NVIDIA DLSS: Minden nap karácsony a gamerek számára

A DLSS, vagyis Deep Learning Super Sampling 2018 óta ismert fogalom, azonban a játékosok többségéhez csak az elmúlt néhány év rohamléptű fejlődése miatt jutott el. A DLSS 3 érkezésével olyannyira fordult a kocka, hogy a tudatos vásárlók már ezt is számításba veszik egy új konfiguráció összeállításakor vagy a grafikus kártya frissítésekor.

2018 óta óriási előrelépések történtek és folyamatosan kapjuk az újabb, híreket és hihetetlenebb technológiákat, melyeket a mostanság megjelenő AAA címekben egyből ki is próbálhatunk. Jelenleg a GeForce RTX 40-es szériánál tartunk, mely a DLSS 3 Frame Generation, illetve a DLSS 3.5 Ray Reconstruction formájában szintén hozott magával újdonságokat, a pletykák szerint pedig már csak pár hónap és ismét egy új generációt köszönthetünk.

Az elmúlt hetekben a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl mellett még jó néhány régóta várt játék jelent meg, melyeknél meg is néztük, hogy miben tudott a „nagy zöld” gyártó a fejlesztők segítségére lenni. Előtte azonban járjuk körbe kicsit az NVIDIA fejlesztéseit.

DLSS körkép: Super Resolution, Frame Generation és Ray Reconstruction

Az NVIDIA által kifejlesztett DLSS (Deep Learning Super Sampling) képjavító technológia a GeForce RTX 20-as sorozattal debütált, és azóta is kizárólag az NVIDIA RTX grafikus kártyákkal kompatibilis. A módszer lényege, hogy mesterséges intelligencia segítségével egy alacsonyabb felbontású képet nagyít fel, miközben a részletek élességét és a kép minőségét megőrzi. Ennek köszönhetően a grafikus kártya kevesebb számítási erőforrást igényel, így a játékok gördülékenyebben futnak, és magasabb képkockaszám érhető el.

A DLSS 2.0, az NVIDIA új generációs képjavító technológiája, az RTX 30-as grafikus kártyákkal együtt érkezett. Ez a fejlesztés még finomabb képeket és akár a natív felbontáson is túlmutató vizuális élményt nyújt. A technológia könnyebb integrálhatósága miatt egyre több játékban jelenik meg, így már több mint 600 cím támogatja. Ennek köszönhetően egy okosan kiválasztott középkategóriás grafikus kártyával is élvezhetjük a legújabb játékok elképesztő látványvilágát.

Az NVIDIA RTX 40-es sorozata új mércét állított fel a játékiparban a DLSS 3.0 és 3.5 technológiák bevezetésével. A DLSS 3.0 (Frame Generation) algoritmusa két meglévő képkocka közé egy újat generál, így jelentősen megnövelve a képkockaszámot és biztosítva a zökkenőmentes játékélményt. A DLSS 3.5 (Ray Reconstruction) pedig a sugárkövetés minőségét emeli új szintre, élethűbb megvilágítást és árnyékokat eredményezve. Ez a technológia felváltja a korábbi zajszűrő eljárásokat, így a sugárkövetés már nem csak a legfejlettebb hardverek kiváltsága.

Miért jó ez nekünk, gamereknek?

Amikor a legújabb gamer gépünket tervezgetjük, mindannyian szeretnénk a legerősebb grafikus kártyát és processzort magunkénak tudni, hiszen a legtöbb jól tudják, hogy ha leegyszerűsítjük a dolgokat, akkor ez a két fő komponens határozza meg a teljesítményt. Ugyanakkor a megfelelő egyensúly nagyon fontos a hosszú távú stabilitás, bővíthetőség és teljesítmény szempontjából, így ha ismerjük a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, akkor például kevesebb összegből is elképesztően jó gamer gépet rakhatunk össze.

A grafikus kártyák terén például az erős középkategória mindig is az „okos” választást jelentette, a NVIDIA fejlesztéseivel pedig ez hatványozottan igazzá vált. Egy felső-középkategóriás processzor mellé például nagyon ajánlott a GeForce RTX 4070 Super vagy a GeForce RTX 4070 Ti Super párosának egyikében gondolkodni. Ha limitáltabb a keretünk és tudjuk, hogy akár nagyobb tárhelyre vagy esetleg munkából adódóan több memóriára lenne szükségünk, akkor a költségek mérséklésében sokat segíthet az ASUS Prime GeForce RTX 4070 SUPER OC Edition, mely kiváló hűtést, gyárilag emelt órajelet és az NVIDIA összes képjavító technológiáját megkapta.

Ha a TUF világ szerelmesei lennétek és mondjuk egy szuperül kinéző TUF GT502-es házba építenétek, akkor az ASUS TUF Gaming GeForce RTX 4070 Ti SUPER OC lehet a legjobb választás, mely fehér és fekete színben is elérhető. Ez a kártya már az erősebb Ti verzió, magasabb órajellel és 16GB GDDR6X memóriával. Amennyiben pedig a cél egy igazi ROG build és az okosan megválasztott komponensek közül a legjobbra vágytok, akkor a ROG Strix GeForce RTX 4070 Ti SUPER az ideális választás. Az egyedi dizájn mellett ez a kártya rendelkezik a legmagasabb gyári órajelekkel is.

A játék PC-s változata olyan élvonalbeli funkciókkal érkezett, amelyek a GeForce RTX 40 sorozatú rendszereken a teljesítményt és a képminőséget a következő szintre emelik. A leglátványosabb, hogy a Full Ray Tracing a legmagasabb szintre emeli képélményt. A Path Tracing néven is ismert Full Ray Tracing a fény és annak a jelenetre gyakorolt hatásának renderelésének igényes és rendkívül pontos módja, amelyet a vizuális effektek készítői használnak a valóságtól megkülönböztethetetlen filmes és televíziós grafikák létrehozásához. A játék során az árnyékok, a tükröződések és a globális megvilágítás mind pontosan vannak megjelenítve. A fénysugarak minden jelenetben többszörösen visszaverődnek, így világkörüli utazásod minden helyszíne hihetetlenül jól néz ki, ha egy GeForce RTX 40 sorozatú PC-n játszol.

A posztapokaliptikus világ szerelmesei bizonyára nagyon várták már a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl megjelenését, mely szintén az első naptól kezdve támogatta az NVIDIA megoldásait, így a fejlesztők kemény munkája még nagyobb élményben tárult a játékosok elé. 4K felbontásnál, minden beállítás maximális értékénél a DLSS 3 a Frame Generation és a Super Resolution segítségével átlagosan 2,4-szeresére növelték a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl képkockasebességét a GeForce RTX 40-es sorozatú kártyák. A GeForce RTX 4070 SUPER 87 FPS-sel fut, a GeForce RTX 4070 Ti SUPER 100 FPS-t, a GeForce RTX 4070 SUPER 112 FPS-t ér el, amely messze veri például a konzolokat, ráadásul 4K-ban, maximális részletességben.

A legtöbbek által használt 1920×1080-as felbontásban az összes GeForce RTX 40-es sorozatú asztali grafikus kártya jóval 60 FPS fölött képes játszani, köszönhetően a DLSS 3 Frame Generation és Super Resolution teljesítményének, amely maximális beállítások mellett átlagosan 1,9-szeres képkockasebességet biztosít.

Összességében tehát elmondható, hogy ha karácsony közeledtével új gamer gép építésében vagy korábbi grafikus kártyájának frissítésében gondolkodik valaki, akkor leginkább az RTX 40-es széria közepén érdemes körülnézni.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed