Mára világosan látszik, hogy a populizmus térnyerése nem átmeneti trend a nyugati demokráciákban, a közbeszéd mégis gyakran leragad az olyan emblematikus vezetők személyiségrajzánál és hatalomgyakorlási stílusánál, mint amilyen Donald Trump, Orbán Viktor vagy épp Giorgia Meloni. Pedig a jelenség gazdasági és társadalmi gyökerei mélyebbre nyúlnak egy-egy karizmatikus politikus vonzerejénél, ahogy ön is próbálta felhívni erre a figyelmet az elmúlt évtizedekben. Milyen fő okokra vezetné vissza az elmúlt másfél évtized populista hullámát?

Több tényező is szerepet játszik ebben, ám ezeknek a relevanciája országonként eltérő lehet. Az egyik legfontosabb egész biztosan annak a konfliktusnak a fokozódása, ami a képzett és a kevésbé képzett, illetve a magasan iskolázott és a kevésbé iskolázott népesség között feszül. Ezt a szembenállást több minden élezte, például az a tény, hogy a technológiai fejlődés elsősorban a kevésbé képzett munkaerőt helyettesítette – vagyis ez a folyamat számukra hátrányos volt, míg a magasan képzett munkaerő számára előnyös. A globalizáció is ugyanilyen hatással járt, hiszen a kínai és a hasonlóan olcsó munkaerőt kínáló egyéb régiók versenybe lépésével ismét a kivitelből élők profitáltak, míg az importversenynek kitett munkavállalók – akik jellemzően alacsonyabb képzettségűek – hátrányba kerültek. Emellett egyre hangsúlyosabbá vált a bevándorlás problémája, valamint az Egyesült Államokban a faji kérdések is. Ezek egytől-egyig olyan témák, amelyek erősen kötődnek a kulturális beállítódásunkhoz.

Akkor nem is feltétlenül gazdasági és megélhetési sérelmek motiválják ezt az érzületet?

A bevándorlással szembeni ellenállás általában nem gazdasági tőről fakad, inkább olyan érzések hajtják, mint az illegális bevándorlók elutasítása, a bűnözés növekedésétől való félelem vagy a vallási nézetkülönbségek. Ez ismét az iskolázottsági szembenállást tükrözi: a kevésbé képzett emberek hajlamosabbak konzervatívabb nézeteket vallani, és elutasítóbbak lenni, míg a magasabban képzettek, akik jobban hozzászoktak a sokszínű közösségekhez, általában nyitottabbak a bevándorlásra. Általában azt látjuk, hogy egyre meghatározóbbá váltak ezek a kulturális nézetekből sarjadó viták és érdekkonfliktusok. A legtöbb populista párt sikeresen kihasználta az alacsonyabb iskolázottságú rétegek elégedetlenségét és frusztrációját. A hagyományos mérsékelt pártok pedig sokszor nem ismerték fel, mi történik, és nem voltak hatékonyak abban, hogy megszólítsák a kevésbé képzett és kulturálisan konzervatívabb választókat. Ez a populizmus egyik fő magyarázata. Egy másik fontos, bár az eddigiekkel összefüggő tényező az, hogy a demokráciák egyre nehezebben megoldható problémákkal szembesülnek.

Mint például?

Bármilyen politikai céljaink is legyenek, a nagyszámú bevándorló kezelése mindig nehéz feladat, és ugyanez a helyzet a klímaváltozás hatásaival is. A jóléti állam és az adórendszer kiterjedtsége miatt az újraelosztás növelése is egyre nagyobb kihívást jelent. Ezért minden kormány – akármilyen színezetű és irányultságú – egyre nehezebben tud reagálni az előtte álló kihívásokra. Ez pedig azt az érzést keltette az emberekben, hogy a hatalmon lévők nem eléggé érzékenyek az állampolgárok igényeire. Azonban sokszor nem azért nem reagálnak, mert nem akarnak, hanem mert korlátozottak a lehetőségeik. Valójában nagyon kevés mozgásterük maradt, de ezt nem mindenki látja át.

Ezért mára trend lett, hogy a hivatalban lévő politikusok – legyenek akár mérsékelt jobboldaliak, akár mérsékelt baloldaliak – az elmúlt időszakban folyamatosan veszítettek a támogatottságukból. Korábban előnyt jelentett, ha valaki kormányon volt, mostanra azonban inkább hátránnyá vált.

A populista pártokra viszont kívülállóként tekintettek, így könnyen pozícionálhatták magukat az elittel szembeni alternatívaként. A végtelenségig egyszerűsített üzenetekkel komoly népszerűségre tettek szert, és meg tudták győzni a kevésbé tájékozott szavazókat arról, hogy ezekre a bonyolult problémákra léteznek egyszerű megoldások. Ez pedig különösen vonzó volt azoknak a választóknak, akik úgy érezték, hogy a kormányok nem a korlátozott lehetőségeik miatt nem reagálnak kellő eréllyel a problémákra, hanem azért, mert rosszindulatúak vagy alkalmatlanok.

Magyarországon már több mint tizenöt éve van hatalmon ugyanaz a párt, így sok szempontból ők jelentik az establishmentet – ennek ellenére továbbra is teljes gőzzel alkalmazzák az elitellenes retorikát, ami a jelek szerint eddig működött is. Mi magyarázhatja ezt?

The post Neumann-díjas közgazdász a 24.hu-nak: Amerika jövőjét borúsan látom, de Európával kapcsolatban sokkal optimistább vagyok first appeared on 24.hu.