A Nikoderiko: The Magical World valóban varázslatos utazás és a kevés eredetiség ellenére bátran kijelenthető, hogy modern klasszikus született.
Aki idestova 1994 óta minimálisan otthonosan mozog gaming témában vagy van némi tapasztalta a Nintendo valamelyik 16-bites konzoljával, az egyrészt valószínűleg már rég végigjátszotta a Nikoderiko: The Magical Worldöt (ugyanis a konzolos változatok már október közepe óta elérhetőek a boltok polcain), másrészt pedig korábban volt némi tapasztalata hasonló felépítettségű platformerekkel. Nem is lehet kérdéses, hogy a kacifántos bevezetéssel a Donkey Kong Country franchise-ra próbáltam utalást tenni, melyben majmokkal ámulatba ejtő helyszíneken keresztül mogorva ellenfeleken kellett átverekednünk magunkat, hogy a legvégén miénk legyen a jól megérdemelt jutalom (valamennyiszer egy nagy rakás banán). Jelenlegi tesztalanyunk kísértetiesen hasonlít a japán cég töretlen népszerűségnek örvendő játékaira, de kis túlzással úgy is mondhatnám, hogy szinte 100%-ban kopírozza azokat. Ugyanakkor üdítően hat, hogy szerkezetétől függően olykor a Crash Bandicoot szériából is előszeretettel emel át remek ötleteket.
Gorillák, csimpánzok és a neves bandikut helyett ezúttal róka/macska szerű lényeket irányíthatunk a pofonegyszerű történetben, amely szerint egy mágikus szigeten Niko és Luna útnak indul, hogy megkaparintsák az ősi ereklyét a gonosz Grimbald bárótól. Kalandjaik során hét szárazföldi és/vagy víz alatti területet fedezhetünk fel szólóban vagy helyi kooperatív módban, s lezárásként minduntalan főellenfelek elleni diadalmunk során érünk küldetéseink legvégéig. Azonban a két cicuska között – a nyilvánvaló nemi és öltözködési külsőségeket leszámítva – nincs semmiféle eltérés, mindkettőjükkel három életerővel vághatunk bele a játékba és ugyanazokra a teremtményekre ülhetünk fel.
A pályák felépítettsége lineáris, tehát a célunk jellemzően eljutni az elejétől a végéig. Folyamatosan ellenségek, csapdák és tán kissé sablonos kihívások elé állít bennünket a Nikoderiko, de amolyan extraként olykor meglovagolhatunk nagyra nőtt lényeket, úgymint például békát, madarat vagy mondjuk csikóhalat. Mindegyikőjükkel köpködni lövöldözni tudunk, de az egyikükkel Yoshihoz hasonlóan gombnyomásra bekaphatjuk kellemetlenkedő ellenségeinket. Különös módon az irányítást tekintve nem tudunk gombnyomásra gyorsan futni, az irányzék mellett csupán a használat funkcióval operálhatunk, illetve ugrálhatunk – illetve bármikor le tudunk pattanni a bennünket segítő állatkáinkról.
Felépítettség szempontjából a Nikoderiko 2.5D típusú ügyességi címnek felel meg, vagyis szereplőinket alapvetően oldalsó nézetből kontrollálhatjuk, ám nyúlfarknyi jelenetek erejéig olykor a harmadik dimenzióban is tevékenykedhetünk hasonlóképpen. Ezek az átmeneti szcénák egészen ötletesen sikerültek és az összes pálya kidolgozottságán érezhető, hogy a ciprusi készítők aprólékosan odafigyeltek minden egyes szegletére. Az Unreal Engine 4 alatt összerittyentett látványvilág rendkívül pazarul sikerült s nyugodtan kijelenthető, hogy műfaján belül talán az eddigi legszebb játékról beszélünk. Megsüvegelendő továbbá a szenzációs zenei aláfestés is, amit nem kisebb névnek köszönhetünk, mint David Wise-nak, aki a fent megnevezett dátum óta a legtöbb Donkey Kong játék muzsikájáért kezeskedett.
A Nikoderiko: The Magical World bármely korosztály számára ajánlható, a közelgő ünnepek alatt klassz szórakozási lehetőséget kínál immáron PC-n is. Igazán tehettek volna bele több egyedi tartalmat, mert sajnos kevés van belőlük és tulajdonképpen hozott anyagból dolgozik. Csak szemléltetésül említeném meg, hogy aprócska banánok helyett most szentjánosbogarakat gyűjtögethetünk, KONG betűk helyett meg NIKO-t, és itt-ott titkos területekre is eljuthatunk (főleg hordókba ugrálva), ahol minijátékok színesítik a repertoárt. Ezeket teljesítve jutalmul óriási érméket kapunk, amiket egy arra kijelölt boltban költhetünk el rajzokra vagy a melódiákra.
Pontszám: 8/10
Fejlesztő: VEA Games
Kiadó: Knights Peak
Platform: PC, Switch, Xbox One & Series, PS5
