Nicolas Sarkozy volt francia elnök hétfőn áll bíróság elé az újkori francia történelem legnagyobb politikai finanszírozási botránya ügyében, a gyanú szerint több millió eurós illegális választási kampánytámogatást kapott a néhai líbiai diktátor, Moammer Kadhafi rezsimjétől.
A volt jobboldali elnök és 12 másik vádlott, köztük három volt kormányminiszter elleni, a pénzek elfogadásával kapcsolatos bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmény miatti per csak tovább ronthatja a franciák politikai osztályukba vetett, amúgy is alacsony bizalmát, írja a Guardian.
A bíróság 10 éves nyomozás után tárgyalja a Sarkozy és a líbiai rezsim között létrejött „korrupciós paktummal” kapcsolatos vádakat.
Ezek között szerepel, hogy
A bíróság azt fogja vizsgálni, hogy Sarkozy elnöki kampányának finanszírozásáért cserébe a líbiai rezsim igényelt-e diplomáciai, jogi és üzleti szívességeket.
A vádirat szerint ilyen feltételezett szívességkérés Abdullah al-Szenusszihoz, Kadhafi kémfőnökéhez volt köthető. Szenusszit 1999-ben egy francia bíróság távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte az UTA utasszállító repülőgép 1989-es, Niger feletti felrobbantásában játszott szerepe miatt, amelyben 170 ember vesztette életét. A bíróság azt is vizsgálja, hogy a líbiai rezsim milyen kérésekkel fordulhatott Sarkozy környezetéhez, hogy a Franciaország által a kémfőnök ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsot megpróbálják feloldani.
The post Nicolas Sarkozy bíróság elé áll a Kadhafitól kapott illegális pénzek ügyében first appeared on 24.hu.