Novembertől megszűnik a szülészet Keszthelyen

November 4-től megszűnik a szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztály a Keszthelyi Kórházban – írta meg a kórház vezetésének közleménye alapján a Zaol.hu.

A tájékoztatás szerint az I-es progresszivitási szinten működő – csak alapszolgáltatásokat biztosító – szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztály feladatellátását a környező kórházak (Veszprém, Ajka, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Kaposvár) veszik át. A szülészet-nőgyógyászati járóbeteg ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás viszont továbbra is elérhető lesz.

A Keszthelyi Kórházban júliustól már szünetelt egyszer a szülészeti fekvőbeteg-ellátás, egy héttel ezelőtt pedig Keszthely polgármestere, Tóth Gergely beszélt arról, hogy a kórház 15 millió forintos támogatást kért az önkormányzattól éppen a szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátásra, emiatt a városvezetést egyeztetést kért a Belügyminisztériummal. Tóth azt is mondta, hogy veszélyben van a gyerekosztály jövője is, érsebészetre pedig már Zalaegerszegre kell menni.

A kórház menedzsmentje az osztály bezárását azzal indokolta, hogy „az egészségügy szakmacsoportos centralizációjának megfelelő intézkedés a betegbiztonság megteremtését célozza. Ezáltal a kismamák és a páciensek magasabb szakmai szintet képviselő – komplikált esetben is azonnali beavatkozásra képes – intézményekben kapják meg az egészségügyi ellátást. Az intézkedés összhangban van azzal, hogy a szülészeti vagy nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátást kérelmezve egyre több páciens fordult a magasabb szolgáltatási szintet nyújtó kórházakhoz.”

The post Novembertől megszűnik a szülészet Keszthelyen first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed