédelem volt.

Mi történt? Az állami kiadások 33 százalékkal nőttek tavaly a 2022-es számokhoz képest, ez még az infláció figyelembe vételével is 13 százalékos növekedést jelent reálértékben – írja a 444. Összegszerűen minden államháztartási funkcióra többet költött a kormány az egy évvel korábbinál, azonban több területen reálértékben csökkent a területre fordított összeg.

A legjobban a honvédelemre szánt kiadás nőtt 28 százalékkal (reálértéken), míg a ráfordítások értéke a leginkább az általános közösségi szolgáltatások területén csökkent. Az oktatásra 5, míg az egészségügyre 7 százalékkal jutott kevesebb pénz tavaly, mint 2022-ben.

Kontextus. Szeptemberben minden idők második legnagyobb költségvetési többlete jött össze, idén pedig az államháztartás 2 623,5 milliárd forintos hiányban van, ez nagyjából 100 milliárd forinttal haladja meg a kitűzött hiánycélt.

A kormány új gazdaságpolitikai akciótervének pontos részleteit még nem ismerjük, viszont a jelenlegi ismeretek alapján komoly költségvetési kockázatokkal járhat a következő évre.

The post Nem spórolt a kormány tavaly sem appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed