1934-ben egy különös, i. e. 7000-6800-ra datált fejdísz maradványait fedezték fel a németországi Bad Dürrenbergben – eleveníti fel a Live Science. A szarvasagancsból, vaddisznófogakból és agyarakból készült tárgy a mezolitikum idejéből származik, és egy nő gazdag nyughelyéből került elő.
A sírmellékletek egyedülálló sokasága és az elhunyt csontvázának elváltozásai arra utalnak, hogy a nő különleges társadalmi szerepet tölthetett be, talán sámán lehetett.
A nyughely az egyik legrégebbi sír Közép-Németországban. Az elhunyt a becslések alapján 25-40 éves korában halhatott meg, ölében egy csecsemő töredékes maradványait is feltárták. Az elemzések azt mutatták, hogy a gyermek negyedik vagy ötödik fokú rokona volt.
A sír tele volt vörös okkerporral, emellett számos szokatlan leletet, így kőkések tárolására alkalmas üreges darucsontot tartalmazott. Emellett legalább 50, állati részekből készített medált is megtaláltak.
A nő első nyakcsigolyája szabálytalan alakú és részben összeforrt volt, ami furcsa tapasztalatokat, például a bőrén vagy a bőre alatt mászó rovarok érzetét kelthette, esetleg akaratlan szemrángatózást okozhatott. Emiatt már gyermekkorában felfigyelhetett rá közössége.
A szakemberek ma úgy gondolják, hogy a nő sámán vagy spirituális gyógyító lehetett. Részlegesen fennmaradt fejdíszét szibériai és más észak-eurázsiai területekről ismert sámángyakorlatok alapján rekonstruálták.
A Bad Dürrenbergi sámán egyike volt az utolsó mezolitikus vadászó-gyűjtögető embereknek, akik nem sokkal azelőtt éltek Európában, hogy az emberek áttértek volna a földművelésre és letelepedésre. Halálát fogtályog okozta, amely továbbterjedve többszörös fertőzést okozott arcüregében.
The post Női sámán viselhette a gyönyörű, ősi fejdíszt first appeared on National Geographic.