Nem utazhat Izraelbe a norvég külügyminiszter

Jiszrael Katz izraeli külügyminiszter hivatalosan elutasította Espen Barth Eide norvég külügyminiszter izraeli látogatási kérelmét – jelentette a kormányhoz közeli Jiszrael Hajom (Izrael Ma) című újság kedden.

Korábban a norvég külügyminisztérium tisztviselői próbálták egyeztetni az izraeli látogatást, de az izraeli külügyminisztérium „halogatta” a választ kérésükre. Ekkor maga a külügyminiszter fordult izraeli kollégájához, aki nyíltan megtagadta kívánságát.

Espen Barth Eide már a múlt heti NATO-konferencián, a fogadáson megpróbálta megközelíteni Katzot, s azt mondta neki, hogy „számos témáról kell beszélnünk”. A közelben állók szerint Katz miniszter azt válaszolta, hogy „sok dolgot tettek velünk.”

Katz arra utalt, hogy

Norvégia május végén bejelentette a palesztin állam elismerését.

Korábban figyelmen kívül hagyta az iszlamista Hamász terrorszervezetnek az azóta tartó háborút kiváltó október 7-i mészárlását, nem volt hajlandó aláírni a Hamász elítélését. Oslo támogatta az Izrael ellen háborús bűnök vádjával indított hágai pert is, és nem hajlandó terrorszervezetnek nyilvánítani a Hamászt.

Izrael Palesztina elismerése után visszahívta konzultációra norvégiai nagykövetét, és egyelőre nincsenek jelei annak, hogy ismét állomáshelyére küldenék.

Eide Izrael beleegyezése nélkül a Palesztin Hatóságot sem keresheti fel – emlékeztetett a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.

(MTI)

The post Nem utazhat Izraelbe a norvég külügyminiszter first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed