Noszály Sándor életjelet adott magáról: Most indul a Mátrix, most nem a kék tablettát fogjátok enni, hanem a pirosat

November 3-án Noszály Sándor ringbe lép a Sztárboxban – legalábbis ezek az előzetes tervek, mert a színész mostanában komolyabb showval szórakoztatja Instagram-követőit. Erről bővebben már írtunk, a lényeg annyi, hogy Pulai Imre szerint segítségre szorulna a volt teniszező, miután a dalai láma reinkarnációjáról és „fehér jelzések felszívásáról” beszélt. Ezt követően videóval jelentkezett, amiben azt mondta:

„Sokan aggódnak miattam. Ne aggódjatok, mert a világon senki nem olyan kiegyensúlyozott, mint én, csak bohóckodom, mint a Borat. Megvan az oka, majd egyszer megtudjátok, mi a nagyképernyő. Az a lényeg, hogy ne aggódjatok, mert tudok ilyen is lenni, meg olyan is. Le tudom vinni 40-re a pulzusomat, itt tudok lenni ezer évig, és jól vagyok, ne izguljatok.”

Azóta már az RTL vezetését is érdekli, milyen ámokfutást rendez Noszály a közösségi oldalain. Arról adtak ki közleményt, hogy amint Magyarországon lesz a korábbi teniszező, személyesen átbeszélik a dolgokat, főleg a Sztárbox miatt.

Noszályt végül elérte a Blikk, hogy arról faggassák, mi ez, ami most körülötte zajlik. A lap munkatársai sem jutottak előrébb.

Most valahogy minden tökéletes. Most indul a Mátrix, most nem a kék tablettát fogjátok enni, hanem a pirosat. Börtönéből szabadult sas lelkem a rónák végtelenjét látja. Az élet túl komoly ahhoz, hogy komolyan vegyük. Vicc. Mindegy… 111

– idézi Noszályt a lap, állításuk szerint a teniszcsillag ezután bontotta a vonalat.

Később Noszály egy zavarbaejtő videót is posztolt, ahol Antal Imrétől kezdve, az ősrobbanáson át a Nemzeti dalig mindenről beszélt. Amolyan Hujber Ferenc-módon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Noszaly Sandor (@noszaly) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Az RTL személyesen veszi majd fel a kapcsolatot Noszály Sándorral különös videói miatt
Egyelőre a volt teniszcsillag Los Angelesben tartózkodik.

The post Noszály Sándor életjelet adott magáról: Most indul a Mátrix, most nem a kék tablettát fogjátok enni, hanem a pirosat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed